Jézus-várás idején

Rendszerint csalogató ak­ciók­kal, leárazásokkal, az üzletekben pedig tömegjelenetekkel köszönt be az év utolsó időszaka. Évről évre egyre több pénzzel próbáljuk kifényesíteni az ünnepet. Sokan azt a kiskaput találják, hogy az interneten vásárolnak, mi magyarok az idén otthon kattintgatva költünk el tízmilliárdokat.

Nem biztos azonban, hogy a rekordkiadás arányos azzal az örömmel, amit okoz. Valljuk be, a véghajrában fejvesztve vásárolt tárgyak – amiket csak azért dobtunk a kosárba, hogy jusson valami a fa alá – nagy eséllyel egy fiók mélyén landolnak.

Létezik azonban egy új trend: sok családban inkább élményt, együttlétet ajándékoznak, s nem tárgyakat. Akadnak, akik a felpörgés helyett a lelassulásra, az elmélyülésre koncentrálnak. Ha pedig nincs a tárgyak utáni futkosás, bőven marad időnk a valódi készülődésre.

Lilák és a rózsaszín

A karácsonyvárás idejének egyik szép szimbóluma az adventi koszorú, aminek elődje valószínűleg a XIX. században készült Németalföldön. A feljegyzések szerint 1839-ben Johann H. Wichern lutheránus lelkész 28 gyertyát helyezett el egy örökzöld ágakkal díszített kocsikeréken, 24 fehéret és 4 vörös színűt, utóbbiak nagyobbak is voltak a többinél. A kereket fellógatta a templomban, és mindennap eggyel több gyertyát gyújtott meg, egészen karácsonyig. A négy vasárnapon a vörös gyertyák égtek. Ez a szokás a XX. században Európa-szerte elterjedt, időközben a huszonnyolc gyertya négyre csökkent. A katolikusok három lila és egy rózsaszínű gyertyával díszítik a koszorút, a színek külön-külön is jelentést hordoznak. Az első lila gyertya jelképezi a hitet, a második a reményt, a sorban a harmadik, a rózsaszínű az öröm gyertyája, míg a negyedik lila gyertya a szeretetet szimbolizálja.

Az advent időszakában érdemes visszanyúlni a hagyományokhoz. A görögkatolikusok – a keleti egyházakhoz hasonlóan – a leghamarabb kezdik a készülődést, náluk ugyanis tradicionálisan hathetesre nyúlik az advent. Így az is bevett szokásuk, hogy hat gyertya kerül a koszorúra.

„Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög ekklezsia a maga böjtit” – írta Bod Péter református lelkész, tudós történész a XVIII. században.

A reformátusoknak is vannak saját, bejáratott szokásaik – erről korábban Lackovits Emőke néprajzkutató nyilatkozott. Adventben naponta nyúltak a Biblia után, sorra vették az énekeskönyv idevágó zsoltárait, ezt hívták Jézus-várásnak.

Ma a kálvinisták is ugyanúgy meggyújtják a négy vasárnapon az adventi koszorú gyertyáit, mint a katolikusok, sőt egyes városokban, így Egerben is együtt teszik ezt a baptistákkal és az evangélikusokkal.

Tartalmat adhat a decembernek, ha két forraltborozás közben jobban odafigyelünk az elesettekre, csatlakozunk a rászoruló gyerekeknek indított gyűjtésekhez.

„Készítsük fel a lelkünket is arra, hogy mélyen átéljük hitünknek ezt a nagy misztériumát!” – az öt éve szentté avatott II. János Pál pápa erre buzdította a katolikusokat.

A hívőket elcsendesedésre kérte, ugyanis akkor érezhetik át igazán ennek az időszaknak a jelentőségét. Így fogalmazott beszédében: „Megmutatja számunkra a csönd értékét, hogy meghalljuk az Angyalok énekét, a Gyermek sírását, amelyet nem fojt el a zaj és a lárma.”

Egy róla megjelent életrajzi könyvből az is kiderül, hogyan töltötte az advent napjait a lengyel származású pápa a Vatikánban. Bár már öreg volt és beteges, a szokásosnál is kevesebb táplálékkal élt ilyenkor. Lelkigyakorlatokon és roráté miséken vett részt még akkor is, ha sűrű teendői mellett erre nehezen szakított időt.

Hetente gyónt, s különösen komolyan vette, hogy megvizsgálja a lelkiismeretét. Imádkozni csak azért nem imádkozott többet ezekben a hetekben, mert számára ez mindig is egész napos tevékenységnek számított. Az imádság számára olyan természetes volt, mint a lélegzetvétel.

Huszonnégy ablak

Az adventi kalendáriummal megkönnyíthetjük vagy éppen megédesíthetjük a karácsonyvárást a gyerekek számára – ahogyan tette ezt az 1900-as évek elején Németországban egy édesanya is, akit naponta azzal nyaggatott a kisfia, hogy hányat kell még aludni, míg eljön a Jézuska? A leleményes anyuka papírból készített gyertyákat türelmetlen csemetéjének, amiket mindennap feltűzhetett egy kartonlapra. Az egykori kisfiút, a később könyvkiadással foglalkozó Gerhard Langot emlegetik az adventi naptár „atyjaként”, aki 1903-ban elhatározta, hogy megismerteti a világgal édesanyja ötletét. Így született meg az első igazi adventi naptár, amelyet 1904-ben az egyik stuttgarti napilaphoz adtak ajándékba. Két kartonlapból állt: az egyiken 24 kis vallásos versike szerepelt, a másikon pedig 24 kis kép volt, amelyeket ki kellett vágni és a versekre ragasztani. Később a nyitható változatot is ő kezdte gyártani, az ablakok mögött vallásos kis képekkel. Az 1940-es évekre Lang úr naptára meghódította Amerikát, majd az 1950-es évektől megjelentek az első csokoládéval töltött adventi kalendáriumok is.Az utóbbi évtizedekben pedig számos változatuk elterjedt, amelyek már nem csak édességeket, hanem apróbb ajándékokat is rejtenek a kis ablakok mögött.

Talán jobban járunk, ha a kiábrándult angol krimiírónő helyett Márai Sándor tanácsait fogadjuk meg, hogy ne csak az utcákon és a boltokban, de a lelkünkben is felgyulladjon a fény. A mai kor embere mindent azonnal akar, mert „megérdemli”, de ilyenkor érdemes erőt venni magunkon.

Márai azt javasolja a Füves könyvben: „Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.”