A grófné: polgármester és sztepptáncos

Kézfogása kemény, külleme kortalan. Csinos kosztümben robban be hivatali szobájába, melynek asztalán családi fotók sorjáznak. Még nőtlen történész fiáról, csodaszép lányáról, unokáiról, jóképű férjéről. A polgármesternő a legendás rádiós Vajda Marci bácsi lánya.

– Szerető családba születtem Nyíregyházán, amit beárnyékolt, hogy kisöcsémnek másfél évesen egy agyhártyagyulladás maradandó szellemi károsodást okozott. Mégis szép gyerekkorom volt. Kereskedelmi, vendéglátó- és szállodaipari főiskolát végeztem, csaknem négy évtizedet dolgoztam rangos szállodákban, éttermekben. Első férjem, Gábor fiam és Barbara lányom apja, szintén vendéglátós volt. Korán meghalt szegény. A lányom 21 évesen ugyancsak vendéglátósként kikerült Amerikába, s megéreztem, hogy nem jön haza. Bizony, szerelembe esett egy ifjú amerikai kollégájával, ma San Diegóban élnek. Három unokám miatt – 14, 13 és 3 évesek – naponta „távnagyiként” csüngök az interneten, hogy lássam őket, beszélhessek velük.

Évek óta éltem már egyedül, mikor egy rendezvényen, ahová kedvem se volt elmenni, megismertem a 43 éves Istvánt. Addig sose hittem, hogy van szerelem első látásra. Velünk ez történt, s ennek már majdnem húsz éve! Lenyűgözött a kedvessége, intelligenciája. Őt, az erdélyi Bethlenek leszármazottját az Antall-kormány hívta haza országgyűlési képviselőnek Németországból, ahol kiváló, Amerikában is oktató banki szakember volt. Házasságunk elején Badacsonyban éltünk, az ő képviselői körzetében, ahol beindítottam egy éttermet. De apu halála után sűrűn jártam Pestre anyuhoz és az öcsémhez. Anyukám betegeskedett, aggódtam érte. Délegyházán tíz éve élünk. Úgy kerültem ide, hogy beszálltam egy tóparti ökoházas lakópark építésébe. Ennek köszönhető a mi napkollektoros, nádtetős otthonunk is. Először 2002-ben indultam függetlenként a polgármesteri posztért. Majd 2006-ban is, és az ellenzékkel szemben nyertem. Az ellenzéken nem politikát értek, hanem helybélieket, akik helybéli férfit akartak, nem egy „idegen nőt”.

Sokan keménynek tartanak. Pedig csak nem kedvelem a sima beszédű, korrupt embereket. Sajnos makacs is vagyok, nem hajlok, hanem török. Rengeteget harcoltam a falu útjait, közműveit, házait romboló „kavicsbányás” kamionforgalom ellen. Egyszer keresztbe álltam az úton. Belejöttek a kocsimba, és majdnem megvertek, de legalább megszűnt a forgalom.

Azt kudarcnak tartom, hogy agglomerációs övezet lévén, ami akadálya a pályázatoknak, és ipari park hiányában nem tudtam munkahelyeket teremteni. Sikerült viszont príma civil szervezeteket toboroznunk, és idehoztuk a Máltai Szeretetszolgálatot. Kéthavonta jön Németországból szinte vadonatúj ruhanemű, bútor, műszaki cikk – és mi házhoz visszük a rászorultaknak, akik egyre többen vannak. Az ellenzék azóta „rongyos grófnénak” hív. Kit érdekel?

Beléptem a Végelgyengülés Klubba is tiszteletbeli tagnak, melyet harminc feletti házaspárok hoztak létre. Ebben minden van! Férfiaknak foci, nőknek jóga, amit már magam is helyben oktatok. Mindig benevezek az 5,2 kilométeres Balaton-átúszásra, mert a testmozgás nekem olyan, mint a levegő. Sztepptáncból pár éve a barátnőmmel országos Senior aranyérmet nyertünk. Imádok táncolni! Akár a helyi néptánccsoportban, de Istvánnal is ropjuk a rokit, abban ő a legjobb partner!