A sport kapaszkodót nyújt

– A pingpongedzőm azt mondta, nekem XIX. századi lelkem van. Ehhez a lélekhez társult tízéves korom körül az erős szorongásérzés, ami a mai napig rám tör időnként.

Miért élünk, mi lesz velünk a halál után? Hasonló kérdésekkel gyötörtem magam, és úgy hiszem, mindez kellően megalapozta a későbbi pánikbetegséget – meséli Tamás Rita, akiről ránézésre meg nem mondaná az ember, mekkora gátakat kellett átugrania eddigi élete során.

Kiegyensúlyozott gyerekkora volt, igaz, mindig kívülállónak érezte magát az iskolában.

– A szüleim kétkezi munkások, akik a VIII. kerületből költöztek egy elit környékre, Budára. Nagykövetek, orvosok és ügyvédek gyerekeivel jártam egy osztályba, kishitű voltam és önbizalomhiányos. Elkezdtem sportolni. Európa legjobb ping­pong­csapatában játszottam, de hiá­ba voltam technikailag nagyon ügyes, alkalmatlannak bizonyultam a versenyzésre.

Belsőépítész akartam lenni, de nem vettek fel az Iparművészeti Főiskolára. Kitanultam a bőrdíszműves szakmát, hogy majd a következő évben ez a tudás plusz öt pontot hoz a felvételin, és akkor biztosan bejutok. Nem így lett. Ezután a Komlósi Oktatási Stúdióban tanultam újságírást, ’94-től a Nemzeti Sportnál dolgoztam.

A napilapozás nem egyszerű műfaj, állandó készenléti állapotot kíván, de én még ezt is megfejeltem. Tele voltam ambícióval, a maximumnál is többet akartam kicsikarni magamból, amire hamar ráment az egészségem. 23 évesen olyan erős pánikroham jött rám infarktusszerű tünetekkel, légszomjjal, magas pulzussal, végtagremegéssel, hogy kórházba kerültem. Egy hónapig kezeltek a pszichiátrián.

A gyógyszerek sem tudták eltüntetni Ritából a félelmet, hogy mikor tör rá az újabb roham, amikor megsemmisül, retteg és segítségért kiált. Erőnek soha nem volt híján, talpon maradt. Férjhez ment, beiratkozott a Szent István Egyetem reklámmenedzser szakára, gyereket szült, napilapozott, miközben 40 négyzetméteres lakásban élt ötödmagával, mert az anyósáék is velük laktak.

Majd következett egy súlyos magánéleti válság, őrlődésekkel és harcokkal megspékelve, csaknem tíz évig élt embertelen stresszben.

– Három munkahelyen dolgoztam, én lettem a családfenntartó, semmiféle rendszer nem volt az életemben. Nyugalmi állapotban 110-et vert a pulzusom, borítékolhattam, hogy nem úszom meg pánikrohamok nélkül. Elkövetkezett az az állapot, amikor öt napon át szemhunyást sem aludtam, ma már nem is értem, hogyan bírta a szervezetem.

Egy pszichiáter akkor azt javasolta: kezdjek el sportolni. Ilyen szapora pulzussal nem mertem belevágni, de a kar­diológusok megnyugtattak, a szívem rendben van. Egy konditeremben ötperces futásokkal kezdtem. Mind többet mozogtam, és éreztem, hogy egyre jobban vagyok.

Rita tehát tudatosan élte az életét, aminek alappillére a mozgás lett. Elvált, felhagyott a napilapozással, rendszert vitt a mindennapjaiba. Közben jött egy „apró” intermezzo: mindkét mellét eltávolították, mert hosszú éveken át erős fájdalommal járó gyulladások alakultak ki bennük, implantátumokat kapott helyettük.

– Az a fontos, hogy már egészséges vagyok – mondja, mintha csak egy foghúzásról beszélne. A mozgásnak köszönhetően idővel eljutott odáig, hogy elhagyhatta a gyógyszereit, és a nagyobb krízisekkel is simán megbirkózik, köszöni szépen, jól van.

Öt évvel ezelőtt a kollégái biztatni kezdték, hozzon létre egy Facebook-oldalt, ahol mások is erőt meríthetnek a történetéből: volt egyszer egy örökké szorongó nő, akiből kemény és kitartó munkával derűs, elégedett ember lett. Így született meg a Ne pánikolj, sportolj! oldal, aminek több mint 40 ezer követője van, s amiből könyv is született, novemberben került a boltok polcaira.

Hogy még hitelesebb legyen, edzői, étkezési tanácsadói és coach képesítést is szerzett 40 éves kora után.

– Sokan még ma is azt gondolják, hogy a pánik csupán hiszti. Nagyon nehéz erről a betegségről beszélni. Megfoghatatlan és kiszámíthatatlan, így a kezelése sem egyszerű. A pirula csak arra elég, hogy ne őrüljön meg az ember, mindenkinek magának kell kidolgoznia a saját túlélési stratégiáját, nincs ebben semmi szégyellnivaló.

A képlet egyszerű: a pánikbeteg nagyobb puttonyt cipel az életben, mint amennyit elbír. Sportolok, az egészséges életmód híve lettem. Azt tapasztalom, hogy az emberek jó része roppant kreatív a kifogáskeresésben.

Mindig van válaszuk arra, hogy miért nem mozognak, miért nem étkeznek egészségesen, miért akarnak kockahasat, miközben utálnak diétázni. Ha a kitartásba csak fele ennyi energiát fektetnének, sokkal több boldog ember élhetne körülöttünk.