Túlélőpont vagy toloncház?

A Túlélőpontok, a levélben megfogalmazottak alapján, olyan megoldások, „melyek rövid távon is érzékelhető módon csökkentik a városok forgalmas közterületein élők számát”. Ezen túl pedig: „Ezek az intézmények a szabálysértési előállításra is alkalmasak, vagyis olyan hajléktalan emberek elhelyezése is megoldható, akik önszántukból nem kívánják igénybe venni a szolgáltatásokat”. Magyarul: a Túlélőpontok alkalmasak arra, hogy bennük – akaratuk ellenére – embereket helyezzenek el. Vagyis a Túlélőpontnak nevezett intézmények hangsúlyosan nem szociális, hanem rendészeti funkciót töltenének be, hiszen szociális intézményekben „rendőrségi előállítás és a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezés nem valósítható meg”.

A minisztérium 2010 decemberében három napra (közülük csak kettő volt munkanap) társadalmi egyeztetésre bocsátotta ezt a kormány-előterjesztést. A tervezet számos ponton tartalmazza, hogy az „érintett szervezetek és intézmények bevonásával” kell az intézkedési terveket kidolgozni, s hogy a kormány a települési önkormányzatokat felkéri arra, hogy hozzanak létre „valamennyi érintett fél részvételével vagy képviseletével megvalósuló, rendszeresen ülésező helyi konzultatív testületet és biztosítsák az általa megfogalmazott elképzelések nyilvánosságát”.

Kérdés, hogy mennyire átgondolt, hatásvizsgálattal alátámasztott tervezetről van szó – mert szakmai egyeztetés ez ügyben nem történt. Viszont a korábbi tervezet a mostaniakkal ellentétes elképzeléseket tartalmazott: nem esett benne szó kényszerítésről, rendőri intézkedésről, a hajléktalanügy II. világháborút megelőző vagy akár a Kádár-rendszert idéző rendészeti szempontú átalakításáról.

A Túlélőpontok akkor még leginkább ingyenes pihenőhelyekhez hasonlítottak, amelyeket a települési önkormányzatok forgalmas csomópontokon hoznának létre, s amelyek „legalább vízvételi lehetőséget, fűtött helyen pihenés céljára szolgáló padokat vagy székeket, illemhelyet” tartalmaznának.

A polgármestereknek most írt levél elkeserítő és kétségbeejtő. Olyan javaslatokat tartalmaz, melyek több mint száz évvel ezelőtti (lásd toloncházak) válaszokat adnak egy már akkor megjelenő és ciklikusan újra felerősödő problémára: a mélyszegénység közterületi megjelenésére. Szeretnénk hinni, hogy felelősen gondolkodó döntéshozók, politikusok, polgármesterek 2011-ben, Európa közepén nem próbálnak olyan megoldásokkal élni, amelyek figyelmen kívül hagyják az alapvető emberi jogokat, a hatályos jogszabályokat, és valójában csak elmélyítik, tartósítják a fennálló problémákat!