Kutyákkal – a madarak védelmében

Azon a vasárnap délelőttön elhatározta a család, hogy együtt tölti az időt. Kerékpárra pattantak hát, szülők, gyerekek, az időjárás is éppen erre volt alkalmas, igazi áprilisi, kirándulóidő, megindultak Alsónémedi határában. Néhány kilométert tekertek, amikor az egyik gyerek felkiáltott:

– Nézd, apa, mekkora madár! – mutatott a földút szélére. – És el sem repül. Nem repült el még akkor sem, amikor a család megállt mellette. Akkor látták, hogy ez bizony alighanem elpusztult. S talán nem is végelgyengülésben…

Bár sérülés nem látszott rajta, de a testtartása – különösen a lábainak a görcsös állapota – ugyancsak szokatlan volt. Ezt a madarat alighanem megmérgezték. A szülők tudták, hogy ilyen esetekben érdemes értesíteni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet (MME), amely igyekszik utánajárni, valóban mérgezésről van-e szó, s ha igen, segíteni a nyomozók munkáját annak a kiderítésében, kik is lehettek az elkövetők…

Biztos, ami biztos, készítettek róla néhány fényképet a telefonjukkal, s küldték a [email protected] címre.

*

– Ezen a helyen történt – mutat ki a terepjárójából a csatorna szélére Deák Gábor. A közeli Bugyi községben találkoztunk, ahonnan a földutakon való közlekedésre is alkalmas járműbe szálltunk át, hogy meginduljunk a kisparcellás, fasorokkal, erdőfoltokkal sűrűn tűzdelt, buckás alföldi tájra. A földeken a gazdák itt-ott az őszi betakarítást, leginkább a káposzta gyűjtését végzik.

– A bejelentést követően nem sokkal már a helyszínen voltunk.

– Megtalálták a madarat?

– Egy gyönyörűen kifejlett parlagi sas volt. Elég volt rápillantanom, és láttam, hogy mérgezés áldozata.

– Az ilyen könnyen megállapítható?

– Bizonyos esetekben igen. Leginkább a görcsös lábtartás, az ívben görbülő hát, kicsavarodott testtartás által. Sokat szenvedhetett szegény madár, mielőtt kimúlt. Ami azonban még árulkodóbb, az a sok elpusztult rovar volt körülötte.

– Azok minden elhullott állaton hemzsegnek… – jegyzem meg.

– Hogyne! Sőt, zsizsegnek is benne. Ez esetben azonban egy sem mozdult, hanem a madár körül feküdtek kimúlva. A tetem fellelése után Gábor szisztematikusan átkutatta a környéket. Nem egyedül, vele volt Falco is.

Ő a legfőbb segítője, minden ilyen útjára elkíséri, a nyolcéves német juhászkutya. Ott hasal most is mögöttünk Hella, az egyéves, szintén német juhász társaságában, persze ketreccel elkülönítve. S aki keres, az talál…

Elsőként egy rókatetem került elő, ami lehetett ugyan természetes elhullás áldozata is, ezt már az oszlás miatt nem lehetett megállapítani. Mindenesetre gyanús volt… Ami viszont egyértelművé tette Gábor számára, hogy nem csupán egyedi mérgezésről van szó, az egy apróvadetető mellett talált levágott őzfej volt.

Csalinak használhatták. Hamarosan nyuszt, szarka és végül egerészölyv mellett jelzett Falco. A maradványok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriumában kötöttek ki, s nyárra megérkezett az eredmény is: Gábor gyanúja alapos volt, az állatokat megmérgezték. A nyomozás azóta is tart.

– Jó munkát végeztél! – simogatja meg Falco fejét gazdája, amikor a dűlőút mentén megállunk, ő pedig boldog izgatottsággal várja, hogy levegyék a platóról. Tudja, munka következik ismét. Vagy inkább játék. Neki.

*

Falcót néhány nappal korábban ismertem meg az Országos Rendőr-főkapitányság dunakeszi kiképzőközpontjában. Már akkor is feltűnt – német juhászkutyákhoz képest – filigrán termete és végtelen játékos kedve.

A történet amúgy valahol 2012 környékén kezdődik, amikor is az MME elnyert egy Helicon – A parlagi sas védelme Magyarországon elnevezésű európai uniós természetvédelmi Life-pályázatot. Gábor az egyesület alkalmazottjaként a következő évben lett a mérgezések megelőzésének koordinátora.

S hogy miként lehet kutyát mérgezett madarak felderítésére kiképezni? A minta Spanyolországból érkezett, ahol a juh- és marhapásztorok elsősorban medvéket és farkasokat igyekeztek méreggel eltenni láb alól. A nyomozási módszert onnan Olaszországba vitték át, és a madarakat méreggel pusztítókat a világon harmadikként Magyarországon derítik fel kutyákkal.

– Az elkövetők legtöbbször vadgazdálkodói körből kerültek ki – summázza Deák Gábor. Igaz, találni közöttük olyan mezőgazdálkodót is, aki valójában nem akar ártani a madaraknak, ám a helytelen vegyszerhasználattal mégis megteszi. Szabó László, aki a Budapest déli részétől egészen a Bugyi községig terjedő 8000 hektáros vadászterület hivatásos vadásza néhány évvel ezelőtti esetet említ – később, telefonon –, amikor is 7-8 elhullott őzet és 10-12 nyulat talált.

Meggyőződése, hogy az állatok szabálytalanul kihelyezett méreg áldozatai, az indíték pedig vélhetően a káposzta- és répaföldek megdézsmálásának meg-akadályozása. Akkor bejelentést is tettek a rendőrségen, ám a nyomozás nem vezetett eredményre.

Gyakoribb azonban az, amikor a háziszárnyasokat róka dézsmálja, s nosza, a gazda mérget tesz ki ellene. A róka aztán el is pusztul, ám a madár már csak olyan, hogy a legkisebb energiával akar táplálékot szerezni: elfogyasztja a dögöt, benne a mérget, s döggé válik maga is.

Sajnos sok ragadozó válik a mérgezett hörcsögök áldozatává is a szabálytalan kihelyezés miatt. És ott vannak még a galambászok, a halastavak tulajdonosai… Gábor sorolja a módszereket, amelyeket – nézzék el nekem – nem osztanék meg, nehogy tippeket adjak az arra hajlamosoknak…

Amúgy a ragadozó madarak mérgezésének körülbelül az 1970-es évekig nem volt törvényi akadálya, sőt, az újságokban már a negyvenes években is gyakran dicsekedtek a vadászok azzal, hány sast sikerült „lemérgezniük”, s lehetett olvasni tippeket a pusztítás hatékonyságának növeléséről.

Ma már viszont senki és semmiféle vadat nem pusztíthat el méreggel, még az egyébként nem védett rókákat vagy a varjúféléket sem. A méreg használata ilyen esetben orvvadászatnak minősül, ami három évig terjedő börtönt érdemel. Fokozza a büntetési tételt, ha az anyag egyébként is betiltott.

Márpedig általában ilyeneket használnak. Ezeknek már a birtoklása is kimeríti a méreggel való visszaélés vétségét, aminek „jutalma” elzárás. S mivel a mérgezett állatok pusztulása kínszenvedéssel jár, máris megvalósul az állatkínzás bűntette, ami szintén három év hűvöst jelenthet. És akkor még ott van az egyéb védett állatok pusztulásának a lehetősége. Tétele valahol egy és öt év börtön között mozog.

– Csodálom, hogy ennyi büntetési lehetőség mellett mégis veszi magának a bátorságot – jegyzem meg.

– Hiába a magas büntetési tétel, ha nem lehetett elkapni a tettest – magyarázza Gábor. – Egészen a közelmúltig. Felmérés is készült, 921 eset alapján, és ebből 309-ben bebizonyosodott, hogy bűncselekménnyel hozható összefüggésbe. Ezek között ugyanúgy volt friss bejelentés, mint korábbi kivizsgálása, sőt több házkutatás is, amikor a nyomozati szakaszban az illegálisan birtokolt mérget kellett megkeresni.

Hála Falcónak, a bizonyítékok ma már egyre több esetben állnak rendelkezésre, a nyomozati munka is egyre eredményesebb, és megszülettek az első elmarasztaló ítéletek is – kivétel nélkül hivatásos vadászok ellen. Szabadszálláson egy borz és három barna rétihéja mérgezett teteme került elő, valamint 30 befecskendezett tojás. Az elkövető a pénzbüntetés mellett két év próbára bocsátást kapott.

Tiszajenőn legalább két parlagi sas és egy barna rétihéja volt az áldozat, de előkerültek a csalétkek is. A jogerős ítélet pénzbüntetés. A Heves megyei Boldogon a hivatásos vadász házának átkutatása során az elpusztított ragadozó madarak egész arzenálja került elő, preparálásra előkészítve. „Jutalma” egy év három hónap szabadságvesztés két év próbaidőre felfüggesztve, foglalkozástól eltiltás és pénzbüntetés.

Csikérián 2016-ban a kacsatartó telep körül egyebek között 14 elpusztult egerészölyvet találtak. Itt a helyszínelés során azonnal házkutatást is tartottak, és előkerült a méreg is. Az elkövető egy év hét hónapos szabadságvesztését itt is próbaidőre függesztették fel.

Letöltendő börtönbüntetést a madárgyilkosok közül még senki sem kapott. Történetünkben itt visszakanyarodunk a kutyák képzésére.

Falcót ugyanis hosszas alkalmassági vizsgálat után választották ki, majd a dunakeszi kiképzőközpontban a legendás kutyakiképző, Maticsek János vette „kezelésbe”. Ő ma már nyugdíjas, viszont utóda, Jánosi Veronika készségesen mutatja be a dunakeszi központban a módszert.

Az egésznek az a lényege, hogy a kutya játékigényét ki kell elégíteni. Csak akkor kapja meg a labdát, amit egyébként zsákmánynak tekint, ha megtalálja a mérget – magyarázza. S hogy miként néz ki a képzés, azt Gábor azonnal be is mutatja.

Egy elhagyatott épületbe megyünk, ahol előzőleg a fűtőtest résébe rejt méreganyagot. A kutya előtt a gazdája belengeti a labdát, amitől az olyan izgalomba jön, amit állaton talán még nem is láttam.

– Keresd! – hallom a vezényszót, mire a kutya a fal mentén élénk farkcsóválás mellett körbeszaladja a helyiséget. A második körben már beszagol minden zugba, majd ugatásba kezd a méreg mellett.

– Ügyes! – dicséri gazdája, jutalma pedig a labdája, amivel lehasal és szenvedélyesen rágcsálja. Fontos, hogy a kutya csupán ugasson, de soha ne érjen a megtalált tetemhez, különben maga is elpusztulhat. Talán ennek a betanítása a legnagyobb feladat.

Mindezt az ebek négy hónapos képzés alatt tanulják meg. A fortélyokat Kalán Zoltánnal együtt figyelem. Zoltán a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának alkalmazásában áll; a decemberben esedékes vizsgát követően ugyanazt a munkát végzi majd, mint Gábor. Mert a sasok állománya szépen gyarapodik.

Tudnunk kell, hogy e védett ragadozó madár – eszmei értéke egymillió forint – uniós állományának a kétharmada – 250 pár – Magyarországon fészkel. Sőt egy újabb uniós pályázatnak – PannonEagle Life projekt – hála, ma megoszthatjuk tapasztalatainkat a közeli országok – Szlovákia, Csehország, Ausztria, Szlovénia, Szerbia – szakembereivel is, régiós szinten segítve a sasok védelmét.

De a Gábor által később átküldött kisfilm bizonysága szerint már Skóciából is érdeklődnek a módszereink iránt.

*

Mi azonban maradjunk hazai tájakon: Gábor felnyitja a terepjáró hátsó ajtaját, ahol kutyáktól szokatlan türelemmel vár Falco, és reménybeli utóda, Hella, az egyéves német juhász szuka. Korához illően heves vérmérsékletű, bár ő még csak az alapozás korszakát éli.

Gábor dobálja neki a labdát, amit a legsűrűbb bozótosból is pillanatokon belül elővarázsol… Falco viszont tartalékolja az erejét a felderítésre. Vidáman csahol körülöttünk az erdőben, s bukkan egymás után állati maradványokra, megáll mellettük, s jelzi ugatással. Ezek persze a természetes elhullás maradványai, ezt Gábor nagy szakértelemmel azonnal megállapítja.

A jutalomlabda viszont így sem maradhat el. Két-három kilométeres kört teszünk meg, mielőtt visszaszállnánk az autóba.

– Akkor most hiába jöttünk… – jegyzem meg, mivel mérgezett madarat nem találtunk.

– Egyáltalán nem! – veti ellen Gábor. – A földeken dolgozók közül sokan láttak bennünket, s ennek hamar híre terjed a mérget kitevők között is. Az emberek érzik a törődést, és ennek visszatartó ereje van… Ez is nagyon fontos.