Műfészek vár, fecskemadár

„Csaknem harminc éve végzek állandó megfigyeléseket, az utóbbi tíz esztendőben a Magyar Madártani Egyesület tagjaként. Idén elhűlve tapasztaltam: a Cserehát elnéptelenedő falvainak leghűségesebb lakói, a füstifecskék közül sokkal kevesebb jött vissza, mint máskor. De a környéket járva ugyanezt láttam a domboldalak üregeiben tanyázó partifecskéknél, s az egyesület szerint a „városlakó” molnárfecskék is erősen megfogyatkoztak. Hát ezért sír az egyik szemem. Sokat cikkeznek mostanában a hazai fecskeállomány csökkenéséről. Egyes jóslatok szerint tíz év múlva akár el is tűnhetnek az országból. És nem csak azért, mert vándorláskor a behálózott madárkákból talán pástétom lesz Olaszországban vagy Máltán. Én inkább az önmagából kifordult időjárást okolom. Esőben a rovarok elbújnak, nincs élelem, a fiókák éheznek, még kevesebb lesz a fecske. És most gőzerővel beindult a vegyszeres szúnyogirtás. Megértem, hisz rengeteg a szúnyog, de szegény fecskék vagy éhen maradnak, vagy nyelik a mérgeket. A Csereháton amúgy is egyre több az üres istálló, és ha nincs jószág, légy sincs. Nem tudom, mi lesz a vége, de valamit tennünk kellene!

Mert akkor minek a műfészek? Amikor a Szabad Földben néhány éve megjelent rólam a cikk, hogy műfecskefészkeket készítek, az ország minden tájáról, Pécstől Szegedig, az Őrségtől Gyuláig beindult az érdeklődés. Egy tolókocsis idős férfit 150 kilométerről az unokája hozott el autóval hozzánk, hogy megtanulja a technikámat. Ami szerinte mind közül a legolcsóbb, legpraktikusabb. Meg is tanulta, hiszen pofonegyszerű. Sablon kell hozzá a valódi fészekről, meg gipsz, homok, újságpapír és ragasztó. A gipszből formába öntöm a fészket, ezt rétegzett papírral körbetekerem, bekenem fűrészporos ragasztóval, és kiszárítom. A barnás-rücskös fészket a hátulján lévő farostlemezzel csavarozom fel a házfalra. A röpnyílás se több, se kevesebb nem lehet 22 milliméternél! Ha kisebb, nem fér be a fecske, ha nagyobb, a veréb is befurakszik. Lopótökből a legegyszerűbb elkészíteni, de abból kevés van, újságpapír minden háznál akad. A fecskék rögtön elfogadják, és mindenki boldog. Főleg a tulajdonos, ha a ház hátuljára rögzítve nem az utcafronti falát piszkítják.

Itt nálunk már mindenhol ilyen van, nem győztem gyártani. Legutóbb Pestről egy iparművész kérdezte, agyagból hogy lehet „dizájnos” fészket kiégetni? Hát úgy, mondtam, hogy a nyers forma égetésére nagyon ügyeljen, mert a hőtől összezsugorodik az agyag, s a röpnyíláson nem fér be a fecske. Hallom, hogy a budai villák falaira néhol porcelánfészkek kerülnek. A fecskének azonban jó a legegyszerűbb is, amit én készítek. Már ha egyáltalán visszajön szegény Afrikából…”