Repülős Gizi, a hungarikum

Értem én a felháborodást, megütközést. Tényleg, honnan veszem a bátorságot, hogy jövök én ahhoz, hogy házas emberként, deresedő halántékkal (más renyheségről most ügyesen hallgatnék), kamasz módjára más nőjéről álmodozom?! Az sem egészen szokványos, hogy hetek óta – talán nem haragszik meg, ha a korát kifecsegem – egy 85 esztendős asszonykát keresgetek, üldözök. Igazuk van, ez beteges dolog. Ez több mint bűn. Erre nincs, nem is lesz bocsánat.

Azt kérdik, hogy kicsoda Kosztor Sándorné? Tényleg nem tudják? Ugratnak, netán viccelni tetszik velem? Vagy csak a memóriájuk csalta meg önöket? Hiba, mert ez az idősödő, de izgága hölgy, állíthatom, igazi hungarikum, olyasvalaki, akivel csak kevés náció büszkélkedhet. Ő lenne a Repülős Gizi, ha így jobban tetszik. Így már dereng?

Tényleg csak az egészen feledékenyek és a bántóan fiatalok kedvéért írnám, ő az az örök talány – nemcsak úgy kriminalisztikailag és orvosilag, hanem úgy egyáltalán –, akinek tettei hallatán az ember indulatosan a levegőbe suhint: ilyen nincs, és mégis van. Pedig hát ő is csak emberből van. A krónikások feljegyezték róla, egészen normális születés volt az övé. Nem hat ujjal a kezén, lábán, nem hajjal a fején és nem több foggal született. Nem ült fel előbb, mint a vele egykorúak, nem járt és nem is beszélt előbb, mint a többiek. Annyira átlagos gyerek volt, csoda, hogy a szülők esti szürkületben össze nem tévesztették olykor. Tartott ez az idill hatéves koráig. Akkor agyhártyagyulladást kapott. (A gyulladásból heg lett, ez a mai CT-felvételeken már egészen jól kivehető. Kosztorné szerint ez a heg minden bajok oka és eredője.) Vagy az ima segített, vagy az orvosai, de Gizi, szülei örömére, épen, egészségben megmaradt.

Jó eszű gyerek volt, ez az iskolában is hamar feltűnt – és az is, hogy egy kicsit lopós is. A társak, de főképpen a tanárok elől felejtett értékeit tette el nagy előszeretettel, tollat, könyvet, néha pénzt is. Ezt még betudták diákcsínynek. Később a szomszéd házban, ahova ki tudja, milyen okból tévedt, valami értékes arany zsebórát is „talált”, amit tartósan megőrzött. Gyerek volt még, az apja nadrágszíjjal kissé megfeddte, de másképp nem büntethették. Így az orvostudomány emberei gyorsan vitázni kezdtek rajta, hogy valójában lopós-e a gyermek, vagy sokkal inkább az atípusos kleptomániában szenved. A kislányt két évre ideg- és elmegyógyintézetbe küldték, pihenni, elmélkedni, fejlődő szervezetnek az nem árthat. És tényleg jót tett a benti levegő, a pihenés, a szerzési mániája is megszűnt. Illetve fogalmazzunk csak úgy: sokáig szünetelt. Gizi a társadalom rendes tagja lett, tanítóképző iskolát végzett, férjhez ment, boldogan élt, lánya és fia is született, sínen volt az élete.

Hanem jól mondják a bölcsek: akinek azt írták meg a sors könyvében, hogy később majd felakasztják, az nyilván nem fullad a vízbe. Az idő múlásával Kosztorné egyre erősebben úgy érezte, hiába küzd ellene, megint lopnia kell. Kell? Muszáj! Úgy érezte, ha nem lophat, abba biztosan belebetegedett volna. A pénz is nyilván jól jött, de az a kis izgalom, amit a mind gyakoribb akciók során átélt, no, az volt az igazi kiváltó ok, az igazi hajtóerő. Tanult embernek nincs párja, kiokoskodta, talán az lesz a legjobb, ha a belföldi járatokkal röpköd a vidéki városokba, itt-ott besurran, elcsen, elvisz valamit, és este már mosolyogva, angyali ábrázattal, minden gyanú fölött állva megint otthon lehet.

Módszere pofonegyszerű, mondhatják. Miért tudott akkor olyan sokáig sikeres lenni? Sok rendőr faggatta, de hiába, a titkát őrizte, hogyan képes szinte földönkívüli érzékkel pillanatok alatt megtalálni még a legtutibb helyre elrejtett ékszert, pénzt is. Ez az adottsága ajándék vagy inkább büntetés? Döntsék el!

Egyik lebukása után a sajtótól kapta a Repülős Gizi gúnynevet. Évek alatt megjárta az ország valamennyi női börtönét, volt ott könyvtáros, varrónő, takarító, társait írni, olvasni tanította. 1956. október végén amnesztiával szabadult.

Úgy gondolta, kulák férjjel, büntetett előélettel itthon nem boldogul, ezért gyerekeivel disszidált. Ha igaz, Párizsban ünnepelt magyarnóta-énekes volt, de fellépett Svájcban, Angliában, Hollandiában is, ahol, mint azt később A tolvajok királynője című önvallomásában elárulta, természetesen lopott. Három év után hazajött. Újra besurrant, újra lopott, újra elcsípték és ismét elítélték. A kisebb bírságokat nem számítva huszonegyszer ültették börtönbe, fogházba. Az eddig kiszabott negyvenévnyi büntetését jó magaviselete miatt többször enyhítették, ám így is 22 és fél évet töltött a rácsok mögött. Hatszor szabadult közkegyelemmel.

Úgy két évig csend volt körülötte. Szerencséje volt, vagy tényleg pihent? Nem tudni. Hanem ez az esztendő eddig nem sikertörténet. „Munka” közben elkapták a Balaton partjánál, ezt pénzbírsággal megúszta. Megcsípték Bicskén is, később Kapuváron szintén.

Ezért keresem, kutatom a nyomát, hogy megtudjam tőle: meddig még? Honnan ez az eltökéltség, ez az erő, a kiapadhatatlan energia a balsikerek utáni újra meg újra kezdéshez? Keresem, és örömmel látom, hogy állampolgári jogokra hivatkozva a sajtóelhárítás még mindig remekül működik. Fejcsóválás, széttárt karok, igazi 22-es csapda – ahhoz, hogy kiadhassák a címét, az ő beleegyezése is szükséges. Viszont, ha jól értem, senki sem tudja, éppen hol van. Nincs információ, csak némi súgás, hogy a nyugdíját bankszámlára utaltatja, azt bárhol felveheti.

Miskolcról végleg elköltözött, a pesti albérletét drágállta, azt is felmondta. Sokan többször látták Komáromban, de ott állítólag nem lakott soha, ha rokonoknál húzná meg magát, arról tudnának. Kerestem egy Tata környéki kis településen is, ahova egyik előállítása után állítólag a rendőrökkel vitette magát. A szerveknek nem tűnt fel, innen hiába idézgetik, a megadott címen egy sírköves él, dolgozik, Kosztorné itt sosem lakott. És másutt sem, hivatalosan most nem lakik. Eltűnt, köddé vált. Hiába keresem, új és újabb lendületet véve, pedig már szinte vele fekszem és ébredek.

Gizi néni, tudom, most ünnepli a születésnapját – ha olvassa ezt, kérem, írjon vagy üzenjen, tisztességgel megköszönteném. Meghívom valahova teára és süteményre, s ha közben egy-egy kanál, villa eltűnik, annyi baj legyen, történnek mostanság sokkal csúnyább dolgok is.