Díjazzuk a játékokat

Ünnepi készülődésünk ma nagyrészt abból áll, hogy ajándékot vásárolunk a gyerekeknek: saját gyermekeinknek – ha még ebben a korban vannak – vagy unokáinknak, közeli rokonaink, esetleg barátaink gyermekeinek. Mintha ez lenne a legfontosabb szabálya a karácsonyi ünneplésnek. Kevesen tudják, hogy ez a szokás csak a játékgyártás fellendülése, a hozzá fűződő reklámtevékenység, a családok közt kibontakozó versengés következtében alakult ki, és nagyjából az utolsó száz év fejleménye.

A karácsonyi játékajándékozás a XIX. század vége felé kezdett eluralkodni. A főúri családok példáját átvette a nagypolgárság, majd a XX. század első éveiben – lényegében a karácsonyfa elterjedésével párhuzamosan – a polgárság szélesebb köre. A parasztcsaládok karácsonyán még sokáig a régi hagyományokat követték, amelyek középpontjában a Megváltó születésének megünneplése mellett a családi összetartozás erősítése állt. A módosabb falusi családok gyermekei kaphattak egy-egy játékszert, babát, hintalovat karácsonyra. A XX. század közepétől viszont már általánossá vált a törekvés, hogy a karácsonyt szeretteink, elsősorban a  gyermekek számára ajándékozással tegyük örömtelibbé. S mi adhat a gyermeknek nagyobb örömet, mint a játék?

Napjaink karácsonyának szép színfoltja A Magyar Kézművességéért Alapítvány Betlehemi Jászol kiállítása, amely pályázati alapon jön létre változó helyszíneken – idén a pesti Duna Palotában. Ezen nemcsak felnőttek, hanem gyermekek betlehemi eseményeket ábrázoló alkotásait is bemutatják. Lényegében így készültek régen a falusi gyermekek játékai is. Nyersanyaguk bármilyen megmunkálható anyag lehetett, amit a természet adott, s a feldolgozásához nem volt szükség különleges eszközökre, anyagokra, technikákra, berendezésekre. A gyermekek gyakran – leginkább a jószágok őrzése közben – maguk készítették játékaikat, ezek legszebb, időtálló darabjait a Néprajzi Múzeum és más múzeumok, gyűjtemények őrzik. Napjainkban ismét vonzó, örömet és sikerélményt adó tevékenység a hagyományos, régi technikák elsajátítása, „fölelevenítése” a játszóházakban. S számos családban is vannak még olyanok – főként az idősebbek között –, akik meg tudják mutatni a mai gyerekeknek, milyenek is voltak az ő gyerekkori játékaik.

A közelmúltban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmán – abban a községben, ahol Kiss Áron (1845–1908), a hazai gyermekjátékkincs összegyűjtésének kezdeményezője, az 1891-ben megjelent Magyar gyermekjátékgyűjtemény közreadója született – ünnepi hétre kaptam meghívást. Az iskola 30 éves évfordulóját ünnepelte annak, hogy felvette Kiss Áron nevét és ápolja szellemiségét, fontos feladatának tartva a hagyományőrzést. Évente a Kiss Áron Héten a tanulók bemutatják tudásukat, kiállítást rendeznek kedvtelésből készített alkotásaikból, köztük hagyományos módon alkotott játékaikból.

Ne tagadjuk, a fiúk kedvencei ma is a játék fegyverek. A csúzli napjainkig népszerű, nem kell hozzá más, mint kettéágazó faágacska és egy kis darab gumizsinór. Bonyolultabb a parittya, amelynél zsinór vagy gumi egy ovális bőrdarabkát rögzít két oldalról, így lehet kavicsot, követ célba juttatni vele. A Bibliában azt olvashatjuk, hogy ilyennel győzte le Dávid Góliátot! Az íj és a nyíl honfoglaló őseink fegyvere volt, egy hajlékony faág és spárga elég az íj elkészítéséhez, amiből a nyílvesszők kilőhetők. A  krumplipuska készítéséhez már kell egy kis faragni tudás. Szeretett játékok voltak a hangszerek is. Petőfi Szülőföldemen című versében így ír: „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, / Lovagolok fűzfasípot fújva, / Lovagolok szilaj nádparipán, / Vályuhoz mék, lovam inni kiván...” Készült síp azonban nádból – ahogy ló is –, sőt levelekből, libatollból szintén. A porcsalmai gyerekek is csináltak nádsípot. Népszerű játék volt a cirok- vagy kukoricaszár hegedű. És mit is készítsen az állatokat őrző gyermek: elsősorban állatokat! Kukoricaszárból, kukoricacsutkából ökrök, tehenek „születtek”, de a libamellcsont is alkalmas nyersanyag volt erre. A Néprajzi Múzeumban őrzött, fiúgyerekek alkotta kocsik, szekerek közül többet is lónak lóként befogott lábcsontja „húz”. A porcsalmai gyerekek kukoricacsutkából, mákgubófejjel és egyéb termésekből is készítettek állatokat.

A lányok legkedvesebb játéka akkor is a baba volt. Készülhetett csuhéból (mint a fenti fotón a porcsalmai babák), kukoricacsutkából, de két keresztbetett, összekötött pálcavázra tekert textiltesttel is, a rongyos zsákból felöltöztetve. Az egyszerűen, jelzésszerűen kialakított babatestnek két része volt gondosan megformálva: a női keblek és a konty, amit gyakran fejkendő vagy más fejviselet fedett. Arcvonásokat csak a legutóbbi évtizedekben volt szokás kirajzolni. A fakanál is egykettőre babává változhatott, ha felöltöztették, de itt már nélkülözhetetlen volt az arcvonások megadása. S ha baba volt, hát babaház is kellett neki, ezt is el lehetett készíteni kukoricacsutkából. A bútorok nyersanyagául a bogáncs kínálkozott: egész szobaberendezések készülhettek belőle.

És régen is voltak olyan egyszerű játékok, amelyek nem a természeti vagy az emberek alkotta környezetet utánozták, hanem egyszerűen jó volt velük játszani. A labdát említjük elsőnek, ma a felnőtteknek is a legnépszerűbb játéka. A porcsalmai gyerekek kitömött harisnyából készítettek labdát, korábban azonban szokás volt tehénszőrt összegyűjtögetni és időnként megköpködve összegömbölygetni. A zúgattyút pedig ki ne ismerné: egy nagy télikabátra való gomb kell hozzá (vagy egy ehhez hasonló méretűre faragott fakorong lyukakkal) és egy zsinór, amit keresztülfűzünk rajta. Megpörgetve zúg, és hosszasan lehet vele játszadozni. Porcsalmán búgógomb a neve.

Karácsonyi pályázatunk résztvevőitől hasonló játékszereket várunk, gyermek és felnőtt kategóriában. Így szeretnénk minél több „játékos” ötletet adni a családoknak szerte az országban.

FOTÓ: KOVÁCS FERENC, MTI, DRASKOVICS ÁDÁM FELVÉTELE, CZIBERE ISTVÁN