Bőrönddel jár és meséket ír

Vándor Meseíró. Nem hangzik rosszul. Bizonyára arról lehet szó, hogy egy mindenre elszánt ember járja az országot a meséivel, esetleg útközben is forgatja a tollát és írja a történeteit.

Nagyjából ez a valóság, de mielőtt belemennénk a részletekbe, ismerjük meg az ide vezető utat. Mert abban biztosak vagyunk, hogy egy ilyen foglalatosság előzményei mélyen gyökerezhetnek.

Böde Péter például hétéves korában kezdett rajongani a mesékért, még inkább a képregényekért. Azon törte a fejét, hogyan tudná ő is megalkotni a sajátját. Addig-addig tanulmányozta kedvenc kiadványait, mígnem rájött a titok nyitjára: szuperhősöket kell teremtenie, és természetesen szükséges hozzá egy izgalmas történet is.

Végül elkészült a mű, nagy volt az öröm. Péter később saját újságokat gyártott, a Csíkos Újság, illetve a Tízen Túliak Magazinja tartalmát „igazi” lapokból kivágott cikkek és fotók képezték. Aztán fogta az egészet és a fiók mélyére rejtette.

Szerencsére nem kallódtak el, így most a vidékjárása során megmutathatja a gyerekeknek, arra biztatva őket, találjanak maguknak olyan kreatív tevékenységet, amit szenvedélyesen művelnek. Nekünk pedig így fogalmaz:

– Mindenkinek azt kellene csinálnia felnőttként, amihez kiskorában kedvet érzett. Az emberek akkor lennének igazán boldogok.

Nézzük tovább, hogyan is vált a fiatalember meseíróvá, aztán meg Vándor Meseíróvá. Még az ezredforduló előtt hanghordozókkal házalt, jól kitanulta a direkt marketinget, sikeresen értékesítette a termékeket. Amikor 2001-ben megszületett a kisfia, lelkes apukaként olyan mesekönyveket keresett neki, amelyekben az állatok barátságosak és valósághűek, értékeket közvetítenek és erényekről szólnak, ugyanakkor könnyen megérthetők.

Nemigen talált ilyeneket, viszont közben elkezdett verseket írni és autodidakta módon tanult rajzolni. Amint sejthetjük, innen már csak egy lépés volt, hogy kiadványokban gondolkodjon. Első kis kötete 2003-ban jelent meg saját kiadásban, saját pénzből.

Péter ontotta magából az ötleteket, sorban jöttek is a gyerekeknek szóló könyvek, színezők, melyek középpontjában a természet áll. Most már csak el kellett jutnia a célközönséghez, megismertetni velük a munkáit. Böde Péter évtizeddel ezelőtt felajánlotta az egyik pesti óvodában, hogy szívesen bemutatná és dedikálná a könyveit valamelyik délután.

Az óvónő azonban azt javasolta, tartson foglalkozást délelőtt, s ha a gyerkőcök ízelítőt kapnak a munkásságából, talán több példány talál majd gazdára. A recept bevált, s azóta is működik. A meseíró egyre több meghívást kap és mind messzebbre merészkedik a fővárostól, sőt a határon túli magyarlakta területekre is rendszeresen jár.

Több mint 270 magyar településen fordult meg, óvodákban, iskolákban, könyvtárakban (olykor nyugdíjasklubokban) tart író-olvasó találkozókat, interaktív előadásokat, melyek során a hallgatóság játékos formában tanulhat az állat- és növényvilágról. A bemutatókon a könyvkészítés rejtelmeibe is beavatja a gyerekeket, akik a tapasztalatai szerint kedvet kapnak az olvasáshoz és az alkotáshoz.

Péter küldetésnek tekinti a feladatát: nem kér tiszteletdíjat, a költségeit eladott könyvei árából fedezi. – Talán furcsának tűnik, de nincs autóm, busszal és vonattal közlekedem, húzom magam után a könyvektől dagadó gurulós bőröndömet. Szeretem a hosszú utakat, mert olyankor olvashatok és írhatok – mondja a Vándor Meseíró.

Portrénk főszereplője tíz év alatt rengeteg élményt gyűjtött. A foglalkozásokon évente 25 ezer fiatallal találkozik, népszerűek a nyári alkotótáborai is. Sokat jelentenek számára a visszajelzések, hétezer levelet, rajzot kapott óvodásoktól, kisdiákoktól, szülőktől, pedagógusoktól.

Harminchárom iskolában lett valamelyik könyve kötelező olvasmány, amit óriási megtiszteltetésnek tart. Van, ahol előre készülnek a diákok a vele való találkozásra, írtak már színdarabot a művéből, forgattak videoklipet a megzenésített verséből.

– Nekem az a célom, hogy tanítsuk meg a gyerekeinknek látni a csodát – fogalmazza meg életmottóját Böde Péter, akinek erre az évre már megtelt a naptára fellépésekkel. Szerencsére bírja szusszal, vándorolhat tovább, messze még a végállomás.