Megélnek a földből

Példaként emlegetik földszeretetük miatt a pár száz lakosú Fonyban az 51 éves Ivancsó Pált és az egy évvel fiatalabb János öccsét. János régtől a falu polgármestere is, bátyja meg iskolabusszal hordja a környező falvakba a gyerekeket. Testvére távol lévén, Pál most kettejük nevében mesél családi gyökereikről. A nagyszülőkről, akik terményeikkel még a közeli Kassán is piacoltak. Majd jött az államosítás, utána kuláklistára kerültek, és a családtól elvettek mindent. Anyjuk és apjuk belépett a téeszbe, de nagyapjuk a temetőbe került.

– Gyerekkorunkban még volt tehenünk, baromfink. Ma már egy tehén sincs a faluban. Mindketten autószerelőnek tanultunk, majd én a kohászatnál, Jani pedig az áramszolgáltatónál lett sofőr. Később a vizsolyi téesznél autószerelőként dolgozott, aztán a rendszerváltás utáni kárpótlás végleg hazahúzta az öcsémet is. Mert sorsforduló lett számunkra, hogy visszakaptuk a földeket, utána sorra megvettük a bedőlt téeszek gépeit, és újjávarázsoltuk azokat. Ötven év elteltével öcsémnek volt először saját traktora a faluban. Elkezdtünk gazdálkodni a testvériesen megosztott 25-25 hektáron, amihez béreltünk is, és ha kellett, egymásnak kölcsönbe adtuk a gépeket. Elvégeztük az arany- és ezüstkalászos gazdatanfolyamot, én egy vállalkozói szaktanfolyamot is a pályázatok miatt, és őstermelők lettünk. Kezdettől csak gyümölcsöt és szántóföldi növényeket termesztettünk, állattartásra egyikünknek se jutott ideje. Ráadásul a tejcsarnok bezárása miatt se volt érdemes tehénnel kínlódni. Én csak sertést hizlalok, más állatom nincs is, ezért például a tojást is az anyósomtól kapjuk.

– Ezek szerint mindketten hasonlóan gazdálkodnak?
– A szántóföldi növényeket illetően igen. A kukoricát kizártuk, mert a vaddisznók a szemeket kitúrták, a szarvasok, az őzek a csöveket lerágták, és a vadkárt megfizettetni szinte lehetetlen. De én a kézi munkás növényektől, a máktól, a burgonyától, a babtól is megváltam. Mert hiába nagy itt a munkanélküliség, az évtizedekig segélyen élők elszoktak a krumplikapálástól, a babválogatástól, a máktöréstől. Öcsém még bírja: feltöltő, babválogató gépeket fabrikált, neki ez amúgy is hobbija, mint szerintem a polgármesterség is. Barackosa neki is van, diósa viszont nincs. Pályázattal telepítettem nyolc éve diót 5, barackot pedig 3 hektáron. A nejem mindenben segít és könyvel is, ez a szakmája.

– Most nagyon drága a búza, a kukorica, de a zöldség, a gyümölcs is. Voltak eladási gondjaik?
– Soha! Mindig minden elkelt. A barackot konzerv- és hűtőüzemeknek adom, ilyen szép gyümölcsből ne pálinkát főzzenek! A szemest az encsi agrárcenter veszi át, korrektül fizet. Most, hogy így ugrálnak a terményárak, jó lenne egy nagy tároló, de azt páncélból kéne építeni, mert a tolvajok a falat is megbontják, és visznek mindent. Minket is gyakran megloptak, ezért igyekszünk betakarítás után eladni a termést.

– Lesz, aki a gazdaságaikat tovább viszi majd?
– Az enyémet, bízom benne, hogy a 23 éves fiam. Már együtt vetünk, szántunk, aratunk. Karosszérialakatos, de állása nincs. Kozmetikus lányom is besegít, mint az öcsémnek a lányai. A gyerekeink is tudják, hogy ezen a szép, de szegény dombvidéken ma a föld a biztos megélhetés. Bár alacsony termőértékű, a gondos munkát meghálálja. S egy frissen szántott föld nekem csodálatos látvány!