Drágakövek erdőn-mezőn

– Tudják, mi az a csiriz? – kérdezi vendéglátónk legújabb ökoképének készítése közben. Nehezen bár, de összehozzuk a választ fotós kollégámmal: liszt és víz elegyéből készített ragasztó.

– Amit én felhasználás előtt megfőzök, mert így tartósabb és nem hagy nyomot a képeken – teszi hozzá Molnár Mária. – Tökéletes természetes ragasztóanyag, nyugodtan használhatják a gyerekek is, és ha netán a nagy igyekezetben magukra kenik, vízzel egyszerűen lemosható.

Hetyefőn vagyunk, ebben a száz főt számláló, Veszprém megyei faluban, Sümeghez közel. Tavaly nyár óta ez a hosszú, százéves parasztház ad otthont vendéglátónknak, egyholdnyi kert közepén. A hölgy nem kisebb céllal érkezett ide, mint hogy erősítse a falusiakban a vidéki, paraszti lét szépségeit, értékeit, és hogy ezekből őrizzenek meg és hasznosítsanak minden olyan eszközt és fogást, ami a modern kor körülményei között is hasznosítható.

Mert sok van ilyen – állítja Mária, és mutatja a szalmafonatú kosarak, nyírfavessző kasok, lámpaernyők, cirok- és nyírfa söprűk újraalkalmazásának értékét ebben az eldobós világban, amikor tonnaszám gyártják az egyszer használatos, de háromszáz évig le nem bomló nejlonszatyrokat. És mutatja az abszolút természetbarát vászonzacskókat, amelyekbe a szárított gyógynövényeit rakja, és a kamra falán szegre akasztva tárolja ezeket. Csakúgy, mint a babot, a borsót, a lencsét.

De hát csak nem mehetünk vissza az őskorba? Erről szó sincs, tiltakozik, hanem sokkal inkább egy ésszerű, modern és cselekvő takarékosságról. Egy környezettudatos életről, amely nem önsanyargatás, hanem egy olyan életmód, ami természetesen illeszkedik a tevékenységre teremtett ember életébe. Mert meggyőződése, hogy a mai ember pazarlóan túlhasználja az energiaforrásokat: a gázt, a villanyt és a vizet. – Hiszen ki tudom keverni a süteményt fakanállal is – mondja –, teljesen fölösleges ezért elektromos kütyüt venni.

Mint ahogy meggondolatlan pénzkidobás az a rengeteg vegyszer is, amit a háztartásban használnak. Mária eceten és mosószódán kívül más tisztítószert nem használ, a tömény öblítő illata helyett a napon szárított ruha illatát kedveli. Egyébként pedig a mosógépbe tett egy-két csepp illóolaj is elég a ruha illatosításához. Mosogatni forró vízben szokott, vegyszer nélkül. A takarításhoz nem kell porszívó, hiszen a szőnyeget ki lehet porolni, a padlót föl lehet törölni. Ja, hogy ez idő- és mozgásigényesebb? Meglehet, viszont az egészségünket is szolgálja, különösen, ha ezt az időt a képernyő előtti tespedéstől vesszük el.

Máriát nemcsak az életmódváltás igénye, hanem a csend és a természetszeretet is vonzotta ide. Ez utóbbi elválaszthatatlan része az életének, mint ahogy az is, hogy valamit kezdjen annak vonzó produktumaival: a virágokkal, termésekkel, magokkal. Egy gondolattal kezdődött: hogyan éltethetné tovább a születésnapi virágcsokrokat? Hát úgy, hogy lepréseli azokat. Így születtek meg első képei természetes anyagokból: növényi szárból, levélből, virágból – csirizzel kartonpapírra ragasztva. Vallja, hogy a természet produktumai önmagukban is mesterművek, de ha egy kis teremtő fantáziával egybekomponáljuk őket, új forma jön létre. Ugyanez áll a termésekből készített ékszereire is, amelyek alapanyagai olyan „drágakövek”, mint a kecskerágó, a csörgőfa, az olajfa és a hárs termése.

Mária szerint Hetyefő ideális a magányos alkotó számára, ő azonban ennél többre vágyik. Az is célja, hogy hagyományt őrizzen, értéket mentsen, és olyan életszemléletet tegyen közkinccsé, amiben a régi paraszti gazdálkodás józan megfontoltsága együtt él a modern kor ökológiai fölfogásával. Mindezt – az itt élőket is bevonva – egy gyógyfüves, kézműves, hagyományőrző ökoház formájában szeretné megvalósítani, ami kisugározna a környékre is.