Most szokják a szántást

Ötletadója, majd elnöke lett az igrici uborkatermesztő cégnek a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Nótár Zoltán, ám a budapesti Polgár Alapítvány kamatmentes 13 milliós kölcsöne nélkül sem az 5 hektár földet (amit időközben gyarapítottak is), sem a csepegtetős rendszer drága eszközeit nem tudták volna beszerezni. Terméseiket a konzervgyárak mindig átvették, mégsem csak az alapítványi pénzen múlott példamutató eredményességük, hanem a motorikus hajtóerejű, szinte munkamániás Nótár Zoltán és csapata elszántságán.

Keményen robotolnak: 25 roma őstermelő alkotja a szövetkezeti „magot”, de szezonban, aki mozogni bír, kint hajt a földeken, több száz családnak szerezve munkával kenyeret. Mikor másodszor jártam Igriciben, a falu polgármestere, Kiss László Csaba is elámult a gyönyörű ültetvény láttán. Szerinte az országban sincs ilyen. Le a kalappal a romák előtt, akik önszántukból bizonyítottak, és segély helyett saját keresményükből vásárolnak a boltban.

– Hívtak is aztán sok szegény faluból – mondja Nótár úr –, hogy segítsek ilyen szövetkezetet náluk is beindítani. Először rengeteg helyről, ami végül tizenöt borsodi és zempléni községre szűkült, köztük Hejőpapira, Ároktőre, Komlóskára, Erdőhorvátira, nem sorolom. Megtapasztaltam, hogy alkalmasak erre. A helyi önkormányzatok adtak volna 5-6 hektár vagy ennél is nagyobb földet, s ha az uborka-, paprika- és paradicsomtermelő szövetkezetek megalakulnak, ezernél is több roma jut megélhetéshez. A mi szövetkezetünk ugyan egyik párttól, kormánytól se kapott egy fillért sem, de ekkorát lépni állami támogatás nélkül már nem lehet. Ezért igényeltem 405 millió forintot munkahelyteremtésre, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium elutasított.

– Milyen indokkal?
– Nem megfelelő a költségtervünk, és hiányzik a pályázati önerő – írták. Egyedül nekünk löktek volna pár milliót, mert a harmadik évünk nehezebb lesz az energiaárak miatt, és bevételre csak az őszi betakarítás után számíthatunk, de köszöntük, nem kértük! Megoldottuk magunk a gondjainkat a furgonom eladásával meg hitelekből. Mi nem magunkért, hanem a csaknem ezer roma családért kértünk pénzt a beruházásokra. Aminek önereje a felajánlott önkormányzati föld, mert az ottani cigányságnak már napi ételre se futja, nemhogy önerőre. Ha nincs a nyakunkon a májusi palántázás, az elutasítás miatt „dühbe jövünk”, és megyünk demonstrálni Pestre! Ahol Orbán Viktor pár hete azt mondta: „A romákkal való együttműködés nélkül nem tudjuk végrehajtani a gazdasági fordulatot”. Na mostan az én agyam meg úgy gondolja: ha egy kezdeményezés bizonyítottan jó, akkor azt segítse az állam, mert értékteremtő munkával csökkenti a dologtalanok számát. Oszt egy fenét! Csak Berentén tudtam sínre tenni az ügyet, az iparűzési adó miatt amúgy is gazdag faluban.

– Eleinte Igriciben is kételkedtek a szövetkezetükben.
– Na persze! Ismerjük a régi mondást: „Nem szokta a cigány a szántást.” De ma már más világ van! A romák többsége ugyan iskolázatlan, de értenek a mezőgazdasági munkához. Nem kevesen, nem is kicsit. Egy mondatot még kérhetnék? Azt írja le, hogy „Nem adjuk fel!”. Megyünk tovább, és szeretnénk meghívni Orbán Viktort Igricibe! Mert szerintem néki fogalma sincs erről. De jöjjön, és lássa a két szemével: az uborkás romák itt mire voltak képesek. És lennének másutt is!