Ingyen lehet könyvhöz jutni!

A cél és szlogen egyforma. Miskolcon a Műút irodalmi folyóirat és a Kultmélyvíz civil csoport kezdeményezte az olvasás népszerűsítését a „Hozzál egy könyvet, vigyél egy könyvet” szlogenjével. Az első „olvasófülke” avatásakor, a Művészetek Háza mögötti Európa téren még sort is álltak az emberek. Legutóbbi szemlémkor a Miskolci Színháznál és a Szinva Park (egykor Villanyrendőr) buszmegállójánál viszont elképedtem, mert a polcokon csak régi lakberendezési, babagondozási, barkácsolási kiadványok hevertek egy idejétmúlt Miskolci Kisokos meg pár nevenincs szerző műve mellett. Kivétel csak Nemere István és Zilahy Lajos pár könyve és Joy Adamsontól az Oroszlánhűség volt.

A legtöbb járókelő nem is hallott a könyves telefonfülkékről. Egy buszra váró fiatalember, Zsolt azonban pontosan tudja, mire valók, mégsem él a lehetőséggel. A férfi szeret olvasni, otthon egyre gyűlnek a könyvei, ám mindhez ragaszkodik, így nem cserél. A kezdeményezést jó ötletnek tartja, de nem hisz a tartósságában. A mellette álló középkorú nő sem: nekik is van otthon annyi könyvük, hogy már alig férnek a lakásban!

– Nagyon jó, és éppen ideje volt! – fakad ki régi könyvtáros ismerősöm, Zsuzsa, aki világéletében olvasott, s lakását beborítják a könyvek. Az avatási híradásban kiszúrta az OK, vagyis az elfeledett Olcsó Könyvtár-könyveket, s újraköttetett régieket is. Némelyik kincset ér, noha az antikváriumok ezeket visszadobják. Egy százdarabos stószból jó, ha kettőt bevesznek. A vasárnapi régiségvásárokon se kellenek a hagyatékból maradt könyvek, hiába próbálják elpasszolni az örökösök. Zsuzsa lakása polcairól a pincébe zsuppolt már temérdek könyvet, mert szelektív kukákba rakni fájt volna a szíve.

De mostanában berakja azokat a fülkékbe, még ha nem is hoz el onnan egyet sem. Szerinte időbe telik, míg ráébrednek e lehetőségre a könyvbarát miskolciak. S akiknek még könyvtári díjra se futja, lelnek majd a fülkékben olvasnivalót.