Mérgelődne a palóc király

Átlagos falusi barokk építménynek vélhetnénk messziről a feldebrői Szent Márton-templomot, hiszen mai alakját a XVIII. században nyerte el, ám falában gótikus ablak rajzolódik ki. E középkori alapokra emelt műemlékünk valóban nevezetes, ezért nem csupán a hívek, de a turisták is elzarándokolnak a Heves megyei településre. A magyar államalapítás korában négyzetes alaprajzú, öthajós templom épült itt, melynek maradványait ma is megcsodálhatják az érkező csoportok. Az öles oszlopaival és XI. századi freskóival különleges hangulatot árasztó altemplom a letűnt középkort idézi: a falakat bibliai tárgyú freskók boríthatták, néhány szép töredék még felidézi a hajdani mesterek keze nyomát. Káin testvérére, a jámbor Ábelre emel kezet az egyik képen, a testvérgyilkosság ábrázolásának egész Európában nincs párja. A falfestményeket dél-itáliai mesterek készíthették, jelentőségük már száz esztendeje ismert. Nevezetes például a Mindenséget Uraló Krisztus, a Pantokrátor ábrázolása, mely bizánci hatásra utal.

Bizonyára méregbe gurulna a palóc király, ha látná, hogy lassan pusztulásra ítélik az altemplomot. „Ez a veszedelem, ez a beázás” – mutatja az északi oldalt a templom gondnoka, Kiss József, aki 16 éve szolgál itt, s a maga erejéből próbálja menteni a műemléket. A falról eltüntette a mohát szorgalmas munkával, de amikor ott jártunk, akkor is csöpögött be a víz, amit egy vödörrel próbálnak úgy-ahogy felfogni. Hogy mindez károsítja az egyedülálló falfestményeket, abból is gondolhatjuk, hogy korábban páraelszívót szereltek be. A szellőzés azonban nem megoldott, ha csak azt nem vesszük annak, hogy néhány ablak mellett a résen befütyül a szél …

E jelentős műemlékünk állagmegóvására hosszú évek óta nem költöttek, így az egyre nehezebben dacol az időjárással és a belvízzel, s az 54 alakból álló freskótöredékek pusztulását is meg kéne állítani. Az egri érsekség keresi a lehetőséget, hogy pályázati segítséggel hozzák rendbe a román kori alapokra épült templomot, de egyelőre nem találtak megoldást.

Sok látogató ma azért érkezik ide, az Abák földjére, hogy a XI. századi, tragikus sorsú magyar királyra emlékezzen. A régészek feltárta sírkamra azt sejtette, hogy jelentős személy nyugodhatott egykor a kőlap alatt az altemplom falai közt. A történészek szerint ő vélhetően a palóc királynak is nevezett Aba Sámuel, aki csak három évig uralkodott, s akit 1044 nyarán, a ménfői csata után ölhettek meg. Halálát a Képes Krónika is megörökíti. „Sámuel király, akit kegyessége miatt Abának hívtak”, így említi őt Anonymus, a történetíró. Szent Istvánnak közeli rokona lehetett a szintén keresztény hitű Aba, akit a püspökök javaslatára választottak királynak. Országa azonban megosztott volt, s ő – ahogy a korban szokás volt – nem bánt kesztyűs kézzel az ellenfeleivel: félszáz, ellene összeesküdött főurat kivégeztetett. A pápa válaszul kiátkozta a magyar királyt, ami akkoriban azt jelentette, hogy bárki büntetlenül kardot emelhetett rá. Aba Sámuel halálát számos legenda szövi körül: egyesek szerint Feldebrőn ölhették meg, és később sírtemplomot emeltek itt neki. Más források szerint a Tisza felé menekült, s ott érte utol az erőszakos halál, de az sem tisztázott, a német vagy a magyar urak ölették-e meg.

Többször újratemették, ám ehhez is legenda fűződik. „Néhány évvel később viszont, amikor kiásták a sírból, szemfedőjét és ruházatát épségben, sebeit begyógyulva találták” – jegyezték fel a krónikások. Bármilyen hihetetlen, az egyháza által egykor kiközösített uralkodót a következő századokban szentnek kijáró tisztelet övezte, ezért is emelhették neki a feldebrői sírtemplomot. Testét később „saját monostorába”, azaz Abasárra vitték, ám az máig titok, hogy valójában hol nyugszik.