A múlton keresztül a jelent megérteni

A dokumentumfilm érdekes és hitelességet kereső megközelítése megdöbbentő összefüggéseket tár fel. Izgalmas követni a történészek, művészek, egyházi személyiségek, az ott élők gondolatait arról, hogy a csaknem harminc éve, 1991-ben a szovjet birodalomból kiváló Ukrajnában milyen történelmileg és nemzetközileg elfogadott kisebbségi, emberi jogok sérülnek a nemzetállam építésének törmelékein, forgácsain.

Pedig az ukránok néhány évszázados történelmük ideje alatt megismerhették, hogy mit jelent kisebbségben élni, a „törtvonal alá kerülni”, magyar származású ukránokká válni.

A trianoni békediktátum „vonalzója”, a mai határ menti kishatalmi érdekek nagyhatalmi törekvéseinek befolyásol-hatóságával, száz év múltán is gyászt jelent. A veszteséget az igazságtalanság nem hagyja feledni.

„Lelkünket ma is csordultig tölti ellenérzéssel és keserűséggel, ezért – száz esztendő ide vagy oda – ennek a bűnnek nincs felezőideje, ez mindétig a megtestesült bűn marad” – kopognak a filmben Vári Fábián László, Kárpátalja költőjének szavai, hiszen a magyarok kisebbségi léte itt kezdődött.

Öt állam „kergette” egymást a geopolitikailag fontos térségben, és uralkodásuk sok-sok nyommal nehezítette a sok-nemzetiségű kisebbségek identitását és annak megtartását.

„A hit e tájon még életet jelent” – írta Czébely Lajos kárpátaljai költő, és ez a nagyon kifejező megállapítás lett a kortörténeti dokumentumfilm alcíme is. Az alkotók a kisebbségi lét hátterének bemutatásához kiássák a múltat, hogy átláthatóbbá tegyék az ukrajnai jelent.

Ezzel a céllal kerültek a középpontba azok az események, amelyek hírére mint nézők és olvasók egyaránt felkapjuk a fejünket. Sokféle reagálást váltanak ki belőlünk az ukrán nemzetépítés hatásainak mindennapjai, hiszen a kérdés bennünk van, hogy mi minden megtörténhet a XXI. századi Európa Kárpátalja elnevezéssel ismert térségében.

Mindezt tudományosan megalapozottan mutatja be a film, mindazonáltal a drámai üzenetet közvetítő megfogalmazását kellő líraiság is jellemzi.

Hajduk Márta forgatókönyvíró, rendező, ahogy az előző, Kárpátaljai tragédia (1944–1958) filmjében, az érintettek védelmében ezúttal is használ fikciós eszközöket.

Érdekes időutazásban van része a nézőnek: a történetet elmesélő oknyomozó riporternő (Kubik Anna Kossuth-díjas színművész) évtizedekkel később, 2050-ben immár félelem nélkül emlékezik vissza azokra a 2014–2020 közötti eseményekre, amelyekről fiatal televíziósként (Bereczky Zsuzsanna) többször is forgatott.

– Talán kicsit szürreális az ötlet, de kiváló keretet ad ahhoz, hogy a forgatások alatt tapasztalt félelmet, hatalmi ellentmondásokat hitelesen bemutassuk azoknak is, akik még nem beszélgettek a Kárpátalján élő magyarokkal – mondta a Szabad Földnek a rendező.

Fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy a Kárpátaljai Szövetség (Budapest), a TV21 (Ungvár, Kulin Zoltán igazgató) és a KárpátPress Stúdió (Novák Lajos producer) közreműködése, a budapesti és ungvári stáb (Bereczky Tamás vezető operatőr és Balla Béla vágó) nélkül nem jöhetett volna létre a produkció.

Hihetetlenül gazdag és értékes anyaghoz jutottak hozzá az alkotók. Ahogy haladtak előre a forgatással, egyre inkább érlelődött bennük, hogy az időkorlátok miatt kimaradó felvételeket is jó lenne „megmenteni”, ezért korábbi elképzeléseiket megváltoztatva, trilógiára módosították a feldolgozást.

Most egész estés dokumentumfilmet készítenek, amelyet a trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezve meghirdetett Nemzeti Összetartozás Évében több helyi televízió is műsorára tűzi.

A járvány elmúltával pedig megtartják majd a dokumentumfilm premierjét is, valamint közönségtalálkozókat szerveznek határon innen és túl.