Elűzi őket a hordalék?

Az út véget ért – legalábbis ez a keskeny kis köves. De itt már a világ is, gondolhatnánk, amint elérkezünk a Völgységben megbúvó, húszháznyi Tabódszerdahely végére. Pedig dehogy. Markó Istvánnénak pontosan itt kezdődik minden: az otthona és a problémája is.

– Ez lenne a járda. Lát belőle valamit? – teszi fel a kérdést, miközben a kövesúttól kétszáz méterre álló háza felé haladunk. A választ ő is tudja jól: csak földhordalék és hepehupa látszik mindenütt, a járdalapok elvétve villannak ki a föld és a gaz alól. Lassan lépkedünk, botjára támaszkodva jár, időnként kicsit megszédül. Nemrég engedték ki a kórházból. Végül elérkezünk faluszéli házukig, a kiskapuban a férje áll. Kerítésük tövében nagy halom föld húzódik végig, emiatt a befelé vezető út és az udvar is az utcaszintnél jóval mélyebbre került. Évek óta kéretlen küldeményként érkezik a sok hordalék a hegyről, főként a nagy zivatarokkal, és csak szaporodik, egyre jobban eltorlaszolva a házukat.

– Ha esik az eső, a fél udvar víz alatt áll. Befolyik a kútba a szennyeződés, pedig abból iszunk. Az utcába nem tud bejönni a mentő, mikor kórházba kerültem, majdnem ölben kellett kivinni innen.

Ha kevesebb a csapadék, akkor deszkákat fektetnek a sárba, hogy ki tudjanak mozdulni, ha több eső esik, akkor marad a szobafogság. Aztán összeszedik hatvanöt évük minden erejét, és ketten próbálják kilapátolni magukat. Tolják a sarat az utcáról, ami közigazgatásilag a Bonyhádi Önkormányzathoz tartozik, így a feladat elvégzése a hivatalé lenne. Ahova évi tízezer forint kommunális adót fizetnek be.

– Többször jártak itt az önkormányzattól, készítettek fényképeket, aztán nem történt semmi. Mondták azt is, hogy menjünk el innen lakni. De hová? Ebben a házban neveltem fel három gyereket, itt élünk már negyven éve.

Hogy mi lenne a megoldás? Az, ami volt negyven évük nagyobbik része alatt, mikor létezett még helyi téesz, és használta a ház előtt vezető utat. Jelentősebb esőzések után egyszerűen letakarították egy munkagéppel az útról a sarat. Ennyit várnának az önkormányzattól is. Vajon hiába?

A kérdést már a bonyhádi polgármesteri hivatal épületében teszem fel Takács Norbert városüzemeltetési előadónak. A fiatalember nagyon készséges, elmagyarázza, hogy a kérdéses út valóban az önkormányzat fennhatósága alá tartozik, a felette lévő földterületekről lezúduló csapadék viszont már nem. Ám mielőtt a felhőket irányító hivatalhoz indulnék, megszületik a kompromisszum. Takács Norbert emlékei szerint az utat már többször letisztították, ám az idén még valóban nem tették meg, a takarításhoz ugyanis tartósan száraz időjárás szükséges. Mivel ez most adott, megígérte, hogy hamarosan letakarítják az útról a felgyülemlett hordalékot. Ezenkívül felveszik a kapcsolatot a ház fölötti földterületek tulajdonosaival, és felhívják a figyelmüket, hogy a csapadékvíz elvezetését meg kell oldaniuk.

Vajon ők mennyire lesznek ebben partnerek? – tűnődök el, bár Markóék szempontjából ez tulajdonképpen mindegy. Hisz minden önkormányzatnál ismeretes, hogy a járdahibákra nemcsak az fizethet rá, aki elbotlik bennük, de az önkormányzat is – ráadásul nem is keveset. Komlón például egymillió-hétszázezer forintot ítélt meg a bíróság egy hibás lépcsősoron balesetet szenvedett férfinak. Ám ilyesmi remélhetőleg levélírónk esetében nem történik meg, hisz Takács Norbert azt nyilatkozta, az utat hamarosan rendbe teszik. Nyár végén visszatérünk arra, hogy a bonyhádi önkormányzat állta-e a szavát.