Bilincsbe vert szent emberek

Dezsőnek ki kell szabadulnia! Szalasszunk delegációt a parlamentbe, tudják meg: addig Gadnán nem lesz nyugalom, míg Dezsőt ki nem eresztik. Derüljön ki, hogy melléfogott a rendőrség. Ezért dúl, fortyog, indulatoskodik Gadna többsége, erősen berzenkedik a lelkük. Sérelmükre megnyugvást keresnének, de nem találnak.

Házról házra jár a küldöttség. Nincs mindenütt csengő, néhol a kapu hiányzik, másutt az áram kóborolhatott el, ezért kiabálnak: „Emberek, ideje azt a sok jót, amit értünk tett, meghálálni! Írjuk alá, hogy Dezső ártatlan, ki kell őt engedni!”

A mondatra elősietnek az emberek, tenyeret köpködnek, mint komoly munka előtt, mutatva: elszántak, a bajban összekovácsolódtak, Dezső ügye összerendezte őket. Erős a felindultságuk, frissek a sebek is. Miért is ne lennének azok, ottjártunkkor már több mint egy hete, hogy a falu első emberéért, Gadna polgármesteréért a rendőrök hajnalban eljöttek. A gyerekek a friss matematikatudományukat azonnal használták: egy, kettő, három, sorolták szorgosan, az ujjukat is segítségül híva lajstromoztak tovább. Hét rendőrautót számoltak össze. S bár mondták az egyenruhások, hogy „menjenek haza, emberek, nincs itt néznivalójuk”, csak összegyűltek és mind hangosabban mondták, hogy ne vigyék el a Dezsőt, nem követett el semmit, ártatlan, hagyják békén, az szent ember!

De hiába volt a kérlelő szó, a könny, küldetéses egyenruhást a szándékától el nem téríthették. Porzott az út utánuk, oly sietősen vitték a falu első emberét. De vitték vele hű társát, minden bajban segítőjét, a feleségét is. Magukkal cipelték a kis kockás füzetet is, melyet a kredencben tartottak, s melyben állítólag felírogatta a Dezső vagy az asszonykája, hogy ki mennyivel tartozik. Mert az erős gyanú, hangzott el a hivatalos emberektől, hogy Lakatos polgármester illegálisan, engedély, szaktudás, vizsga nélkül „boltocskát” üzemeltetett. S ha igaz, egyáltalán nem volt szívbajos a Dezső: egy kiló kenyérért hatszáz forintot kért, húsz deka párizsiért pedig száz forint híján egy ezrest. Az árat, a tartozást és a kamatot pedig levonogatta a szociális támogatásból, pótlékokból, gyerektartási díjakból, miegyebekből, pontosan úgy, hogy egyezzen, stimmeljen az elszámolás.

A rendőrök szerint volt ez így, ez volt a gyanú, ez hangzott el indoklásul. Mert tegyük gyorsan hozzá: ezekre a „nemtelen vádakra” a gadnaiak többsége szemét az égre emeli, haját megtúrja, kócol és borzol, frizurát ront, nadrágot indulatosan ránt, majd kezet előírásszerűen összezár. „Nem szakad le az ég? Nem így volt, sőt ellenkezően, Dezső itt csak jót tett, akárki megmondja.”

Ha kérik, a kezüket esküre emelve mondják is, hogy Dezsőnél becsületesebb embert a Föld nem hordott a hátán, ezt majd később, ha odáig jut az ügy (amit azért nem várnak), még a bíráknak is elmondják. Aki mást mond, azon legyen rontás, vigye el a nyavalya, mert ez az ember rövid három év alatt, mióta a falut vezeti, annyi jót cselekedett értük, ha száz évig is élnek, azokat a jókat meg nem hálálhatnák. Mit is pontosan? Azt most nem sorolnák, de akinek van szeme, csodálhatja, már ahogyan a faluba lép, virágot lát és kövekkel kirakott üdvözlő feliratot, hogy üdvözöljük településünkön, Gadnán. Ilyet azért még világjáró ember is keveset tapasztalhatott. Őt viszik el? Most itt maradnak támasz, jótevő nélkül, szinte vezetetlenül. Jó ég, mi lesz így velük?

Azért alakult aláírásgyűjtő delegáció a hírre, mivel a falu első emberét és hozzá hasonlatosan makulátlanul becsületes nejét nemcsak elfogták, de a bíróság „szökéstől, elrejtőzéstől, bizonyíték megsemmisítésétől, bűnismétléstől tartva” előzetes letartóztatásukat is elrendelte. Úgy egy hétig tűrte Gadna a sértést, majd hirdették országnak-világnak, skandalum történt velük és a Dezsővel. Egy hétig csak nyilatkozgattak, de érezték, ez kevés, lépni kell, s a fürge parlamenterek szaporán el is indultak az ívvel: „Hiszel-e a Dezső ártatlanságában? Akkor szabadítsuk ki! Itten írjad alá az ívet!” Kétszázan laknak itt, sokan éppen másutt, a rokonoknál voltak, akik szívesen aláírtak volna, de így is összejött száznál több név.

Az aláírásgyűjtők mellett a sajtó emberei megjelentek. Gadna megint vezető hír lett. Megint, mert volt már címoldalakon: 2007 novemberében rettenetes dolog történt itt, bestiálisan meggyilkolták a 88 éves Marika nénit. Eleinte úgy festett, a nyomozás nem jár sikerrel, hiába tűztek ki félmilliós vérdíjat (ami pedig erre szinte lottófőnyeremény), a nyomozás nem haladt. Gyanúsított ugyan akadt, hírlik, több is, ám a bizonyíték hibádzott. Ezért esténként az idősebbek az imádságoskönyv mellé a vasvillát, a baltát is odakészítették, hogy az életüket olcsón nem adják. Aludtak is meg nem is, csak kornyadoztak az öregek, míg meg nem lett a tettes: egy ártatlan arcú fiatalember. Hiába a kiszabott életfogytiglan tartó szabadságvesztés, a nyugalom teljesen nem tért vissza. A vasvillák, balták az ágy mellett, a félelmek az emberekben maradtak.

Kampány időszaka volt, új polgármestert választottunk, árulták el a helyiek, mert a régit a falu egy része ivósnak mondta. Megrágalmazták, hogy elitta a falu pénzét. Még a voksolások előtt aztán az is kiderült, hogy Lakatos Dezső közeli rokona ölt, de erős az emberekben az igazságérzet: Dezsőt a rokona tettéért nem büntethették, ezért megválasztották. Jól is tették, azóta nincs is bűn a faluban, hirdetik hívei.

Azért ez így hibás. Az okok mélyebben keresendők, súgják azok, akik azért tűzbe nem tennék a kezüket érte, s nem rajonganak Lakatos Dezsőért. Kevesebb a lopás, mondják, de nincs is mit elvinni, az óvodát harmincszor rámolták ki. Ott ugyan mi maradhatott?! Be is zárt. Lakatos azzal kampányolt, ő bizony kinyittatja. Tartotta a szavát, kinyitott az óvoda, de sok köszönet nincs benne, olyan szegényes.

Dől a szó – név nélkül: „Mi itt a földecskénket szorgosan műveltük. Feltűnt, a kerítés mellett nem terem semmi. Rossz lenne a föld? Az árnyék teszi? Dehogy, rájöttünk, amit elértek az utcáról, azt onnan kinyúzták. Aztán másztak is be a kertbe, rángatták ki a krumplit, zöldséget, úgyhogy fel is hagytunk a műveléssel. Vitték a lábasjószágot is, már tyúk, liba, kacsa is talán két helyen van a faluban. Láttuk, amikor vitték, ha szóltunk érte, röhögtek, hogy gyere csak, paraszt, kieresztjük a véred. A fiatalok elmentek, kisebbségbe kerültünk, megöregedtünk, erőnk alig maradt, csak félünk. Látják, már lesik, hogy beszélgetünk. Arra kérjük, lódítsák azt, a népességszámlálás miatt jöttek. Nem jó itt szólni, a volt polgármester édesanyja odanyilatkozott, etnikai ellenségeskedés van itt, nem más. Hiába híresztelik róla, nem ivott a fia, 3,5 millióval adta át a falut, azért kellett mennie, mert Dezső a hatalomért támadta őt. Mit ért el a nyilatkozattal? Az üvegező még el sem ment tőlük, már újra bedobták az ablakát, meg is fenyegették. Nem hiányzik ez nekünk. Kérdik, milyen a polgármester? Uzsorázott-e? Úgy hallottuk, a temetőből ismeretlenek betonoszlopokat loptak, Dezső ezt jelentette. Ebből lett a harag, az övéi bosszúból jelenthették fel. Hallottuk, a mozgó kenyérárust ki akarta tiltatni, hogy az drágán, rosszat hoz, ő majd ad jó kenyeret. Mi nem vettünk nála semmit, vásárolni bejárunk a nagy boltba, Miskolcra, Encsre. Lakatos Dezsőről inkább kérdezzék az övéit, ők majd elmondják, ha akarják. De erre kevés az esély, ők a bajban összefognak. Mi, ha kérhetem, nem is találkoztunk, nem is láttuk egymást…”

A falu időközben taktikát változtatott. Eleinte nyilatkozgattak, aztán a többiek előtt fejet csóváltak, fogadkoztak: ilyet, hidd el, nem mondtam! Most nincs nyilatkozat, csak fejrázás, hosszú csönd és bújócskázás. Amikor jöttünk, élettel volt teli az utca: mezítlábas, csupasz fenekű gyerekek futkároztak az úton. Nem tudjuk, hogyan csinálják, de kiürül Gadna, csak a falu két szélén marad mutatóban egy-egy öregasszony. Őket kérdezhetjük, úgy tesznek, mintha nem hallanának, ülnek és bámulnak. Kiabálunk a házak előtt, függönyök résnyire húzódnak, de nem jön ki senki, hogy elmondja, mi történt. Az aláírásgyűjtők is megpihennek. Az idő nekik dolgozik, kivárják, míg tisztul a levegő, s míg Dezső bácsit kiengedik, mert kiengedik, ebben nem kételkednek, addig kibírják szinte vezetetlenül.

De nem kell elindítani a szabadító delegációt, nem hiába fohászkodtak erősen Lakatos Dezsőért, a rádió azt mondogatja, „boltocskázás”, uzsorázás gyanúja miatt elfogták a közeli Tornanádaska polgármesterét. Arról hallgat, hogy közben kiengedték Gadna első emberét és asszonyát.

„Te vagy az, Dezső? De jó, hogy látunk” – ölelgetik meg a bátrabbak Lakatos Dezsőt. Ő pedig kissé sápadtan, kilókkal könnyebben magyarázza az övéinek: felháborító, ami vele történt. Idegrendszere szinte ráment már, ártatlanul annyit szenvedett, és még nincs teljesen vége, most még csak az előzetes letartóztatásból engedték el, de semmi kétség, kiderül majd az igazság. Az ideiglenes szabadulás örömére kis ünnepséget rendeztek. Nem, nem is ünnepséget, írjuk azt, szolid megemlékezést a szomorú napokról, amíg a falunak hiányolnia kellett őt. Jólesik neki a bátorítás, a szabadító aláírásoknak kifejezetten örül, el is teszi, hátha szükség lesz rá.

Ezért keressük Lakatos Dezsőt, öntse ki a lelkét, árulja el: hol tart az ügy, miben bízik? Időről időre egy bájos női hang tájékoztat telefonon a hivatalból. „Tárgyal Felsővadászon, majd hívja.” „Testületi ülésen van, utána jelentkezik.” „Nem kereste még? Lehet, előbb megkérdezi az ügyvédjét.” „Ellenőrzi a közmunkásokat, majd keresi önt.”

De nem hív, csak üzen: nagyon sok dolga van, ezzel az üggyel most nem foglalkozna. Ennyit mondott, és kéri, most érjék be ennyivel.