Béla még nem kolbászérett

– Ha tőlem kérdezik, hogy hová teszem a malacot, én azt mondom, hogy a pörköltbe – mondja ravaszul az előttem álló, szemre tíz év körüli fiú. A malacfogó verseny első korkategóriájának győzteseit ugyanis a ceremóniamester sarokba szorította ezzel a nem túl bonyolult kérdéssel, bár az is lehet, hogy sokkolta őket az: mit szól majd az anyjuk, mikor hazaviszik a megnyert malacot a panelbe. – Igazából pedig el fogom adni – dörzsöli a tenyerét a tízéves legény.

A hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Nemzetközi Szakkiállítás és Vásár persze elsősorban szakmai seregszemle, de komoly turisztikai attrakció is – minket ezúttal kevésbé a mezőgazdaság helyzete érdekelt, inkább a laikus nézőknek szánt programok. Évről évre visszatérünk a gazdanapokra, így bizonyos szereplőket már ismerősként köszöntünk: például Bélát, Szpisják Imre hatszáz kilót közelítő megadisznaját, amely mostanra teljesen felhagyott a mozgással, de úgy tűnik, egy évre ismét elkerülte a kolbásztöltőt. Vagy itt van az az úriember, aki a kiállítás ideje alatt nagy szakértelemmel és imponáló gyorsasággal kopasztja a birkákat – a városi ember is megtapasztalhatja, honnan származik a birkatürelem kifejezés.

Azután itt van a malacfogó verseny, amit a korábbi években valahogy elkerültünk, pedig szórakoztató értékben mindkét előbbi példát felülmúlja. Ez a produkció abból áll, hogy a szervezők szabadon eresztenek néhány malacot meg egy csapat gyereket, és az utóbbiak kergetik az előbbieket. Amelyik gyerek megfog egy malacot, az hazaviheti. E a sportágban meglehetősen nagy a szerencsefaktor, talán ezért nem lett belőle olimpiai szám: mindenesetre a kisebbek esetében a dolog oda fajul, hogy egy halom gyerek fekszik egymáson, a malac pedig legalul kibújik. Sajnos a felsőbb korosztályokban egyre kevésbé érdekes a dolog, a malacnak már a felé rohanó vérszomjas kölkek látványától földbe gyökerezik a lába.

– 2002-ben született, tehát már nem mai tehén, de a külleme még mindig kiváló – mutat be egy irtózatos nagyságú állatot a kikiáltó. A charolais csábosan lejt körbe, farka nemzetiszín szalaggal átkötve. Megtudjuk, hogy a tehénnek van mire büszkének lennie: számos utódot nevelt, amelyek növekedési erélyben, húskihozatalban és -minőségben feladták a leckét társaiknak. A tenyészállatok bemutatásának zsargonja mérhetetlenül szórakoztató, de ezt is meg lehet unni: egy placcal arrébb viszont üszővezetésben versengenek a gyerekek.

– Ha az üsző igazán el akarna szaladni, egy felnőtt férfi sem tarthatná vissza – szakért a konferanszié, miközben a fiatal tenyésztők fel¬ve¬zetőversenye zajlik, és az egyik, korábban fegyelmezetten vonuló tehénke összevissza rángatni kezd egy tíz év körüli lánykát. Némelyik versenyző a hasáig is alig ér a jószágnak, amit vezetget: a lényeg, hogy az állat szépen vonuljon, és az előnyös oldalát mutassa a bírák felé. Persze az sem árt, ha nem mászik a hegyibe szerelmesen a felvezetőnek, mert erre is akad példa. Hogy a tehénfelvezetés mennyire szakértelem kérdése, az is bizonyítja, hogy Európa-bajnokságot is rendeznek belőle – az itt felvonuló, rendkívül fiatal versenyzőket is ezzel a szép jövővel kecsegtetik a bírák. Márpedig itt semmi nincs a véletlenre bízva: például a tavalyi győztes nyert idén is, jutalma egy újabb boci.

Úgyhogy én már el is döntöttem: jövőre majdnem hároméves lesz a gyerek, benevezem valamilyen versenyre. Nyerhet birkát, tehenet, disznót, én bárminek örülök.