Viszi a vendég a kosokat

Az újdonsült tulajdonos, miután megvette a virágospusztai kastélyt, Andezit Fogadónak nevezte el, s eredeti értékeit meghagyva, a vadászok, családok igényeinek megfelelően alakította át. De miért éppen andezit a neve? – tettük föl a kézenfekvő kérdést.

– Mert a miocén korban errefelé tűzhányó működött, a lávamaradvány ma is turistalátványosság – mondja az ötvenhat éves férfi. – Az itteni andezitoszlopok egyedülállóak Európában.

De hasonló látványosság a kicsinosított, szépen berendezett kastély is. S hogy mindez miből? Maczó László kérdés nélkül is válaszol.

– A legutóbbi időkben több cég üdülőjeként működött a kastély, én először csak béreltem. Sokáig zöldséges vállalkozóként dolgoztam, s minden fillért félretettem, hogy megvehessem. Mondhatom, jutányosan sikerült megszereznem, mert rendesen lelakták. A fogadót családi vállalkozásban visszük a nejemmel.

Bármerre járunk, pazar látvány fogad. A kastélyban van házasságkötő és tanácskozóterem, nászutas-lakosztály, a parkban pedig nemzetünk nagyjait ábrázoló, fából faragott szoborpark. Ám Maczó László a gyűjteményeire a legbüszkébb: imakönyvek a világ minden tájáról, hazánk volt nagyjainak relikviái, de találhatók itt régi népi eszközök, hangszerek, órák, térképek is.

– A másik hobbim az állatok – mondja a fogadós. – Azon belül is az őshonosak és egzotikusak tartása. Lovaim mindig vannak, pónik is, most meg éppen két tevém és emuk. De akadt lámám, struccom is, sajnos elpusztultak. Bekerített részen őzeket, vaddisznókat, szarvasokat tartok. A háromszáz körüli merinói és magyar rackabirka-állomány már haszonállat, miattuk termesztek szemes és szálas takarmányt a kárpótlásként visszakapott és vásárolt földeken. A nőstényeket meghagyjuk, a kosokat a vendégek veszik és viszik: ki lábon, ki darabolva. Szabad tűzön birkagulyás, az étteremben ürücomb, bárányborda készül belőlük. Exporttal nem foglalkozom; talán majd akkor, ha ezren felülire sikerült felfejleszteni az állományt, és ismét lesznek mangalicáim is.

– Ezek szerint voltak…
– Négy éve a vaddisznókkal legalább félezer kószált szabadon a dombokon. Aztán parancsként jött a kérés: az állam sok millióval kártalanít, ha eltüntetem az őshonos disznókat. Majd megszakadt a szívem, de megtettem. Az északi régió legnagyobb fajtatiszta vörös, szőke és fecskehasú tenyészetét számoltam föl. Az indok: higiéniai szempontból tilos a vaddisznókkal kevert szabad tartás, mert veszélyes az emberre. Pedig az én malacaim kézből ettek, a vaddisznók pedig még náluk is szelídebbnek bizonyultak.

– Aki idelátogat, megtapasztalhatja, hogy a kastély és az állatok összetartoznak.
– Itt az állattenyésztés része a vendéglátásnak. Találkoztam egy francia gazdával, akinek jóval kisebb a panziója, mint az enyém, mégis támogatják, hogy a vendégeit csakis saját termelésű élelmiszerrel traktálja. Nálunk a „magyar áru” leginkább csupán szlogen, hiszen a boltok bővelkednek az olcsó, de ócska külföldi élelmiszerekben.
– A négy gyerekéből ki viszi majd tovább a birodalmat?

– Két informatikus fiam, asszonylányom Pestre vágyik. De a tízéves Áron megörökölte tőlem az állatszeretetet: tyúkot, galambot, vadkacsát nevel. A mamám 82 éves, s büszkén mosolyog rajtunk, hogy az ereinkben parasztvér folyik.