Nem éri meg csalni!

Tanulságos dolog százesztendős villanyszámlát nézegetni. Az említett darab egy gyűjtőtől került az áramszolgáltatóhoz. Magunk is meglepődünk rajta, hogy milyen egyszerű ez az egész, ugyanis csupán néhány sorból áll. Kiderül belőle, mennyi volt az előző hónap fogyasztása, mennyi az aktuális havi, és mit kell fizetni az órahasználatért. Ehhez képest egy mai „villamosenergia-részszámla” olyan hosszadalmas, hogy sokaknak okoz fejtörést.

– Miért ilyen bonyolult a havi áramszámla? – kérdeztük dr. Boross Norbertet, az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatóját.
– Az 1911-es számla valóban teljesen világos és érthető. A világ azonban sokat változott száz év alatt, hiába kívánnánk vissza azokat az időket. Manapság a panaszügyeink nagyjából egyharmada abból fakad, hogy a fogyasztók nem értik, melyik tétel mit jelent a számlájukon. Mentségünkre legyen mondva, nem a szolgáltatók ragaszkodnak a túlbonyolításhoz. A villamosenergia-törvény ugyanis 2007 óta szigorú feltételeket diktál számunkra is. Az EU-s irányelvek szellemében az összes részköltségről informálni kell a fogyasztót. Mint magánember, én sem értek ezzel egyet – mondja az igazgató. – Ha ugyanis vásárolok egy cipőt, engem is a lábbeli ára érdekel, és csak bosszantanának a bőrvarrási és csirizelési díjak felsorolásával.

– Ha elszánjuk magunkat, és tanulmányozni kezdjük a számlánkat, mit olvashatunk ki belőle? Akadnak, akik például sokallják az úgynevezett rendszerhasználati díjat…
– Ha az ember energiát vásárol, a hálózat működtetéséért is fizetnie kell. Olyan ez, mint amikor az autópályán közlekedünk. Előtte matricát kell vennünk, hogy letudjuk az úthasználat díját.

– Mit kapunk cserébe ezért a viszonylag tetemes díjért?
– A villamos energetikában a rendszerhasználati díj szó – ugyan rendkívül magyartalanul – a távvezetékek, transzformátorok, kábelek építésének és üzemeltetésének költségeit fedi. A hálózat használatának árát a hatóság szabja meg, és ez más országokban is hasonló arányú a teljes villanyszámlában. Ezt a tételt azért kell külön feltüntetni, mert mióta nyitott a piac, régi és új szolgáltatóktól is vehet az ember energiát. Ugyanakkor a vezetékrendszerből nincs értelme többet kiépíteni, ez valóban monopólium. Jó tudni tehát, mennyi az áram tényleges piaci ára, s mennyit kell fizetni a vezetékek használatáért – ezt a miniszter szabja meg. A számla ezenkívül tartalmaz adókat és olyan támogatásokat is, melyeket a villamos energia díján keresztül fizetünk meg. Így támogatjuk például a zöldenergia térnyerését, és hozzájárulunk, hogy ne dráguljon túlzottan a távhő.

– Mit tehet az ügyfél, ha úgy érzi, túl vastagon fogott az áramszolgálató ceruzája, azaz irreálisan sok a fizetnivaló?
– Ilyenkor érdemes megkeresni a szolgáltató ügyfélszolgálatát levélben, telefonon vagy az interneten. Előfordulhat, hogy nem stimmel a számla, ahogy az is megeshet, hogy az ELMŰ-ÉMÁSZ kétmillió ügyfelének valamelyikénél nem pontosan olvasták le az óraállást. Praktikus dolog, ha időről időre vetünk egy pillantást a villanyóránkra. Így megbizonyosodhatunk róla, hogy a részszámlán szereplő átlagos fogyasztásunknak – ez ma egy átlagos magyar családban havonta 200–250 kilowattóra – megfelelő értéket mutat-e. Így nem az éves leolvasáskor ér majd a meglepetés.

– Mi oka lehet annak, ha az egekbe szökik a fogyasztás?
– Először is érdemes körülnézni, akad-e rosszul működő, elavult készülék a háztartásban. Egy eljegesedett mélyhűtő például alaposan megdobhatja az energiafogyasztást. Megeshet, hogy a mérőeszköz romlott el. Ekkor bevizsgáljuk az órát, s ha nem „téves riasztásról” volt szó, a költségeket a szolgáltató állja. Manapság az sem ritka, hogy kiderül, megmágnesezték a villanyórát. Az interneten is rendelhető olyan szerkezet, amit a mérőóra közelébe helyeznek, s az emiatt kezdetben kevesebbet mér. Csakhogy az illegális eszköz egy idő után tönkreteszi a villanyórát, mire az úgy felpörög, hogy a tényleges fogyasztás 3-4-szeresét mutatja. Senkinek nem ajánlanám hát, hogy a tiltott mágnesezéssel próbáljon „takarékoskodni”…