Piroska elmulasztott csókja

Hódmezővásárhelykutasipuszta. A múlt század húszas éveiben minden bizonnyal ez volt Magyarország leghosszabb nevű települése, ahol cserediákként eltölthetett néhány hónapot az akkor tizenkilenc esztendős Hugo Hartung német egyetemista, hogy németre tanítsa az orvos fiait. Először azt gondolta, a puszta egy nagy semmi, ahol eseménytelenül telnek a napok, egyetlen összefüggő lakott területe a temető. Csakhogy megjelent a színen az érettségi előtt álló vásárhelyi gimnazista, Rácz Piroska, az állomásfőnök lánya, akibe végül beleszeretett a messziről jött fiatalember.

Nos, ebben a pár sorban máris keveredik a valóság és a fikció. Hartung később író lett, több mint harminc könyvet írt. Leghíresebb regénye a Sokat gondolok Piroskára (Ich denke oft an Piroschka), melyet magyarországi kiruccanása után harminckét(!) évvel, 1954-ben adott ki. Nem tudni, miért várt vele ennyit, az viszont nem titok, hogy soha nem tudta elfelejteni a szívét megperzselő, tizenhét esztendős Piroskát. A história helyszínei és a szereplők létezők, a cselekmény viszont több ponton kitalált.

Andreas, vagyis a szerző idejövet a dunai hajóúton megismerkedik egy német lánnyal, Grétával, akinek gö¬rög kérője van, és mielőtt összeházasodnának, a Balatonnál szeretne eltölteni néhány napot egyedül. Andreas halálosan beleszeret, de nem tarthat vele, mert őt a Hódmezővásárhely melletti pusztai településen várják. Csiky doktoréknál szállásolják el, abban a házban, ahol az 1879-es szegedi nagy árvíz idején Ferenc József és Sissy is megfordult, később pedig Rózsa Sándor búvóhelye volt. A német vendég megcsodálja a pusztát, a délibábot, a nyári égboltot, marhapaprikást eszik a lakodalomban, ahol csárdást táncolni is megtanítják – mindenki a kedvében jár. Egyre több időt tölt együtt az eleinte félénk Piroskával, akit egyszerűen csak „perontyúknak” csúfol. A lánynak tetszik a fiú, de az csöppnyi figyelmet sem szentel neki, pedig lenne rá alkalom, például a hódmezővásárhelyi tiszti kaszinóban megrendezett mulatságon vagy a kutaspusztai vasútállomáson kettesben eltöltött hosszú órák alatt. A kamasz azonban szívesebben időzne Grétával a Balatonon, egyik napon utána is megy – nem számolván azzal, hogy a féltékeny Piroska kullancsként tapad rá és vele tart. Lesz is belőle kalamajka! Már-már Andreas és Piroska szerelme is beteljesedik, csakhogy a fiúnak vissza kell utaznia Németországba. Elmulasztott boldogság lett az övék, egyetlenegyszer sem csókolták meg egymást. Nem csoda hát, hogy a regényíró-főhős élete során sokat gondolt Piroskára…

A regény 1954-ben jelent meg, óriási siker lett. A világ számos országában kiadták, több millió példányban talált gazdára. Rádiójáték, tévésorozat készült belőle. És ebből a műből forgott 1955-ben a német játékfilmgyártás mindmáig gyakran levetített produkciója, melynek címszerepét a svájci születésű Liselotte Pulver, az írót pedig Gunnar Möller alakította.

Magyarországon sosem mutatták be, a könyvet is csak 1987-ben jelentette meg magánkiadásban egy svájci magyar, Sipka Sándorné Serfőző Rózsa fordításában. Valóságos filmturizmus indult Hódmezővásárhelykutasipusztára, a mai Székkutasra. Még a Piroskát alakító színésznő is felkereste a települést, hogy lássa, hol játszódik a történet. Újságírók, tévéstábok, filmesek kísérték, gőzössel érkeztek a vasútállomásra, ahol a helyiek csárdást táncoltak nekik. A Piroska-mítosz azóta is virágzik. Megnyílt a Hugo Hartung-emlékszoba, felavatták a szobrát, posztumusz díszpolgárnak választották. Ha már egy lelkes német felfedte a puszta varázsát, a helybelieknek kutyakötelességük az örökséget továbbvinni, akár idegenforgalmat építeni a kultuszra.

De kik is a regény igazi szereplői és mi lett velük? Hasonló kérdések az írót is izgathatták, mivel tizenegy évvel sikerkönyve után, 1965-ben kereste a kapcsolatot Piroskával. Hosszas kutatás után megtalálta, sőt Budapesten személyesen is randevúztak. Hartung a feleségével, Piroska a lányával érkezett. Ekkor az írónak egy felnőtt lánya és fia, a főszereplőnek egy lánya és unokája volt. Felidézték közös emlékeiket. Amikor a budapesti este után elköszöntek egymástól, Piroska még puszit sem adott az írónak. Másnap pedig beteget jelentett, valószínűleg annyira megviselte a találkozás, hogy ágyba kényszerült. Később még évekig leveleztek, s ezzel a regény végleg befejeződött.

Hartung és felesége újságírók és fotósok kíséretében végigjárta a régi helyszíneket. Székkutason nagy ovációval fogadták őket. A helyiek tudni akarták, mi a teljes igazság a regény valóságtartalmát illetően. Rövid volt a válasz: „Tudjátok, az író hazudhat.”

Hugo Hartung újabb magyarországi látogatásának élményeiről, a viszontlátás édes-bús élményeiről 1967-ben Nem gondolok többé Piroskára címmel írta meg könyvének második részét. Környezetében senki nem hitt neki, hiszen haláláig nem tudta feledni fiatalkori szerelmét, annak homlokára hulló pajkos kis frufruját és kedvesen csengő nevetését.