Alkotó elmék szentélyeit idézik a személyes tárgyak

ÉN AZT MONDOM... „Ha lehetne, én minden napomat és minden órámat a vízparton tölteném. És ehhez képest százéves koromban is bércsalásnak fogom tartani a szobában, íróasztalnál, könyvek közt töltött időt.” (Jékely Zoltán, 1977) „A családdal szemben sohasem voltak anyagi igényei, de nagyapjának régi íróasztalát s a dédszülők 1814-ben készült arcképeit lekönyörögte a szekszárdi padlásról, ahol több generáció összekeveredett holmijai közt porosodtak.” (Török Sophie Babits Mihályról, 1941) „Ez a dolgozószoba sokszor egy toronyszobának tetszik. Csakhogy ebből a toronyszobából is lehet látni az egész világot.” (Kosztolányi Dezső Füst Milánról, 1934)

Vajon mennyire jellemzi az íróembert az otthona és a bútorai? Valószínűleg Móricz Zsigmond Naplójában lapul az igazság: „A lakásom egyáltalán nem hasonlít egy parasztíró lakásához: ha én magam parasztcseréppel és festett parasztbútorokkal is raktam volna tele a lakást, ez mindig meghiúsult a feleségeim (hivatalosan kétszer nősült – a szerk.) ízlésén, akiknek az nem tetszett.”

Móricz az íróasztalát tartotta a legjobb barátjának; nem véletlenül féltékenykedett rá a második felesége úgy, mintha az egy másik nő volna. (Igaz, ami igaz, Simonyi Máriának a való életben minden oka megvolt a gyanakvásra: az író élete alkonyán a 36 évvel fiatalabb Csibe mellett talált boldogságra. Mivel hivatalosan nem váltak el, Móricz a maga módján legalizálta az új kapcsolatot: örökbe fogadta a leányanyát és kisfiát.) Az író a saját szabályai szerint élt. „Tisztaságnak és rendnek kell lennie, kivéve az én íróasztalomat, amely szemétdomb, s ahhoz senkinek se szabad nyúlni.”

Ugyancsak egy finom női ízlés lenyomata Ady Endre és ifjú felesége, Boncza Berta közös otthona. Csinszka 1917-ben költözött a költővel Budapestre, a Veres Pálné utcai lakásba. A berendezés egy részét, köztük a szalonban elhelyezett biedermeier garnitúrát Csucsáról hozatta fel. A különböző korokból származó fotók, Márffy Ödön festményei és írásos dokumentumok is bizonyítják, hogy a bútorok szövete idővel többször cserélődött. A kiállított karosszék például hosszú éveken át barna színű volt. Az 1950-es és '70-es években, amikor a garnitúra darabonként bekerült a múzeumba, egy részét újrakárpitozták. Jelenlegi egységes külsejét a 2000-es évek elején nyerte el, Csinszka eredeti terveihez igazítva: „A szoba közepén egy egytalpú kerek asztal és egy Nagymamától kapott gyönyörű, régi, hajlított, lengyelországi garnitúra lesz. Pasztellkék selyembrokáttal szeretném behúzatni.” (Csinszka levele Baróti Máriának, 1917)

A legendás íróasztalt Szántó Piroska festő vásárolta, amikor a költő Vas Istvánnal összeházasodtak 1947-ben. Szerelem volt ez első látásra 1940-ben, ahogy a mesékben áll, ám hosszú évekig tartó és bonyolult küzdelem előzte meg a végső egymásra találást. Csak egy példa: a háború idején kapcsolatuk megszakadt, mindketten életveszélybe kerültek, származásuk és politikai kapcsolataik miatt duplán is. A költőt munkaszolgálatos behívó várta, majd a német megszállás idején barátja, Ottlik Géza és egy bátor lány, Kutni Mária bújtatta – akit Vas később hálából feleségül vett.

A festőnő ezalatt Vas István agydaganatban fiatalon elhunyt első feleségének, Nagy Etelnek papírjaival rejtőzködött, majd egy régi ismerős, a kommunista segédszínész, Aczél György lakásában talált menedékre. A lakás különösen biztonságosnak számított: egy nyilas körzetvezető utalta ki magának, és fegyverraktárnak használta, így itt senki sem kereste a lányt. (Ez a közös háborús múlt a magyarázata annak, hogy miért Szántó Piroska volt szinte az egyetlen ember, aki később kertelés nélkül megmondhatta véleményét a kultúra urának; sok művész érdekében járt közbe Aczél elvtársnál.)

„Amikor Piroskával összekerültünk, egy elég ócska festő rásózott egy elég ócska íróasztalt méregdrágán – mesélte 1971-ben Vas István. – Mindegy, azért komoly íróasztal volt, és a rajta felhalmozódott rendetlenség állandó jelleggel elfödte kopott posztóberakását. Huszonkét évig töltötte be hivatását a Duna bal és jobb partján – éppen az idén bíztuk rá egy házasodó, fiatal költő, fordító és kritikus barátomra. Mi pedig szereztünk a bizományiból egy még komolyabb íróasztalt.” Az említett barát Várady Szabolcs, stílusosan ő nyitotta meg visszaemlékezésével a múzeumban a Magukra maradt bútorok című, 2020. március 1-jéig látogatható kiállítást.

„Volt nekem íróasztalom, egy szétszedett öreg szekrény darabjaiból szerelte össze a házmesterünk. A fő erénye az volt, hogy hatalmas, minden elfért rajta, de ugyanez lett a fő baja is, mikor megházasodtam, és ketten rendezkedtünk be 16 négyzetméteren. A nagy asztalnak menni kellett. Nemsokára meghalt apám, és átköltöztünk az ő 40 négyzetméteres szobájába. Hely már volt, de nem volt íróasztal. Akkor örököltem meg Vas Istvánét. Nála 22 évig szolgált, nálunk 47 évig.” Az íróasztalt a múzeumnak adta tovább.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Relikviatára magyar írók és költők személyes tárgyait őrzi, köztük több mint háromszáz bútort: szerzői hagyatékokat, szerkesztőségek berendezési tárgyait. Ezek felbukkannak az írók, költők naplóiban, leveleiben, de többen verset, sőt novellaciklust is szenteltek berendezési tárgyaiknak. Többet ér-e egy karosszék, ha a Szép Szó szerkesztőségében valaha ült benne József Attila? Vagy az a gondolkodószék, amelyben Petőfit 1849 júliusában, halála előtt néhány nappal Mezőberényben lefestette Orlai Petrich Soma? És az asztal, amelynél Ottlik Géza kártyázott barátaival a pasaréti lakásában? A gyakran hétköznapi használati tárgyak az alkotót övező kultusz miatt válhatnak különösen becses emléktárgyakká. Meg attól a ragaszkodástól, ami például Jókait is jellemezte: „Az én templomom az íróasztalom, amellett szoktam imádkozni.”

NEM CSAK AZ ÍRÁSHOZ ÉRTETTEK Az ollós szerkezetű, faragott levelesvolutás-rozettás díszítésű karosszék Szentkuthy Miklós Szilágyi Erzsébet fasori otthonából került a múzeumba. Szentkuthy maga tervezte a karosszéket (más bútoraival együtt), amelyet Thék Endre bútorgyáros műhelyében készítettek el. Móricz is számos bútort készíttetett magának; többet Fejérkuty Bálint tervezett, és Mocsay József asztalosmester valósította meg. Nagy László ennél is tovább ment: a kiállított széket maga tervezte és készítette el a kertjében álló vadcseresznyefából. Kézműves bravúr, hogy egyetlen szög vagy csavar nélkül.