Elszokott a paraszttól a politika

Az öreg tanya életkorát nagyapjától tudja a gazda: ő vette 1908-ban, s a tanya akkor éppen annyi esztendős volt, amennyi most Kéri Gáspár, azaz 76. Hat hónapos kora óta él itt, a nagy nádas mellett; feleségével, Évikével 1965 óta házasok. Tíz éve, hogy velük lakik felesége édesanyja, Terike is.

Terike éppen a birkákat terelgeti az udvaron, mikor megérkezünk. A lányáék Kecskeméten vannak, a kórházban. Állunk csodálkozva, milyen szép a tanya környéke a szőlővel, a gyümölcsfákkal meg a legelővel, s Terike már mesél.
– Szeptemberben 92 éves leszek, de még hál' istennek bírom magam – mondja. – Életemben sokat dolgoztam. Két férjemet temettem el. Azazhogy az elsőt úgy vesztettem el, hogy a sírját sem tudom. Nem sokkal azután halt meg, hogy a lányunk, Évike 1942 decemberében megszületett. Nem láthatta soha a kislányát, ott maradt a Don-kanyarban. Telt az idő szomorúan, a bojtárunkkal vigasztalgattuk egymást. Negyvennyolcban összeházasodtunk, született egy fiunk. Ötvenkét évet éltünk együtt, most már tizenegy éve, hogy ő sincs. A fiunk Izsákon lakik.

A tanya felé vezető dűlőúton megjelenik egy Lada, megérkezett Kéri Gáspár a feleségével. Lehangoltak, mert az orvos azt mondta a kórházban, hogy Évikének csípőprotézis-műtétre van szüksége.
– Tartottam én ettől – szólal meg az asszony. – Kérdeztem a doktor urat: más megoldás nincs? Azt felelte: nincs, s szinte otthagyott. Jöhetett a következő beteg.
Állnak a kapu előtt, a Lada mellett, s Kéri Gáspár csak ennyit mond: – Kevés jó volt az életünkben. Most még ez is…

Azt már tudom – mivel mesélték a faluban –, hogy gyermekük nincs. Ez örök fájdalmuk, de nem keseredtek bele. Erejükből, hitükből jutott egymásnak, s igyekeztek mindenkinek segíteni.

Mikor összeházasodtak – ötévi udvarlás után –, Kéri Gáspár már 29 éves volt. Lehetett volna diplomás mezőgazdász – mindig a föld, a jószág, a mezőgazdaság vonzotta –, de hiába végezte kitűnővel az általános iskolát, osztályidegenként, kulák gyermekeként nem tanulhatott tovább. Huszonöt hold volt a „kulákság” határa, nekik ennél két holddal több volt. Ötvenhat után még bizakodott, a katonaság leteltével két évet még egyénileg gazdálkodott. 1961-ben aztán kénytelen volt belépni a szakszövetkezetbe, itt dolgozott, míg csak nyugdíjba nem ment.

– A szakszövetkezet azért jobb volt, mint a téesz – réved a múltba. – Nagyobb szabadságot hagytak. És persze még fiatalok voltunk. Egyénileg termelhettünk, de csak a szakszövetkezeten keresztül értékesíthettük, piacra nem vihettük. Nyolc-tíz napot kellett dolgozni a közösben, például szüret idején. A sóhajtói pusztarészen 60-70 hektár szőlőt telepített a szövetkezet, közös művelésre. Kaptunk szalmát az állataink alá, trágyát kellett visszaadnunk a szőlőhöz. Eleinte nagyon korlátozták az állattartást, egy tehenünk, egy lovunk, egy anyadisznónk meg öt anyabirkánk lehetett. A hetvenes évektől ez megváltozott, lazítottak a gyeplőn. Tartottunk is 7-8 tehenet, 3-4 anyadisznót, 25-30 anyabirkát, meg persze baromfit. De emlékszem, tele is volt az egész határ jószággal. Most meg néha kilométerekre elmehet az em¬ber, amíg lát egyet.

– Melyik volt a legjobb időszak itt, Fülöpházán?
– Én még gyerek voltam, de már dolgoztam apám mellett a háború után. Akkor annyi hit és ambíció volt a parasztságban. Megértette mindenki, hogy rendbe kell hozni az országot, az agrár-Magyarországot. Az akkori összefogást pedig ma el se tudjuk képzelni. Együtt ástuk el az oroszok elől, amit csak lehetett, nem jelentette föl egyik ember a másikat. Szétszedtük a szekereket, darabonként rejtettük el a mocsárban, aztán meg együtt raktuk össze, mikor már rend volt egy kicsit. Negyvennyolcra eltűntek a háború nyomai, gyarapodott a jószágállomány. A jelszó az volt: jószág nélkül nincs paraszti élet.

– A mai világot milyennek tartja?
– A legjobban épp az összefogás hiányzik. A rendszerváltozásban nagyon bíztunk, de sok mindenben csalódnunk kellett. A Rákosi- meg a Kádár-rendszerben a fiatalok többségét elszoktatták, elnevelték a mezőgazdaságtól, mentek az iparba. Aki ma a földből akar megélni – ha csak nem nagybirtokos –, nehéz helyzetben van. Több támogatás kellene, kedvezményes hitel. S megakadályozni, hogy a sok rossz minőségű külföldi élelmiszer kiszorítsa a magyart. Az a baj, hogy nagy a bizonytalanság, mikor bízni kezdünk valamiben, megváltoztatják. Úgy érzem, hogy – tisztelet a kivételnek – a politika is „elszokott" a mezőgazdaságtól meg a paraszttól. Össze kéne fognunk megint, szövetkezni úgy, ahogy nekünk jó. Akkor lehet újra erős a mezőgazdaság – és az egész ország.