Kifecsegte a tihanyi domb Irma és Dezső titkát

Mondja a sekrestyés Zsolti: képzeljem, a múltkor is bejött az apátságba valami német, kezében egy bedekkerrel, és azt kérdezte: működik a visszhang? Mondom neki, hogy persze, erre az istenadta elkezd nekem óbégatni odabenn, a templomban…

LakóhelyemSzücs Gábor2011. 01. 03. hétfő2011. 01. 03.
Kifecsegte a tihanyi domb Irma és Dezső titkát

Úgy hiszem, a szokásos úti felszerelésem – úgymint 0,5-ös filctoll, valamint A/4-es géppapír – mellé ezúttal jobb lett volna, ha bepakolom gimnáziumi éveim két felejthetetlen tanárát: a történelem és az irodalom tudorát, Rusznyák Pétert, valamint Dzsatkó Józsefet, a legvidámabb fizikust. Mert veszélyesen tudományos vizekre evez az, aki a tihanyi visszhang iránt érdeklődik.

A dolog meg úgy esett, hogy éppen lapozgattam a korabeli Szabad Földeket – kedves feladatom ugyanis az Ezt írtuk rovatunk szerkesztése –, és az 1970-es, szeptemberi számban a következő hírre bukkantam:

„Évek óta keresik a tihanyi visszhangot, amelyről azt állítják, már régen eltűnt. Pedig szó sincs erről – mondják a szakemberek –: egyszerűen a kultúrzaj emelkedett olyan szintre, hogy elnyomja a Tihanyi-félsziget évszázados nevezetességét. Most a tihanyi múzeum – a Magyar Tudományos Akadémia akusztikai kutatócsoportjával és az Országos Madártani Intézettel közösen – »megkeresi« a visszhangot, s a visszhangdombon olyan szoboralakzat felállítását tervezik, amely a kultúrzaj fölé erősíti Tihany hírességét, és visszaadja azt az idegenforgalomnak.”

Kell ennél több egy vérbeli újságírónak? Nem kell, barátaim: tél is van, amikor a kultúrzaj talán már nem olyan erős, meg amúgy is régen voltunk Tihanyban. Épp itt az ideje tehát, hogy azonmód, frissiben induljunk negyven év után, megkeresni azt az elveszett visszhangot.

Az alig három hónapos Borgó kutya éppen szomszédol, előbb tehát őt kell átsegíteni a kerítésen kapart lyukon, s csak aztán tudunk lekezelni Csizmazia Márton urammal – helybélieknek Murci, ami, valljuk be, ilyenkor, az új borok idején több mint mesélő névnek ígérkezik –, hogy mint a visszhang szakavatott ismerőjét faggassuk. Marci-Murci szavai legalább két okból is számíthatnak figyelmünkre. Az első, hogy a Csizmaziák 1702-ig visszavezetett családtörténetének helyszíne mindvégig Tihany volna, ők például az anyai öregapja 1843-ban épített házában laknak a főúton. A másik pedig, hogy a helytörténeti skanzen vezetőjeként hivatalból is mindent tud, arról nem is beszélve, eközben kollegiális teendőket is végez. Mármint telente, amikor a skanzen bezár, ő akkor veszi fel az írótollát – esetében ez egy kis magnó volna –, és készíti a riportokat, hallgatja az itt élők embermeséit a régmúlt időkről, tündérekről, manókról, aranyhajú királylányról – ja, bocsánat, ezt a Garay János írta meg híres tihanyi regéjében…

Murci hősei a hétköznapokról regélnek, hiszen Tihanyról mindent tudunk, csak éppen a szürke hétköznapokat nem: kik éltek és hogyan éltek errefelé az őslakosok. A vallomások közben előkerülnek a régi fotók is, amelyeket aztán Murci átalakít a számítógép nyelvezetére; az embermeséi egy kötetet már megtöltöttek, ezen a télen biztosan elkészül a folytatás is.

Ne de mi most a visszhang ügyében járunk, hát hogyan is állunk Tihany hírességével? Beszél vagy hallgat?

– Beszél az, bár igaz, nyaranta, amikor dübörögnek az autók és a buszok, és az apátsági templomot ellepik a turisták, nem nagyon hallani a hangját. Meg az is igaz, hogy mára nagyon beépült a templom és a Visszhang-domb közötti terület: házak és fák állnak a hang terjedésének útjába.

A XVIII. század közepén épült fel az apátság temploma. Hamarosan észrevették – minden bizonnyal a tihanyiak –, hogy a mintegy háromszáz méterre, északra lévő domboldalról kiáltott hangot visszaveri a templom fala. A helybéliek után a kirándulók kedvelt szórakozásává vált a visszhang kipróbálása; jó száz éven át a terület szinte csupasz volt, a hang akadálytalanul jutott el a templom faláig, és verődött vissza a kiáltóhoz.

És akkor itt következzék egy kis todomány!
A Visszhang-dombról elkiáltott szavak a több mint 300 méterre lévő apátság északi oldaláról verődnek vissza, nagyjából 2 másodperc alatt téve meg az oda-vissza közel 700 méteres távot (merthogy a hang terjedési sebessége 343 méter másodpercenként). Egy szótag kimondásához legalább egyötöd másodperc szükséges, ennyi idő alatt a hang 34 métert tesz meg, vagyis a 300 méterre lévő templomfalig tartó időbe belefér akár 8-9 szótag is.

A két másodperc alatt gyors tempóban elmondható akár egy hexameter is; ilyen, közismert visszhangpróbáló hexameternek számított Kisfaludy Károly Mohács című verséből az első sor: „Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek…” Ez ugyan 14 szótag, és semmi köze Tihanyhoz, de ne kérdezzék, hogy az ötvenes-hatvanas években miért pont ezt ordibálták itt a népek… Pusztán csak tűnődjünk el azon, hányan emlékeznek manapság még e sorokra, s egyáltalán hányan tudják, mi az a hexameter, hogy most a daktilusokat és a spondeusokat hagyjuk is… (Mondtam én, erősen elkelne közénk a Rusznyák–Dzsatkó páros!)

Ha valami összeforrt Tihany nevével, akkor a visszhang bizonyosan. Magam is emlékszem azokra az időkre, mikor a hajóállomásról csapatosan jöttek fel az emberek a szerpentinen, megmászva a meredek utat azért, hogy kipróbálják a tihanyi visszhangot, majd megpihenve megkóstolják a Visszhang-domb tövében kapható legendás Rozmics-féle fagyit, ezután pedig a Piski sétányon korzózva eljussanak az apátságig.

A domboldalra állítottak egy kis oszlopot, melyet echókőnek neveztek; innen kellett a templom felé kiáltani. Echónak a helyiek nevezték a visszhangot.

A század elején észrevették, hogy a visszhang ereje egyre csökken. Többnyire az újonnan épült villákat hibáztatták. Különösen az 1895-ben épült Hevessy-nyaralót okolták, s nevezték el visszhangrontó villának. Az egykori tihanyi oskolamester fia, aki Kolozsváron bútorgyárossá lett, emlékirataiban tiltakozik ez ellen, mondván: nézzék csak meg, ő a telek legtávolabbi sarkába építtette a nyaralóját, így az nem jelenthet akadályt a visszhang számára. (Az épület jelenleg a tihanyi és a környékbeli gyerekek óvodája. Képzelem, hogy örülnek, amikor mondjuk az ebéd utáni alvás idején kezdenek kurjongatni a visszhangot próbálgató turisták…)

Kisfaludy mellett szavalás tárgya volt itt Csokonai Vitéz Mihály A tihanyi echóhoz című költeményének első sora is: „Óh, Tihannak rijjadó leánya!” Aztán megihlette e hely Vörösmartyt is, aki egy kedves, szerelmes történetben örökítette meg a visszhangot. Hogy ugyanis a „viszhangu tetőn” üldögélt Irma és Dezső, és Dezső tán olyasmit akart, amit úgy általában a Dezsők szoktak akarni az Irmáktól, de hát, ugyebár a visszhang vitte, sodorta a szerelmes szavakat, szerteszét…

Az irodalmi idézetek közül legismertebb Garay János jó hosszú eposza a tihanyi visszhangról, amelynek felmondásával anno a kikötőben kóborló mezítlábas, kecskekörmöt áruló gyereksereg riogatta az idelátogató turistákat. Elmondjam? – kérdezték fenyegetően, s a turista inkább két forintot adott az egyébként csak egy forintba kerülő zacskónyi kecskekörö­mért, csak hagyják békén őt az aranyhajú királylány és a Balaton öreg hullámkirálya fiának keserves történetével…

Az irodalomórát lezárva térjünk vissza a visszhang problematikájához. Ami úgy látszik, nem csak engem izgat, hiszen éppen a napokban került az itteni képviselő-testület elé Bakos Péter uram beadványa. Róla feltétlenül jegyezzük fel, hogy Marci sógoráról van szó, aki egyébként a helybéli művésztelep vezetője. Beadvány-kiáltványában arról ír, hogy „az utóbbi évtizedekben méltatlanul megfeledkeztünk a visszhangról. A turisták nagy része hallott ugyan róla, de nem tudja, hol, hogyan és milyen feltételek mellett próbálhatja ki. Sőt, az is elterjedt: nincs is már tihanyi visszhang”. Majd javasolja: tegyenek meg mindent azért, hogy a visszhang visszanyerje régi hírét, a rendezési terv tekintse védendő jelenségnek. És, ahogy manapság kell: csináljanak végre egy kis show-t ebből az egyedülálló természeti jelenségből, hogy a jövőben messzi távolra is elhallatszódjon a tihanyi visszhang.

Közben felérünk a dombra, kérdem a Murcit: hát akkor működik? Válaszul tölcsért formál a kezeiből, úgy kiáltja: hajrá, Fradi! Jó, hát nem egy hexameter, de a templom kisvártatva belenyugvóan válaszol: hajrá, Fradi...

Bármelyik képre kattitntva megnyílik a képgalériánk!

Ezek is érdekelhetnek