A krimik és a mérgek nagyasszonya

Az írónő olyan alaposan ismerte a méregkeverés tudományát, hogy regényeinek szereplőit előszeretettel küldte egyetlen csepp vér nélkül a másvilágra. Beható ismereteit fiatal éveiben szerezte, amikor az első világháború alatt gyógyszertári asszisztensként dolgozott, majd később egy laboratóriumban alkalmazták.

Idővel tökéletesen megtanulta, mely növények milyen dózisban lehetnek halálosak. Olykor bizony a gyógyító és a mérgező dózis között igen csekély a különbség – hangsúlyozta Takács Ferenc gyógynövényszakértő, kertészmérnök, aki immár visszatérő vendég az Agatha Christie Fesztiválokon.

A zánkai füvesember a kertjében külön ágyást készített mérgező növényekből, nemegyszer fiatal rendőröket is oktat. Előadásaiban a farkasölő sisakvirágtól a bolondító beléndeken, a mákon, a ricinuson és keserű mandulán át a fűzig és a tiszafáig számos „kétszínű” növényről szó esik, amelyek közül néhánnyal Agatha Christie is ölt – papíron.

Gyilkosai elsősorban arzént, morfint, sztrichnint és ciánt használtak, de előfordult tallium is (Bűbájos gyilkosok), a Tragédia három felvonásban című krimi áldozatai pedig poharukba az alkohol mellé pár csepp tiszta nikotint is kaptak. Összeszámolták, hogy 41 mérgezéses gyilkosság fordul elő a krimijeiben.

Első regényében, A titokzatos sytlesi esetben az áldozattal (egy gazdag idős hölggyel, akinek nemrég kötött házasságát egész családja rossz szemmel nézte) sztrichninmérgezés végzett. És Poirot első ízben állította munkába kis szürke agysejtjeit!

Egyébként a sztrichnintől kis mennyiségben élesedik a látás, hallás, szaglás, valamint keserű íze miatt régen étvágyserkentőként használták – de éppen a jellegzetes keserű íze miatt még sokszoros hígításban is jól érezhető, mondhatni figyelmezteti az áldozatot.

A megoldást a kávé jelentheti, azonban még ez is kockázatos vállalkozás... Egész testre kiterjedő heves görcsrohamokat, végül légzésbénulást és halált okoz. „És megláttuk – igen, mind a hárman tisztán láttuk –, hogy Arundell kisasszony fejét fényudvar veszi körül!”

A földöntúli világban hívő két vénkisasszony eme megfigyelése nagyban segítette Poirot nyomozását és megvilágosodását A kutya se látta című regényben, „Arundell kisasszony lehelete foszforeszkált!”, vagyis a hölggyel – akinek vagyona sok családtagját nagy pácból húzná ki – foszformérgezés végzett.

A foszforeszkáló és fokhagymaszagú lehelet a legjellegzetesebb árulkodó tünet, ezek már akkor jelentkeznek, mikor az illető még nem érzi rosszul magát. Néhány nap után aztán jön a sárgaság, az epeelégtelenség és a heveny májgyulladáshoz hasonló tünetegyüttes.

(Régen a gyufát kávéba, levesbe áztatták, tésztába gyúrták – mindössze 15 szál, vagyis nagyjából 50 mg fehérfoszfor elegendő volt egy emberi élet kioltásához. Betiltása több mint ötven évbe telt, Magyarországon 1912-ben szüntették meg a veszélyes gyufák gyártását. A mai svédgyufák fejében már ártalmatlanabb vörösfoszfor található.)

Egy másik alkalommal (az Öt kismalacban) az áldozat söröspoharában, amit a felesége adott a kezébe, koniin maradványait találták. A koniin egy alkaloid, a foltos bürök nevű növény minden részében, főleg a termésében megtalálható, ezekből kivonható. A színtelen, olajszerű, undorító szagú és maró csípős ízű folyadék rendkívül erős méreg, blokkolja az izmokat.

Hatására először az alsó végtagok bénulnak meg, majd ez felfelé haladva megbénítja a légzőizmokat, és beáll a halál. Kegyetlensége, hogy a központi idegrendszerre nem hat, így a megmérgezett személy végig tudatánál van. A foltos bürök egyébként mezei gyomnövényként sokfelé előfordul; hasonlít a kaporhoz és az ánizshoz.

A koniin a bőrön és nyálkahártyán keresztül is képes felszívódni, ezért nem érdemes fogdosni a növényt. (Az ókori görög törvénykönyvekben a bürökpohár a kiszabható halálbüntetések egyik neme volt, Szókratészt is így végezték ki. Hannibál, a híres hadvezér is a bürök mérgével lett öngyilkos.)

Miss Marple (képünkön) a Tizenhárom rejtély című novelláskötetben lépett a nyilvánosság elé, ahol is nagy dózisban fordulnak elő mérgek és gyógynövények. A „gyilkos fegyverek” között szerepel a közismertebb arzén és cián is, de fény derül arra is, mire jó a keményítős jódoldat és a lakmuszpapír…

Az Egy marék rozsban a tisztességtelenségben meg kopaszodott Rex Fortescue elegáns irodájában komótosan elfogyasztja teáját, majd nem sokkal később görcsökben fetrengve csenget a titkárnőjéért, akit sikerül pár összefüggéstelen mondattal sokkolnia, majd a kórházba szállítás közben meghal.

A szelíd, kiváló emberismerő vidéki vénkisasszony kideríti, ki és hogyan tette el láb alól a férfin kívül később a feleségét és a fiatal szobalányt is. A Fortescue-ház neve Tiszafa-kunyhót jelent – s lám, kiderül, a gazdag öregúr halálát taxin okozta, amely a tiszafa alkaloidja. Kesernyés ízű; a gyilkos tudva ezt, ezért az áldozat által kedvelt narancsdzsembe tette a bogyókat, már a reggelijébe, merthogy a szer lassan öl, később, az irodában…

Agatha Christie első könyvét hat kiadó is visszautasította, de ő kitartóan küldözgette a kéziratokat, míg végül az egyik hajlandó volt foglalkozni A titokzatos sytlesi esettel. A világhírre még kicsit várnia kellett, de a gyógyszerésztársadalom elismerését rögvest kivívta, a Pharmaceutical Journal című szaklap így dicsérte:

„Ez a detektívtörténet a mérgekkel intelligensen foglalkozik, és nincsenek benne szamárságok kinyomozhatatlan anyagokról, mint ahogy az oly sokszor lenni szokott. Miss Agatha Christie érti a dolgát.”