Chipes báránybégetés

– Eddig csak kétféleképpen lehetett azonosítani az állatot: rajta volt a krotália meg a tetoválás. Mostantól lesz krotália, tetoválás, meg még egy chip is – mérgelődik a csanádpalotai juhász, Szikszai István. Fanyar humorral palástolt elkeseredése több mint indokolt: kétszázötven cigája birkája már chip nélkül is ráfizetéses. Száztíz bárányt adott el húsvétra, száznegyvenet megtartott, mert olyan keveset kínáltak érte a kereskedők: – Tizenháromezer forintot kaptam egy bárányért, ebbe még a téli takarmány ára sem fér bele.

Az idén született bárányok közül azoknak kell chippel ellátott krotáliát „hordani”, amelyek exportra mennek: vagyis szinte az összesnek, mert egy magyar ember egy évben pontosan húsz deka bárányhúst eszik. Az exportbárány ellátását az azonosításra szolgáló chippel egy 2002-es uniós szabály írja elő, amely alól mostanáig Magyarország mentesült: a határidő idén lejárt.

– Az élelmiszer-biztonság lenne az indok – magyarázza Bátor Árpád, a Juh Terméktanács elnöke. – Spanyolország, Olaszország és Franciaország volt az élharcosa ennek a szabálynak, mivel ők nagy bárányfogyasztók, de jelentősebb exportjuk nincs, ráadásul valamilyen szinten a chipek előállításában is érdekeltek. Szerintünk ez a szabály a közös piac elvét sérti, hiszen a magyar juhászoknak komoly versenyhátrányt jelent az olasz termelőkkel szemben, akiknek – mivel belföl¬dön értékesítik a bárányukat – nem kell a chipre költeniük. Ezért a németekkel közösen Magyarország megtámadta ezt a szabályt Brüsszelben. A másik megoldás, hogy az unió támogatást ad a chipekre, ha már annyira fontos az élelmiszer-biztonság.

– A bárány nagyon olcsó, a takarmány drága – mondja Szikszai, miközben a harmatos fűben slattyogunk, és a félcipőmben szortyog a víz. – Neked se kell már lábat mosnod – vigyorog a juhász. – Pedig alig adtam már nekik takarmányt – folytatja a megkezdett témát –, amint lehetett, kihajtottam őket legelni. Pár éve még a tej tartotta a fejemet a víz fölött, de a felvásárló azt mondta, hogy ha nincs ezer liter tej háromnaponta, akkor nem küld érte teherautót. Összebeszéltem egy jó ismerősömmel, hogy ketten talán tudnánk fejni annyit, de mire nekikezdhetett volna, addigra a felvásárló szólt, hogy most már ezerötszáz liter alatt nem küld kocsit.

Szikszai olyan szempontból nem tipikus eset, hogy a cigája csak egyszer ellik egy évben, és az őshonos állatokra járó támogatásból meg a tejből kellene kipótolni a többi bárány árát. A gyapjú árából már a nyírásra is alig futja: marad a bárány, de ezen a téren teljesen ki van szolgáltatva Magyarország az olasz piacnak.

– Az olasz felvásárlók éves szinten megállapítanak egy árat, és aztán emelnek, ha kevés a bárány, és csökkentenek, ha több – mondja erről Bátor Árpád. – Tíz év alatt legfeljebb 25-30 százalékkal emelkedett a bárány ára. A birka létszáma azért nem csökkent drasztikusan, mert rengeteg a kényszervállalkozó. A kettős könyvelésű cégeknél horrorisztikus veszteségek jönnek ki, s mégis csinálják. Azért, mert a területalapú támogatással, kellő nagyságú legelővel, kedvezőtlen adottságú területen, normatív birkatámogatással együtt még szűkösen, de ki lehet jönni.

– Azt mondják nekem, hogy kétezer birkával már biztosan megélnék – morfondírozik Szikszai István a csanádpalotai gyepen. – Rendben van, de akkor rajtam kívül senki nem tarthat birkát még a szomszéd faluban sem. Kellene hozzá úgy hat-hétszáz hektár föld. Azon megélnék én meg a családom, egyedül a városban. És a többiek mit csináljanak.