Katasztrófahelyzet fagyban

Az ünnepek, az új év kezdete több vidéki településen sem zajlott nyugodtan: több ezer ember búcsúztatta szivattyúk mellett az óévet. A Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán belvízi riporton jártunk.

LakóhelyemTanács Gábor2011. 01. 07. péntek2011. 01. 07.

Kép: Pálmonostora, 2010. december 30. Belvizet szívattyúznak Pálmonostora határában. Fotó: Ujvári Sándor

Katasztrófahelyzet fagyban
Pálmonostora, 2010. december 30. Belvizet szívattyúznak Pálmonostora határában. Fotó: Ujvári Sándor

– Reggel nyolc óta itt vagyok – mutat körbe Pallagi István mezőőr a csatorna gátján. A töltésen katonai sátor, a ponyva alatt nagy teljesítményű szivattyú, amely vastag sugárban köpi a vizet a bal oldalt folyó csatornába.

A Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán az ünnepek a belvíz elleni védekezés jegyében teltek. A szivattyút egy facsoport alatt állították fel, és az összefüggő jégtakaró alól szívja le a vizet. A fák aljába kapaszkodó, levegőben lógó jégtáblák mutatják, meddig ért a víz nemrég: már vagy tíz-tizenöt centit apadt a mentett oldal.

Hogy ez mire lesz elég, azt egyelőre nem tudja sem a mezőőr, sem a mellette szolgálatot teljesítő közmunkás. – Amit tudok, az annyi, hogy ha elkezd olvadni, könnyen megszűnhet a házamban a fűtés – mondja Pallagi István. – A kazán a pincében van, és befolyik a víz. Úgyhogy ha itt abbahagyom a szivattyúzást, otthon folytatom.

– Gondolom, ráér szivattyúzgatni, ilyen hidegben senki nem lop terményt.
– Dehogynem. Most van a falopás szezonja.

A polgármesteri hivatalban nagy a sürgés-forgás, már ahhoz képest, hogy holnap vége az évnek. A polgármester asszony, Rádiné Gémes Ildikó két tárgyalás között próbálja elmagyarázni, mi is történik a településen. A tárgyalóasztalnál táborozik a katasztrófavédelem képviselője – nem nyilatkozhat –, az asztalon térképek egymás hegyén-hátán, ezeken próbálunk eligazodni. Az imént látott szivattyútól azt remélik, hogy a faluról is lehúzza a vizet, már ha megkezdődik az olvadás. Viszont az enyhülés nem csak jót hoz: a fagy miatt most áll a víz, de ha megindul, nem tudni, mi fog történni.

– Eddig három családnak kellett kiköltöznie a lakóházából, pedig a bajnak semmi jele nem volt – meséli a polgármester asszony. – Az egyik pillanatban megjelent a repedés, a következőben megrogyott a tető. Eddig a nyolcszázhúsz ingatlanból huszonöt károsodott.

Amikor arról érdeklődünk, hogy nem lehetett volna felkészülni a veszélyre, a polgármester asszony azt válaszolja, hogy az öregek szerint 1940-ben volt utoljára ekkora víz a településen. A beszélgetésből az derül ki, hogy hasonló nagyságú belvizek után a nagyobb települések utólag meg tudták oldani a vízelvezetést, csakhogy Pálmonostorát az utolsó belvizes évben elkerülte ez a probléma. Másrészt a gond megoldásához elsősorban pénz kell, amiben a kétezer lelkes Pálmonostora nem dúskál, az ilyen célú pályázati források pedig szűkösek. A beszélgetésnek azután a vis maior bizottság érkezése vet véget – a védekezés költségeiről kell a polgármester asszonynak számot adnia.