Judit nem tud belenyugodni

Furcsa szemmel néztek rá az alig százlelkes Zánka melletti faluban, Tagyonban, amikor házról házra járt, hogy mozgósítsa a helybélieket az általa szervezett tanfolyamokra, előadásokra. – A legtöbben csak annyit mondtak, jó, majd meggondoljuk. És máris csukódott az ajtó – emlékszik vissza a Balaton-felvidéki településen élő nő. A két gyermekét egyedül nevelő asszonyt nem abból a fából faragták, aki egykönnyen föladja. – Tulajdonképpen nem egyedi történet az enyém. Fiatalon férjhez mentem, még a gimnáziumot sem fejeztem be. Azt hittem, az a szabadság netovábbja, ha az ember nem a szüleivel él. De megszülettek a fiúk, életem a háromhektáros szőlőben, kapával a kezemben, és a háztartás fenntartásával telt. Amikor elváltam, rájöttem, hogy létezik egy másik világ is: a könyvek.

Nem volt egyszerű megbirkóznia környezete nemtetszésével, hogy elvált asszony lett belőle. A betűk világába és a komolyzenébe menekült. Nagy pillanat az életében, amikor megbízták a könyvtár vezetésével. Magányos estéin felidézte gyermekkori emlékeit. Amikor átjártak egymáshoz az emberek, hol azért, hogy segítsenek a tollfosztásban, hol csak trécselni. Az utcán mindig volt mozgás, a helyi templom dugig volt a vasárnapi miséken. Mikor az önkormányzat felújította a helyi művelődési házat, rögtön felvetődött benne a kérdés: minek, ha senki nem használja?!

– Először kitaláltam, hogy indítsunk virágkötészeti tanfolyamot. Azzal próbáltam meggyőzni a nőket, hogy ez olyan tudás, aminek csak haszna lehet. Díszítgethetik az otthonukat, egyedi ajándékokat készíthetnek. Ráadásul kevés pénzből. A szomszédos településről el is vállalta egy virágkötő, hogy hat héten át, hetente egyszer átjön Tagyonba. Ingyen. Végül heten végeztük el a tanfolyamot – mondja lelkesen a 48 éves asszony, akiből sugárzik az életerő. És ötletből sincs hiány nála! – Aztán meghívtam előadást tartani a gyógyfüvek nagy tekintélyű szakértőjét, Takács Ferencet. Az önkormányzat fizette a tiszteletdíját. Akkora sikere volt, hogy hamarosan gyógyfűgyűjtő túrára megyünk a környékre – meséli egyre nagyobb beleéléssel. – A társastánctanfolyammal befürödtem, senki nem jelentkezett. Pedig egy profi néptáncos vállalta volna. De nem adom föl. Majd kitalálok olyan táncot, amihez nem kell társ – mondja nevetve.

Boda Judit a gyerekekről sem feledkezik meg. Felkérte a többkötetes Bódi Irén amatőr költő-meseírót, hogy tartson irodalmi órát az óvodásoknak a könyvtárban. Meséljen az apróságoknak a mesék születéséről, olvasson fel nekik. Az ovisok a szomszédos településről érkeztek, ahová Judit jár a kertbarátok klubjába. Ő az egyetlen nő. Eleinte furcsán néztek rá, de amikor csak ő tudta a választ, honnan ered a „baktaízű” bor elnevezés és mit jelent, tekintélyt szerzett magának. Ő lett a klub pénztárosa.

Lelkesen jár használtcikk-kereskedőkhöz, különösen a bútorok érdeklik. Maga reparálja azokat, nem is mindennapi otthon az övé. Kiváló ízlése van, mindig érdekelte a képzőművészet. Jövedelme most is a földekből van, de már nem csak a sajátját, másokét is műveli.

Az már szinte a levegőt jelenti számára, hogy tehet a közért. Következő nagy terve, hogy irodalmi estet rendez felnőtteknek: – Észrevettem, hogy közösségteremtő ereje van ezeknek a programoknak. Jól érzik magukat az emberek abban a pár együtt töltött órában. Azóta jobban megállnak egy-egy szóra az utcán – mondja némi megelégedéssel. – Tény, hogy évről évre mindenki rosszabb anyagi körülmények között él. Most jött el az a pillanat, hogy ráébredjenek: ha nem tartoznak sehová, akkor nincs értelme az egésznek. Az idősebbek elfásultak. Egyszer végigjártam a falut, hogy gyűljünk össze a könyvtárban, mindenki hozza magával a régi fényképeit. Fel lehet idézni a közös múltat, együtt sírni-nevetni. Mindegyikük azt felelte, nincs miről mesélni. Ebbe nem tudok belenyugodni. Mert csak akkor tudjuk túlélni a válságot, ha belekapaszkodunk egymásba.