Hogyan is áll a lipicai szénája?

Három elegáns hófehér lipicai és egy törékeny szőke nő az arénában. A szabadidomítás csodája, amit látunk, a lovak nem is csak engedelmeskednek, de együtt mozognak, együtt lélegeznek a kiképzőjükkel, Kappel Edittel. Az árverés első napján a szilvásváradi fedeles lovardában ugyan hidegebb van, mint odakinn, a völgyben, de a pokrócokon üldögélő közönség elfeledkezik erről – s ez nem csak a forralt bornak, de a szívmelengető látványnak is köszönhető.

A bemutatóból kiderül, hogy nem az ostorcsattogtatástól lesz kezes egy ilyen nemes állat. A szavakon túli kommunikációnak lehetünk tanúi, a párbeszéd ember és ló közt a szeretet nyelvén folyik. A karcsú díjlovaglónő, aki legszívesebben „nyers” csikókkal kezdi a munkát, nem használ kényszerítő eszközöket, szinte csak a szemével, egy-egy kézmozdulatával éri el, hogy a lovak azt tegyék, amit ő szeretne. Kappel Edit számára a lipicai nemcsak egy fajta neve, hanem egy fogalom: a látványosan dinamikus és erőteljes, megkapóan harmonikus, intelligens és együttműködésre kész ló neve. Egy hozzáértő megjegyzi: évek munkája fekszik abban, hogy valaki nemhogy egy, de egyszerre három lóval ilyet mutasson.

A varázs múltával a tribünön ülőkből újra dörzsölt vevők és reménykedő lótenyésztők lesznek. Kezdődhet a gazdára váró lipicaiak és gidránok felvezetése. Ez a nap a dicséreté: megtudjuk, melyik a különösen elegáns, jó csontozatú mén, melyik csikó hordozza a fajta eredeti, barokkos jellegét, és melyik mutatja vadóc, szilaj természetét. Akad itt nyugodt vérmérsékletű kanca, amelyik párjával fogatba illik, akad fekete „törékeny kislány”, és belovagolt heréltek is felvonulnak. „Élvezet nézni, mintha gumiszőnyegen járna” – így csinálnak kedvet egy szürke kancához.

De mi is a lipicai titka? „Ezek a legkiválóbb és legtűrőképesebb lovak legyenek. Kemény és köves talajon járjanak, ott, ahol kevés fű nő” – ezzel az ukázzal kezdték kialakítani a Habsburg-ház udvari ménesét 1580-ban Lipizzán. A kietlen karszthegység azért lett e fajta bölcsője, mert éppen jó terepnek bizonyult ahhoz, hogy az udvartartás számára szívós fogat- és hátaslovakat tenyésszenek. A mai Szlovéniában fekvő Lipica ménese az 1700-as évek végétől több törzsre oszlott, ezek egy-egy törzsalapító mén nevét viselik a mai napig. A törzsfáról kiderül például, hogy a Pluto törzs alapítója egy spanyol vérű dán mén volt, a Siglavy törzs egy eredeti arab, a Conversano pedig egy nápolyi méntől származik. Az Incitato erdélyi eredetű, ahogy a Tulipán törzs kitenyésztése is a magyar leleményt dicséri. A lipicai ménest a napóleoni hadak elől menekítették Magyarországra, Mezőhegyesre, ahol néhány évet töltöttek, majd egy részük ott is ragadt.

– A hegyi lófajtának azonban nem tett jót a bő termőtalajjal megáldott környék. A lovak kezdtek elnehezedni, rámásodni. Ez is ékes példája annak, hogy az élő szervezetre mekkora hatást gyakorol a környezet. Ezt nevezzük röghatásnak – magyarázza a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója, Dallos Andor. Az 1870-es évek végén aztán Fogarasra, hasonló hegyvidéki viszonyok közé telepítették a lovakat, majd az első világháború elől újra menekíteni kellett az állatokat, így kerültek Bábolnára. Itt újra túl kies körülményekre leltek a lipicai¬ak, ezért a fajtajelleg megőrzése érdekében az eredeti kitenyésztési helyhez hasonló hegyvidéki körülményeket kerestek a ménesnek.

E helyet a Bükkben találtak meg. Szilvásváradon az első önálló törzstenyésztéssel megbízott gazdaságot 1953. január 22-én alapították. A feladata a mai napig változatlan: a nyolc vérvonallal rendelkező lipicai génmegőrzése. Ez egy zárt törzskönyves fajta, kevés kivételtől eltekintve más fajtát nem lehet belekeverni. A ménesgazdaság lóállománya 250 lipicait és száz gidránt számlál. Ez utóbbi egy keménységéről, acélosságáról híres fajta, mely nem hazudtolja meg, hogy magyar huszárlovak voltak az ősei. Az érzékeny, nemes származású lipicaiak közül jó néhány „utazó nagykövete” a fajtájának, ugyanis genetikai beszűkülés elkerülésére Európa más, lipicait tenyésztő méneseivel gyakran cserélnek kancákat és fedezőméneket.

Kivételes élmény a Bükkben kirándulók számára, ha megleshetik a csipkéskúti telep csikóit, amint szabadon vágtáznak, élvezik a háborítatlan természetet. A józan valóság azonban az, hogy a „szabad szerelem” nem jut osztályrészül a ménesbe születetteknek. Szigorú párosítási terv alapján, mesterséges úton hozzák össze a kancacsaládokat és a ménvonalakat. Az utóbbi évtizedekben megnőtt e fajta népszerűsége a magántenyésztők körében. Míg korábban 120 lipicai anyakanca akadt az országban – ebből 75 Szilvásváradon –, most csaknem ezret számlálnak. Ez viszont – bár a több egyed jótékonyan hat a szelekcióra – a felhígulás veszélyével is járhat.

E tekintetben fontos szerep hárul a Magyar Lipicai Lótenyésztők Egyesületére. Igaz, a tenyésztői szabadság miatt az egyesület csak ajánlást tehet a párosításra. Nem határozhatja meg a magántenyésztők számára, melyik kancát milyen ménnel fedezzék.

Bár vannak trónkövetelő német és holland fajták, a lipicai máig tartja a fogathajtásban megszerzett helyét, véli Dallos Andor. A hazai mezőny 70 százalékát adja e nagyszerű fajta. A Lázár testvérek is jellemzően lipicait hajtanak. Jó példa, hogy a 2009-es kecskeméti kettesfogat-hajtó világbajnokságon starthoz állt lipicai lovak majd’ felének szilvásváradi apja volt.

A lóárverés ötletét az adta, hogy így nagyobb eséllyel csábíthatják ide a vevőket, akár még külhonból is. Akadt olyan év, amikor a felvezetett lovak csaknem fele elkelt, ám megesett, hogy csak egy-kettő cserélt gazdát. A szilvásváradi ménesből idén 25 saját lovat bocsátottak licitre, a kínálatból egytucatnyit a magántenyésztők hoznak. Dallos Andor szerint a reménybeli vevőknek a származásra, a küllemre és az attraktív mozgásra érdemes figyelniük. Nagy súllyal esik latba, hogy milyen célra vásárolnák a lovat: sportra, netán tenyészállatnak. Ha a gyerekek kedvencének szánják, akkor a kedvesség és a kezesség a legfőbb szempont, nem a nagy teljesítmény. Fontos, hogy egészséges legyen az állat, igaz, az itt eladott lovakra szavatosságot vállalnak. Az árverés „sztárja” egy Favory XXVIII/53 nevű képzett lipicai, fedezőménnek is ajánlható, s jövőre már díjlovagló versenyeken indulhat. Kikiáltási ára 5 millió forint.

A szilvásváradi árverések ceremóniáját egyenesen Angliából, New Marketből hozták. A siker titka, tudjuk meg az árverés vezetőjétől, dr. Pataki Balázstól, hogy jól eltalálják a kikiáltási árat. Hasznos, hogy az első napon bemutatják a lovakat, s mivel azokat munkában is megnézhetik, kipróbálhatják a reménybeli vevők, nem vesznek zsákbamacskát. Akár a kikiáltási ár alá is mehet a licit, egészen addig, amíg a tulajdonos föl nem tartja a tárcsáját, ami azt jelzi: ennél a védőárnál alább már nem adja. A szabályok szerint az árverés után csak a kikiáltási áron ad túl a megmaradt állatokon a ménesgazdaság.

– Aki túl olcsón akar vásárolni, könnyen úgy járhat, mint az a kollégám, akit így oktattak ki Írországban: uram, ön whiskyt akar inni, de csak sörre van pénze! – magyarázza Pataki úr. Nem tagadja, nemcsak a portékán, de az árverés vezetőjén is múlik, sikerül-e kiénekelni a pénzt a vevők zsebéből. E műfajnak valódi művészei vannak: akad, aki olyan gyorsan pörgeti a licitet, hogy szinte transzba ejti a vásárlókat, és akad, aki mézes-mázas, behízelgő szólamokkal csalogat. Voltak olyan évek, amikor ölre mentek egy-egy ígéretes lóért. Megesett, hogy egy 800 ezer forintos kikiáltási áron felvezetett fekete mén árát 5 millió forintra tornázták fel az egymásra licitálók.

– Pang a piac, de potom áron csak rossz lovon érdemes túladni – bizonygatja Virág Sándor, aki saját, 2006-os születésű temperamentumos fekete ménjét bocsátja licitre, méghozzá „büszke áron”, 2 millió forintért. A fogarasi tenyésztésű, egyes és kettes fogatra kiképzett mént azért hozták el az ország másik feléből, Vas megyéből, mert abban bíztak, hogy itt felfigyelhetnek rá azok a külföldi vevők, akik képesek annyit kifizetni egy lóért, amennyit eddig már ráköltött a tulajdonosa. Egy régi mondás szerint a lipicai nem szereti a szegényszagot. Ez azonban egyre kevésbé igaz, ugyanis az árak mind lejjebb csúsznak, mivel évente 4-500 lipicai csikó születik az országban.

E fajta világhírét bizonyítja, hogy a Szalajka-völgy kapujában a külföldiek is előszeretettel emelgetik a licitálásra szolgáló tárcsákat. Egy dán házaspárt évről évre törzsvevőként köszönthetnek a fedeles lovardában. Lars és Lisa Heibing egy 27 lóból álló lipicai farmot vezet, és mint mondják, ez nemcsak munka, de szerelem is számukra. Legalább tizenötször jártak Szilvásváradon, hatszor licitáltak, és minden alkalommal legalább két lóval gazdagodtak. Most is haszonnal forgatták az árverési katalógust, az asszony, aki remek lovas, egy kis fekete Conversano mént nézett ki magának, a fogathajtásban jeleskedő férj pedig egy híres fogatos mén, Siglavy Capriola Dinó utódját.

A vasárnapi árverésen aztán bebizonyosodik, hogy a lelkes dán házaspár nem tréfál. Lars ugyan egy kicsit mindig kivár, hogy a kikiáltási ár alá csússzanak az árak, akkor aztán határozott mozdulattal felemeli a tárcsát, hogy megszerezze, amit akart. Ezen a napon már mindenki feszültebb, a licitálók tribünjén pókerarccal ülnek a bennfentesnek látszó urak, fényképezik a kiszemelt lovakat. Egy titokzatos dunántúli férfi rögtön az elején két fogatba illő kancát visz el, majd csöndben visszavonul. A dánokon kívül jobbára németek vásárolnak, de ők is nyomott árakon. Úgy tűnik, előre leosztották a kártyákat, tudják, kinek melyik lóra fáj a foga, és egyszer sem licitálnak egymásra.

A szilvásváradi ménesgazdaság lovaiból végül 13 kel el, amivel elégedett az igazgató. Igaz, a sztárként beharangozott mént senki sem viszi haza, így továbbra is a ménesben marad. A magyarok jobbára eladóként jöttek a lovardába, bár a magántenyésztőknek most nem sok babér termett.

– Sajnos nem sikerült eladnunk a lovunkat – újságolja a testvérének egy kislány, aki az édesanyja mellett ül a tribünön. Magamban épp azt számolgatom, mennyibe fájhatott a családnak, mire elhozták ide a mutatós mént, és most vihetik vissza. A jól öltözött asszony rezzenéstelen arccal, fegyelmezetten veszi tudomásul a kudarcot – csak a kézremegése árulja el, mit érezhet.

A kalapács utoljára is lecsap, az árverést berekesztik, a lovarda lassan kiürül. A megmaradt lovakat szép sorban visszavezetik a ménesbe, végül a patadobogás is elhalkul. Jövünk jövőre is.