Családi örökség és szolgálat

Megyek a vakokhoz olvasni – hallotta milliószor Puskás Kata Szidónia a nagyapjától, aki nem kerített nagy feneket ennek a munkának, így a család természetesnek vette, hogy a felolvasás része az életének. Általában kora reggel érkezett a szövetség stúdiójába, naponta két-három órát olvasott, mert kilenctől már a színházi próbák, esténként pedig az előadások várták.

Kilencezer órányi irodalmat olvasott fel orsós magnószalagra. Bodor Tibor színművész, a Madách Színház egykori tagja az irodalom és a szép beszéd megszállottjaként még a hadifogságban is színházat szervezett. Egyik nagyapja vak volt, gyerekként sokszor olvasott fel neki újságcikkeket.

Megtapasztalta, milyen kevés elegendő ahhoz, hogy örömet szerezzen egy nem látó embernek. Talán innen az indíttatás, de a családban mindig erős volt a szociális érzékenység.

– A szüleim újságírók voltak, nyitott, művelt szellemiségben nevelkedtem, nálunk természetesnek számított, hogy édesanyám karácsonyra elhívott egy-egy gyereket a közeli nevelőintézetből: töltsék velünk az ünnepeket. A rendszerváltozás után egykori NDK-sok és erdélyiek szálltak meg a házunkban, egyértelmű, hogy a jó cserkész ahol tud, segít – meséli Kata, aki az irodalom szeretetét a nagyapjának köszönheti.

Ha fejből felmondott egy verset, jutalmat kapott. Beszédtechnika-órákra is hozzá járt – mert egy időben televíziós riporternek készült –, de miután megszületett a fia, úgy gondolta, ez a szakma a gyerek rovására menne, inkább a marketingkommunikáció felé vette az irányt.

Barátnőjétől értesült róla, hogy a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége önkéntes felolvasókat keres.

– Tudtam, hogy ott a helyem, már csak nagyapám emléke miatt is. Amikor elmondtam, hogy Bodor Tibor unokája vagyok, hatalmas tisztelettel és örömmel emlékeztek meg róla, szinte nincs olyan vak és gyengénlátó, aki ne ismerné a nevét.

Kiderült, hogy a kötelező olvasmányok többségét ő olvasta fel, látássérült gyermekek és fiatalok generációinak tette élménnyé az irodalmat. Önkéntes munkáját hatalmas szeretettel és csendes alázattal végezte, a felolvasott anyag nagysága számomra is csak akkor derült ki, amikor elkezdtem a szövetséggel dolgozni.

2017 novemberében felvetődött a kulturális egyesület terve, s a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a han­goskönyvtárát is Bodor Tiborról nevezte el. A művész özvegye még megérhette az egyesület ötletének megszületését, de a rajtját már nem.

Helle Maximilian, az egyesület egyik vak alapítója megígérte neki, hogy a látássérült emberekért végzendő munkája során mindvégig ápolja férje emlékét. S erre a kezdetektől garancia volt unokája, Kata is, aki az egyesület elnöke lett. Rögtön belevágtak a munkába.

Két és fél év alatt több mint 800 könyvet olvastak fel, s amilyen tempóban haladnak, jövőre elérik az ezret is. Az önkéntesek között akadnak idősek, fiatalok, tanárok, orvosok, határon túl élő magyarok, de olyan fiatal is, aki terápiaként használja a felolvasást. A koronavírus-járvány miatt a Miamiban veszteglő luxushajón rekedt személyzet tagjai közül is kikerült jelentkező önkéntes felolvasására.

Kata főállásban a TERRA Hungária Építőgép Kft. HR- és marketingvezetője, mellette irányítja az egyesületet. Ha kell, szabadságot vesz ki, hogy az ügyeket intézhesse, de a legtöbb találkozót munkaidő utánra szervezi. Állandóan ötletel, így merült fel másfél éve, hogy szervezzenek Vaksötét Koncerteket:

– Több száz ember ül koromsötétben, a zenészek sem tudnak jelezni egymásnak, a hangszerüket nem látják, a hangoké a főszerep. Nagyapám 99. születésnapjára vaksötét Budapest Bár-koncerttel emlékeztünk. Az első előadásokat Szalóki Ágival rendeztük, akit Helle Maximilian és Kardon Annamari kísértek zongorán.

Fellépett már velünk Németh Juci, Vincze Lilla és Kollár-Klemencz László is. Mindig pozitív visszajelzéseket kaptunk, valamennyi résztvevőnek katartikus élmény az ilyen koncert. A rendezvényeken befolyt összeget és felajánlásokat a látássérültek támogatására, diktafonok vásárlására, beszédtechnika-órákra fordítjuk.

Kata energiája kiapadhatatlan, mégis meglepődött, amikor az egyesület Jószolgálat-díjra jelölte és különdíjat kapott.

– Az egész csapatot jelölni kellett volna, hiszen közös munkáról van szó. Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom az elismerést, sok erőt ad a további munkához, úgy érzem, a határ a csillagos ég. Hiszem, hogy tovább kell adni a világnak a nagyapáinktól ránk hagyott értékeket.