Átadták a Bartók Rádió Zenei Díjait
Második alkalommal adták át a Bartók Rádió Zenei Díjait.

A PhotoBrussels Festival részeként két magyar csoportos kiállítás látható.

Gőzerővel folyik a szavazatgyűjtés az Év Fája európai versenyében – tudtuk meg Link Zoltántól, a Pécsváradért Alapítvány képviselőjétől. Mint arról már hírt adtunk, ez a szervezet jelölte a zengővárkonyi szelídgesztenyét az Ökotárs Alapítvány által felkar

A cirkuszvilág Oscar-díját kapta ifj. Richter József Monte-Carlóban, a 42. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. A magyar artistaművész feleségével, a német származású Merrylu Cassellyvel a Balett lóháton című produkcióval állt a közönség elé, amit a zsűri Arany
Ismét magyar filmnek szurkolhatunk az Oscar-gálán: Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről bekerült a díjra jelölt, legjobb idegen nyelvű filmek közé.

Borbély Alexandra, a Testről és lélekről című magyar alkotás főszereplője kapta a Legjobb Színésznő díjat a 30. Európai Filmdíj berlini ceremóniáján.

Nyolcadik alkalommal díjazták a legkiválóbb hazai márkákat – 2017-ben lapunk is kiérdemelte a MagyarBrands kitüntető címet.

Tíz kategóriában 15. alkalommal vehették át a Prima Primissima-díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői minap a Művészetek Palotájában.
A színházi háttérszakmák elismerésére hivatott a Magyar Teátrum Díj; december elején 8. alkalommal adták át az arra érdemeseknek a Békéscsabai Jókai Színházban.
Ismét lehet pályázni a 4,5 millió forint összdíjazású Ezüstgerely örökös vándordíjra. A Magyar Olimpiai Bizottság kiírása öt kategóriában érvényes: képzőművészet, alkalmazott művészet, sportfotó, irodalom, film-videó.