Csobbanás vagy koppanás?

Ki a sajgó végtagjait kúrálná valamelyik híres gyógyvizünkben, ki felfrissítő wellnesshétvégére vágyik – aki szereti és teheti, kihasználhatja termálvizeink kivételes adottságait. A jó évtizede kezdődött fürdőfejlesztési láztól azonban számos település „lebetegedett”. Hazánkban nagyjából 350 közfürdő várja a vendégeket, ám java részük veszteséget termel. Kovacsics Imre, a Nemzeti Fürdőszövetség elnöke gyors segítséget és összefogást sürget, hogy ne kerüljön lakat a közfürdőkre. Ha már kincset érő gyógyvíztengeren csücsülünk, legyen hasznunk belőle…

– Az első Széchenyi Tervben kiváló ötlet volt, hogy a föld alatt rejtőző termálkincsre fürdőket építsünk. Nincs tengerpartunk, mint a horvátoknak, nincsenek síparadicsomaink, mint az osztrákoknak, nekünk gyógyvizeink vannak. Csak aztán jött a kis magyar valóság... A legtöbb új létesítményt valamelyik önkormányzat valósította meg, részben jókora hitelből, s ők lettek a fenntartók is. Még nagyobb baj, hogy több száz hazai fürdő fantáziátlanul, egy kaptafára épült, és – tisztelet a kivételnek – energiát pazarlóan, silány anyagokból. Ma az önkormányzatok évente 25-35 milliárd forintot áldoznak a fürdőik fenntartására – csakhogy lassan nem tudják miből előteremteni a pénzt! Dunaújvárosban és Esztergomban 4-6 milliárd forintból épült élményfürdőkre került lakat, a zalaszentgróti csak nyáron nyit ki, s még Nyíregyháza is azzal kényszerül spórolni, hogy hét közben bezár – magyarázza az elnök.

– Ha az ötlet jó volt, miért nem tolonganak a csobbanni vágyók?
– A települések szinte egymást hajszolták bele a versenybe, mondván, nekik is kell fürdő, ha a szomszédnak van, ám a működtetéshez nem igazán értenek. Nem újdonságokkal és különlegességekkel csábítanak, hanem azzal, hogy még olcsóbban adják a belépőjegyet, így aztán kész ráfizetés az egész. A hely¬beliek és a környékben élők a fürdővendégeknek általában csak a tizedét adják. Messzebbről kell odacsalogatni a turistákat, ehhez azonban marketingfogások kellenek. Ezért is javasoltam, hogy „államosítsák” a közfürdőket, mivel így például közös kampányokba kezdhetnének. Egy-egy létesítmény csupán nevetségesen keveset, néhány milliót költhet reklámra, de ha 300 hely összefog, akkor már másfél milliárd forintról van szó, s ennyiből jókora hírverést csaphatnánk külföldön is a magyar gyógyvíznek. A közösen működtetett fürdők számára jóval olcsóbban vásárolhatnánk például az energiát, a vegyszereket is.

– Ezért is javasolták, hogy nevezzenek ki „fürdőügyi” kormánybiztost?
– Nem újabb vízfejet szeretnénk, hanem azt, hogy egy tapasztalt és felkészült szakmai csapat vegye kézbe a létesítmények működtetését, miközben a tulajdon megmaradhat a településeknél. Ha nem teszünk semmit, a fürdők öt év alatt megduplázzák a veszteségüket, elvesztik látogatóik kétharmadát, s tömegesen bezárhatnak. Épülettorzóik olyan lepusztult képet mutatnak majd, mint a szovjet laktanyák a katonák kivonulása után.

– Azért jó példákat is említsünk: gőzerővel készülnek a makói gyógyfürdő január 20-i ünnepélyes megnyitójára.
– Japántól Izlandig sokféle gyógyfürdőt láttam, de ilyen csodát még nem. Makón azt bizonyítjuk majd, hogy nemcsak a gyógyvíz hírével, de egy építészeti remekművel is idevonzhatjuk a vendéget, akár a világ távoli pontjáról is. Ez a Makovecz Imre megálmodta fürdő a maga nemében egyedülálló. Nagyobb, mint a nemrég elhunyt Kossuth-díjas építész tervezte sevillai világkiállítási pavilon volt. Emellett persze a kényeztetésről, például a rózsaszirmokkal hintett marosi gyógyiszappakolásról sem kell lemondaniuk a Makóra érkezőknek. Egy másik példa: Balmazújvárosban a nyáron nyílik meg hazánk első öko-pusztai fürdője, melynek látványelemei a közeli Hortobágyot idézik. Ott például üvegtáblák közé zárt kukoricaszemek jelentik majd a dekorá­ciót, hogy hűek maradjunk az alföldi puszták világához.