Sztár élt ott – most múzeom

A jelenetet Galsai Pongrác örökíti meg Bajor Gizi játékai című könyvében, bár ez a néhány sor igazából nem tűnik játékosnak. Az időpont 1951. február 12. – nemrég volt 61 éve. De akad itt egy kerekebb évforduló is, mégpedig 1952. február 12., amikor is, Bajor halála után egy évvel, egykori villájában megnyílt a róla elnevezett múzeum.

Hatvan éve hát múzeumba kell mennie azon keveseknek, akik még emlékeznek vagy emlékezni akarnak a korszak legnagyobb színésznőjére. Hogy milyen volt? Játékát, hangját csak néhány eléggé borzalmas film őrzi (soha nem volt sikere a filmezéssel), aztán látható egy híradó: a százéves Nemzeti Színház ünnepén, 1937. október 25-én, ő mondja el az erre az alkalomra írott Herczeg Ferenc-sorokat – nagyjából ennyi mozgókép maradt róla. Színpadi játékára már alig néhányan emlékezhetnek. Maradnak a tárgyak, a fotók, a cikkek, a könyvek, a tanulmányok, s mindezek sűrített összegzéseként a ház, amelyből Gobbi Hilda rajongása és elszántsága hozott létre színészmúzeumot.

A gyönyörű, neobarokk villa a Piłsudski, vagyis a mai Stromfeld Aurél utcában épült fel. A magas kőkerítés mögött hatalmas park közepén található az épület, amely igen jó ízlésre, gazdagságra vall. Anno, a Színházi Élet riportere kétoldalas cikkben számolt be a látnivalókról:

„A Bajor-ház nem villa, ennél több, kényelmesebb és tágasabb. Nem főúri kastély, ennél szerényebb, polgáribb, nyugodtabb. Nem udvarház, ennél maibb, modernebb. Valami sajátságos keresztezése ez a vidéki kúriának és a városi, modern villának. A földszinten hat ragyogó, műkincsekkel dúsan megrakott terem, amely méltó lakóhelye Magyarország legnagyobb színésznőjének.” A garázsban egy BMW és egy Adler állt, a kertet és a villát a férjén és a személyzeten kívül Bajor három kutyája lakta: a kedvenc Peggy, a kövér, fekete skót terrier, mellette egy fehér szőrű terrier és egy tarka német vizsla.

Mint művészt nem tudjuk már magunk elé varázsolni, hiszen a kritikák – hogy fenséges, hogy királynői, hogy feledhetetlen, hogy „legendává érett személye mítoszként lebeg a valóság felett” – kinek-kinek mást jelentenek. Hagyjuk hát a színésznő Bajort, és ismerjük meg az igazi Bayort, igen, ipszilonnal, merthogy sohasem írta le másként a nevét.

Születésekor Beyer Gizellának hívták, „keresztapja” Szentesy Lajos, az Országos Színművészeti Akadémia főtitkára lett. Az akkori művészvilág népszerű Lajos bácsija nagy kedvvel magyarította a különböző neveket: egyik legnagyobb büszkesége volt a Kertész Mihály név, amit egy bizonyos Kaminer Manónak javasolt. (Kár, már nem élhette meg, hogy pártfogolja, immár Michael Curtiz néven, Oscar-díjas rendező legyen Hollywoodban…)

Bajor Gizi papája ugyan bányamérnök volt, de a Kálvin téren egy emeletes kávéházat üzemeltetett. Gizi gyakorta maga is kiszolgálta a vendégeket; ahogy keresztülment a kártyaasztalok közt, a játékosok szeme megakadt a gyönyörű lányon, emiatt aztán rossz bemondások keletkeztek, amit kártyás nyelven „renonsz”-nak hívnak. Így lett Gizi Renonszka, s ez a név rajta is marad, egészen a kávéház megszűnéséig.

Titokban jelentkezett a színiiskolába, ahonnan egyenesen a Nemzeti Színházhoz került, s ahol is két évadot leszámítva, élete végéig maradt. A harmincas években a Bajor-bemutatók már társadalmi eseményszámba mentek. A díva mindig autóval érkezett a színházba. A Corvin Áruház előtt megállt, a sofőrje bement, és szólt a túloldalon lévő teátrumportásnak, hogy jön a méltóságos asszony. A portás, zsinóros magyar kabátban, az ajtónyitás után mélyen meghajolva fogadta Bajor Gizit, aki úgy vonult be, mint egy királynő. A pengős világban – amikor „havi kétszáz pengő fixszel, ma az ember könnyen viccel…” – háromezer pengő volt a havi fizetése.

Híres volt segítőkészségéről. „Hogy fogalmuk legyen – mesélte a háborús időkben a rádióban –, hogy az idén mennyit és mit kértek tőlem ajándékba, összeírtam nagyjából a kéréseket. Csak ebben az esztendőben 246 bundát és kabátot, 392 ruhát, 18 estélyi ruhát, 80 pár cipőt, számtalan harisnyát és kesztyűt, 312 fényképet, 12 rádiókészüléket, 8 gyermekkocsit, 4 motorbiciklit… Ha mindenkit felvettem volna, aki ajánlkozott titkárnak, társalkodónőnek, öltöztetőnőnek, sofőrnek, szakácsnak és szobalánynak, nem férnék el a személyzetemmel a Vérmezőn…”

Szemérmes, visszahúzódó ember, és a leghiúbb díva, aki még otthonában sem veti le éppen aktuális szerepét. És hát nő, földön járó istennő…

Gobbi Hilda bűn nélkül való Vénusznak, egy róla szóló dokumentumfilm világi nagy bárcásnak mutatta Bajort, „a kézről kézre kerülő művésznőt”.

Három férje volt – dr. Vajda Ödön ügyvéd, dr. Paupera Ferenc, a Földhitelbank igazgatója, és dr. Germán Tibor orr- és gégespecialista, egyetemi tanár –, akik még csak egy-egy év szünetet is alig kivárva követték egymást. És hát a többiek… Szerelmi kapcsolat fűzte gróf Hatvany Lajoshoz, Herczeg Ferenchez, Zilahy Lajoshoz is, és azt sem tartotta igazán nagy bajnak, ha férjei, szeretői jómódúnak, de legalább nagyhatalmúnak számítottak…

Germán is imádta nejét, valahányszor korán ment el hazulról, s nem tudott a feleségével beszélni, üzeneteit apró versikébe foglalva hagyta Gizi asztalán. Például ezt: „Tíz óra és félkor főpróba lesz, kérem, / Az autó várja Önt idejében, szépen. / A kis Szúnyog Klári műtéte elmarad, / Marad a reggelre így is két darab. / Isten veled te kis malacc, / Én elmegyek, te itt maracc!”
A kormányzó, Horthy Miklós is rajongott érte, állítólag fiával, Horthy Istvánnal is némi liezonba keveredett Bajor. De ezt arra is kihasználta, hogy megígértette Horthyval, zsidó férjének nem esik bántódása. Hogy így lett, azt már nem Horthynak köszönhette…

A házában mindig is sokan laktak, a háború végét is többen itt élték meg. A kertben volt egy bunker, abban is zsidókat bújtatott. Első férjét, annak feleségét, családjukat is ott rejtegette, de egy nap elvitték őket. Másnap a svéd nagykövettel ment értük, németül ordítozott a megszeppent nyilasokkal, miközben kint egy hatalmas, fehér zászlós diplomáciai kocsi várta. Hazavitte őket. A férjét úgy mentette meg, hogy jó barátjukkal, a festő Diósy Antallal eljátszatta Germán bevonulását munkaszolgálatba. Diósy beöltözött Germánnak, kabátjára sárga csillagot tűzött, s meglehetősen feltűnően elindultak a házból, majd haladtak lefelé az úton, lehetőleg úgy, hogy minden szomszéd jól lássa őket, miközben az igazi Germán már bent kuksolt a gardróbszekrény dupla hátuljában…

Egy nap a hírhedt Kun páter, a kiugrott szerzetes, aki a nyilasterror idején pártszolgálatosként vett részt több száz zsidó megkínzásában és kivégzésében, érkezett a házhoz, Germánért. Bajor eljátszotta neki a Shakespeare-összest: sírt, kiabált, fenyegetőzött, hódított, míg végül a nyilasok férje nélkül távoztak…

A felszabadulással érkező új világtól nagyon félt. De a rendszernek szüksége volt rá, s ő vállalta is a rá rótt feladatokat. Mindent megkapott, de rajta kívül minden barátját elhallgattatták, internálták. Egyedül maradt. És megöregedett. Germán is magába zárkózott, naponta egy üveg konyakot is megivott, Gizi kezdett félni tőle.

Így érkezünk el a végjátékhoz. Germán, aki már évek óta szenvedett egyre súlyosbodó agykéregsorvadásban, azt képzelte, hogy Bajor hamarosan megsüketül, és iszonyú kínok között hal majd meg. Megoperálta, a műtét remekül sikerül, de Germánt nem lehet meggyőzni arról, hogy rémeket lát: naponta vetette alá fájdalmat is okozó fülészeti kezeléseknek, reggelente meg erősítő B-vitamin-injekciókat adott az asszonynak.

Bajortól sokan kértek autogramot, egyszer azonban egyet, egy papiros alján tintával aláírtat, a férje eltett. Eszelősök hidegvérével fonta hálóját gyanútlan felesége körül. A végzetes dátum: 1951. február 12.

Valószínű, azon a kora reggelen is szokása szerint odanyújtja férjének a karját, hogy megkapja a napi vitamininjekciót, Germán azonban egy nagy adag morfiumot fecskendez be, amely pillanatok alatt végez az asszonnyal. Utána önmagának is beadja a halálos adagot, de nem hal meg, csupán estefelé. Előtte azonban gondoskodik a „hátrahagyott levél” felől: a korábbról megőrzött Bajor Gizi-aláírás elé és mögé firkantja az utolsó üzenetet.

Az öngyilkosságok(?) híre találgatásokat szül. Van, aki biztos forrásból tudja, hogy politikai okok bújnak az események mélyén. Megint mások leleplezett szökési kísérletről rebesgetnek, amely kapcsán az ÁVH hamarosan lecsapott volna a művész-orvos házaspárra. (Megjegyzendő, azóta is tartja magát a legenda, hogy a kertben elásták értékeiket.) Márai is butaságokat ír: szerinte azért lett Bajor öngyilkos, mert elmerült a vörös – értsd: kommunista – világban, és más kiutat nem talált… Miközben Bajor az első Kossuth-díjasok egyike, az első kiváló művész, akinek a temetésén a kommunista Gobbi és a nagyhatalmú Major Tamás állt díszőrséget…

Gobbi Hilda, Bajor halálának másnapján:
„Lehetetlen, hogy csak úgy elmenjen. Hogy széthordják holmijait, lakását, emlékeit, és ő egyszerűen megszűnjék. Még aznap éjjel eldöntöttem: múzeumot csinálok. Másnap reggel elrohantam a minisztériumba, Erdei Ferenc volt a miniszterünk. Két kezem összetéve kértem, hogy segítsen. Elképedve nézett rám, aztán: Jól van, Hilda. De adjon be valami költségvetést, anélkül nem megy. Én engedélyezem.”
És engedélyezte…