Atomóra a fejben

Kápolnapusztán vagyunk, közel a Kis-Balatonhoz, a Széchenyi-terv segítségével 2003-ban elkészült fogadóépületben. Itt a térség élővilágával, néprajzi és állattartási hagyományaival ismerkedhetünk meg. Innen tanösvény vezet a rezervátumba, ahol a bivalycsorda mellett újabban fiatal szürkemarha-gulya él, persze villanypásztorral elkülönítve. Előbb a szürke marhák vesznek észre bennünket, az ötven fej egyszerre fordul felénk; a bivalyok ránk sem hederítenek. Többségük tapasztalt, bölcs jószág, egyik-másik életkora negyed század körüli. Olivér kénytelen bebújni a villanypásztor drótjai között, hogy közelebb terelje őket. Azt mondja, mihamarabb szeretne egy jó terelőkutyát, mert békés komondora csak nézi a termetes jószágokat. Sőt, pórul járt, amikor eléjük állt és áttrappoltak rajta.

– Nagyszerű állatok, hatalmas területeket képesek rendben tartani. Szívósak, erősek, és atomóra van a fejükben, mert pontban öt órakor megindulnak a karám felé – mondja mosolyogva Olivér, aki a kaposvári egyetemi kar természetvédelmi karán tanul. – Istállójuk is van, ahol a zord időben meghúzhatják magukat.

Lelkesen mesél a mindennapokról, a gazdag madárvilágról, a tervekről, amelyek megvalósításával még több látvány fogadja majd a természetkedvelőket.

– Gyerekkoromban sok időt töltöttem a nagyszüleimnél Gógánfán, ahol a kert, a tó, a Marcal folyó annyi élményt nyújtott, hogy kialakult bennem a vágy: egyszer csinálok egy vadasparkot. Ezért is nagyon örülünk, hogy vállalkozóként működtethetjük ezt a rezervátumot.

Itt van velünk Török Péter is, aki közgazdászként, turisztikai szakemberként több elképzelést dédelget magában. Ebben segítséget kap állattenyésztő édesapjától is. Évente 35-40 ezer látogató kíváncsi a rezervátumra, és a kirándulók télen sem maradnak el. Számukra egyre több látványt, élményt szeretnének adni. Ezek között szerepel állatsimogató, bivalyos szekerezés, csacsifogatos séta, sőt büfét fognak nyitni, ahol bivalyhúsból készült ételeket is lehet majd kóstolni. A modern technika bevetésén is gondolkodnak: webkamerával lehetne megfigyelni a legelő lyukaiban lakó ürgék életét, mozgását.

Vajon mennyire fontos a Balaton-felvidéki Nemzeti Park számára az őshonos magyar állatok megőrzése? Erre Tóth Szabolcs, az igazgatóság vagyongazdálkodással foglalkozó munkatársa válaszolt:

– A hazai bivalytehenek létszáma még mindig ezer alatti, ami nem tekinthető biztos állománynak. A nagyobb létszám fontos lenne a beltenyésztés kiküszöbölése miatt is. A Magyar Bivalytenyésztők Egyesületének ugyan már mintegy harminc tagja van, azonban a tehénállomány döntő többsége még mindig az állami természetvédelem berkein belül található. Igazgatóságunk telephelyeinek és környező legelőinek eltartóképessége véges, ezért érdembeli állománynövelést jelentősebb átszervezések nélkül már nem tudunk megvalósítani. Mivel az alföldi nemzeti parkokban több a legeltethető terület, a nagyobb mértékű állománynövelések ott történhetnek meg.

Az igazgatóság három helyen tart bivalyokat: ezenkívül Salföldön és Zalaváron van néhány, szintén bemutatási céllal. Nem egyszerű a tartásuk, hiszen a téli takarmányozásra nagyon oda kell figyelni. Meghálálják a féltetőt vagy az istállót. Melegkedvelők, a nyirkos hidegtől védeni kell őket.

És hogy miért adták vállalkozók kezébe a bivalyrezervátum fenntartását? Mert a nemzeti parknak sok mindennel kell foglalkoznia. Az állattenyésztésben is alapvető cél a nyereségesség – de mikor a kötelezően ellátandó feladatokra is egyre kevesebb pénz jut...