Elfelejtett vonalakért tüntettek

– Menetjegyeket, bérleteket kérem! – nyújtja a kezét nagy komolyan az ötéves Szabó Vince a tiszacsegei állomás lepukkant épülete előtt, az első vágány mentén.

A jegykezelés lehetőségét nem egy vasutas adta át a kisfiúnak, s nem is holmi gyermekvasutat nyitottak Hajdú-Bihar megyének ebben az isten háta mögötti szegletében. Nem. Vonatnak itt közel s távol se híre, se hamva.
Hiszen éppen ezért gyűlt össze az utazni vágyó közönség…

Amíg a tíz órára meghirdetett „vonatindulásra” várok, van még néhány percem, körülnézek hát az állomás épületében. Igaz, sok látnivalóm már nem akad, mivel ami nem volt lebetonozva, azt elhordták a minden mozdíthatót szorgosan gyűjtő kezek. Az egyik még megmaradt ablakon viszont ott látom az utolsó menetrendi változást 2008. december 14-i dátummal: a Tiszalök és Ohat-Pusztakócs közötti viszonylatban naponta négy vonatpár szállította az utasokat.

– Egy évre rá pedig már egy sem – lép mellém Szabó László, a jegyeket kérő kisfiú édesapja.

– Azóta várják az újraindítást?
– Hogyne várnánk, hiszen a 2010-es választások előtt azt ígérte a leendő államtitkár, hogy minden szünetelő vonalat újraindítanak. Nem azt mondta, hogy megvizsgáljuk a lehetőséget, aztán majd meglátják. Azt mondta: mindegyiket. Azóta már négy év telt el, ideje volna, hogy ránk is vetüljön némi figyelem.

– És ismét elindulna a vonatközlekedés a szünetelő vonalon…
– Mi már azzal is nagyon elégedettek volnánk, ha tíz kilométerre lévő Ohat-Pusztakócsot érintő Füzesabony–Debrecen vonallal összekötnének bennünket. Az ugyanis azt jelentené, hogy ki tudunk szabadulni a mindentől elzárt városkánkból.
Vonatra tehát most hiába várunk az elárvult állomáson, ezért gyalog indulunk neki a sínek között. Az öt kilométerre lévő megállóhoz, Nagymajorhoz igyekszünk. Azoknak a csegeieknek pedig, akiknek az apostolok lován ekkora távolság is megerőltető, vonatpótló hintó áll rendelkezésére, ám nekik közúton kell utazniuk a néhány kilométerrel hosszabb távon.

Jómagam a sínek között baktató csapattal tartok, így láthatom, hogy a pálya állapota változó: hol vasbeton talpfák rögzítik a síneket, hol fából készültek. Ez utóbbiak közül több cserére szorulna, no meg pótolni kellene az egyre fogyatkozó rögzítő csavarokat is. Egyébként a pálya alkalmas a személyszállításra.

Ezt már a mellettem bandukoló Szikora Imre állítja. A nyugdíjas férfi édesapja valamikor a tiszacsegei állomás főnöke volt, ő maga az épületben született. Felnőve szintén a vasutashivatást választotta, közlekedésmérnökként a záhonyi állomáson szolgált. Mindent tud hát a vasútról, így nem csoda, hogy amikor a környékbeliek szorgalmazni kezdték a vonal újranyitását, és a minisztériumban a tanulmányterv hiányára hivatkozva odázták a döntést, vele íratták meg a csegeiek. Hiába azonban a minden részletre kiterjedő, harmincoldalas tanulmány a nyitás szükségességéről, ezen a szakaszon még mindig fütyül a vonat.

– A vonal elsorvasztásának folyamata a szokásos volt – ér utol bennünket Szabó László. – Először a fővonal járataival össze nem hangolt menetrendet alakítottak ki, no meg a lassú jel közbeiktatásával leszoktatták az embereket a vasútról.

Most az utasok hiányára hivatkozva szüneteltetik a járatot.
– Buszt azért, gondolom, állítottak be helyettük…
– Állítottak, ám an¬nak a menetideje hosszabb, ezért drágább is. És ha Ohaton csak öt percet is késik a vonat, már nem várja be – ismerkedem a környék közlekedési helyzetével.

A menet tagja egy szinte tökéletes magyarsággal beszélő svájci férfi is. Neumann Istvánt valamikor a szerelem hozta Magyarországra, most Füzérkajatán fordításból, tolmácsolásból él. Amikor pedig teheti, a vasúti közlekedést népszerűsíti.
– Nálunk, Svájcban egyre többen utaznak vonattal, pedig megengedhetnék maguknak, hogy az autót válasszák – újságolja.
– Gondolom, a vasúti közlekedés színvonala is magasabb a mienkénél.

– Hogyne, mert egyebek mellett például bevezették az összehangolt, ütemes menetrendet. A lehetőség Magyarország előtt is nyitva áll, jószerivel csak elhatározás kérdése.

Mielőtt a nagymajori megállóhoz érkeznénk, szeretném tudakolni a tiszacsegei polgármester, de legalább a képviselő-testület valamelyik tagjának a véleményét. A menetben egyikükkel sem találkozom.

– Szívesen ott lettem volna, de éppen akkor temették az egyik utcabelimet – sajnálkozott a városka élén álló Szilágyi Sándor, akit később a hivatalában értem. – Egyébként persze, hogy szeretném a vonal visszaállítását. Azt viszont meg kell mondanom, hogy már egy Volán-járatot is le kellett állítani utas híján.

– Akkor mivel utaznak errefelé az emberek? – csodálkozom. – Vonat nincs, a buszt nem veszik igénybe, autót elvétve láttam az utakon.

– Leginkább semmivel – így a polgármester. – Az ügyeik nagy része helyben intézhető, munkába, iskolába pedig kevesen járnak el Tiszacsegéről.

Az persze már más kérdés, mérlegelem magamban a helyzetet, hogy nem róka fogta csukáról van-e szó: nem jók a közlekedési lehetőségek, tehát kevesen utaznak, s mivel kevesen utaznak, rosszak a közlekedési lehetőségek. Vélelmemet egyebek mellett megint csak a Szikora Imrétől kapott információkra alapozom: Tiszacsegére kizárólag négy számjegyű, vagyis legalacsonyabb rendű, legrosszabb színvonalú utak vezetnek.

Időközben megérkeztünk Nagymajorba, ahol már vár ránk az ellenkező irányból, Ohatról indult menet. A közúton érkező vonatpótló hintóra még néhány percet várnunk kell. Végül azonban befut az is, így valamennyien részt tudunk venni a Magyar Közlekedési Klub által a helyi Vay-kastélyba szervezett utasfórumon. Házigazdánk, Fekete Sándor hat év alatt újíttatta fel az épületet és alakította a vékonyabb pénztárcájú turisták számára szálláshellyé. Vendégek azonban a vonat leállása óta alig érkeznek, hiszen buszon csomag nehezen helyezhető el, kerékpár pedig sehogyan. Pedig volna látnivaló bőven: nem csupán a Hortobágy és a Tisza, de a környéken egyre-másra nyíló termálfürdők is.

Ezekre a lehetőségekre apellálnak a Közlekedési Klub vezetői, Mészáros Péter és Somodi Mária is. S emlékeztetnek arra, hogy az előző kormány által bezárt összesen 38 vonalból az ígéret ellenére mindössze tízet nyitottak meg. Viszont újabb 38 vonalon ritkították a járatokat, nemrégiben pedig bevezették a gyorsvonati pótjegyet.

Az utasfórumra egyetlen polgármester érkezett, a Tiszafüred élén álló Pintér Erika. Ő a vonal újraindítása mellett a városában tervbe vett iparbővítéssel érvel. Ott hamarosan munkáskezekre lesz szükség – kérdés, hogy vasút híján az egyébként 370 közmunkást foglalkoztató Tiszacsegéről miként fognak eljutni a 27 kilométerre fekvő Füredre.

– Tudja, az a baj – jegyzi meg a fórum végzetével Szabó László –, hogy nekünk nincs igazán erős emberünk.
– Ezt hogy érti?
– Ahogy mondom. Ahol van erős ember, ott beváltották a vonat újraindításának ígéretét. Karcagról például két miniszter származik: indult is ismét a vonat Tiszafüredig. De mondhatnék más példákat Veszprémből, Pápáról, Nyergesújfaluból.

Tőlünk egy nagy ember sem származik, nem is járta ki senki az újranyitást – jegyzi meg a férfi megadóan.