Egy igazi varázsló nyomdokain

Molekuláris fizika, mágneses mező, radioaktivitás, ener­giameg­ma­radás törvénye, tehetetlenség, sebesség, gyorsulás, tömeg, erő, munka… Lássuk be, többségünk számára nem könnyen emészthető fogalmak ezek. Öveges József (1895–1979) azonban anno a fejébe vette, hogy megmutatja és megszeretteti a természettudományok, köztük a fizika szépségeit.

Akkor sem hétköznapi vállalás ez, ha a kiváló pedagógiai érzéket a vérében hordozta: felmenői apai ágon két évszázadra visszamenőleg népiskolai tanítók voltak, így nem sokat tipródott a pályaválasztás kérdésén.

A győri bencés és a kecskeméti piarista évek után már 17 évesen belépett a piarista rendbe; 25 éves korában, egy hónappal a tria­noni békekötés után szentelték pappá. A hittudományi főiskolával párhuzamosan végezte el a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika–fizika szakát, ahol az egyetem későbbi névadója, Eötvös Loránd tanította kísérleti fizikára. Húsz évig oktatott a rend szegedi, tatai és váci gimnáziumaiban, majd Budapesten lett főiskolai tanár.

Rendkívül szeretett és tudott tanítani, írni és előadni. A bonyolult fizikai kísérleteket olyan egyszerűen, szuggesztív módon magyarázta el, hogy a teljesen képzetlenek is megérthették.

Azt vallotta ugyanis, hogy „aki nem tudja elmondani azt, amit tud, úgy, hogy egy utcaseprő is megértse, az maga sem érti igazán”. Mégsem csupán megmagyarázni akarta a fizikai jelenségeket, hanem gondolkodásra kívánta serkenteni hallgatóit, felébreszteni a vágyat a tanulásra, az ismeretlen kutatására.

Nem csak a szellemet pallérozta – egészséges életmóddal és rendszeres edzéssel a testét is. Szigorú, szinte már aszketikus életet élt: hajnalban kelt, minden reggel és este tornázott, súlyzózott. Szerette járni a természetet, többféle sportot űzött, rendszeresen úszott, télen együtt korcsolyázott a tanítványaival a tatai tavon, mégpedig reverendában.

Túl a katedrán, az 1950-es évektől írásaival, könyveivel, rádiós és televíziós sorozatai­val lerakta a magyar természettudományos ismeretterjesztés alapjait. Már az első könyve megjelenésekor, 1924-ben Tatán sem szűkölködött az ötletekben! Százoldalas zsebkönyvében a tudományos szabályoktól a parasztregulákig az időjóslás módjait mutatta be, a kiadó azonban csak úgy volt hajlandó megjelentetni munkáját, ha legalább 2000 biztos előfizetőt verbuvál hozzá.

A szerző nem hátrált meg, hirdetést tett közzé a helyi lapban: „Adja el az esernyőjét, és vegye meg Öveges József Időjóslás és időmeghatározás című könyvét.” A reklám bejött, a könyv nagy példányszámban kelt el.

Minden egyes könyve megjelenésének úgy tudott örülni, akár a szülő a gyermekei születésének, de sosem tekintette ezeket befejezettnek, teljesnek. Egy példányt úgy köttetett be, hogy minden egyes oldal közé egy, a végére pedig 30-40 üres lapot fűzetett be, hogy a megjelenés után felmerülő hibákat, észrevételeket ide jegyezhesse le, hogy a következő kiadás tökéletesebb legyen.

Merthogy szerinte a természetismeret a kísérletek elvégzése közben születő egyéni élményen, a folyton bővülő tapasztalatszerzésen alapul. 1939 és 1970 között több mint félmillió példányban fogytak el az ismeretterjesztő munkái.

A könyv-tanár-diák hármast elemezvén a (tan)könyvet a jerikói rózsához hasonlította, amely összeszáradt, csúnya növény, de ha víz éri, tetszhalott állapotából feléledve kivirul. A könyveket a lelkes tanár magyarázatának életvize varázsolja élővé, a száraz szövegelés azonban nem képes erre a csodára.

Anekdota szerint egy középiskolai tanár A legújabb kor fizikája című könyvét úgy dicsérte, hogy az olyan érdekes, mint a legizgalmasabb detektívregény. Öveges erre elszomorodva azt válaszolta: „Csak olyan érdekes? Sokkal érdekesebben szerettem volna megírni.”

Az ízes zalai tájszólásban, egyszerűen és lényegre törően beszélő szerzetes-tanárnak a televízió jószerével egész Magyarországot az előadótermévé varázsolta. Az idősebbek közül sokan Öveges professzor fekete-fehérben sugárzott, de hihetetlenül színes előadásain értettek meg bizonyos fizikai jelenségeket, amikor több évig vezette a 100 kérdés – 100 felelet című műsort.

Showmannek sem volt utolsó, egyszer például műanyag fésűvel varázsolt bozontos Einstein-üstököt a kopaszodó fejére, miként Heki, a fából készült rezonancia-kutyája is szupersztárnak számított a maga idejében.

Öveges József szilárdan hitt abban, hogy a vallás és a tudomány a megismerésnek nem egymást kizáró, hanem kiegészítő részei. Ugyanakkor a korszak kultúrpolitikája nehezen emésztette meg, hogy egy „pap fizikus nevelje a munkások gyermekeit”.

Érdemei azonban magukért beszéltek: több mint harminc éven át a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnökségi tagjaként jegyezték, mint szerkesztőbizottsági tag részt vett az Élet és Tudomány című hetilap munkájában, a Magyar Rádióban 256 előadást tartott. Végül szemet hunytak a piarista múlt felett, és 1948-ban, 53 évesen megkapta a Kossuth-díjat – a fizikai kísérleti eszközök olcsó előállításáért.

A díjjal járó pénzből és egyéb támogatásokból öröklakást vásárolt magának Budán, és elöljárói engedéllyel kiköltözött a rendházból, ahova azonban később is visszajárt társai közé ebédelni.

Halála előtt egy héttel, 84 évesen még rádiós riporton dolgozott. 1979-ben agyvérzéssel kórházba szállították, néhány nap múlva meghalt. Díszsírhelye – kívánságának megfelelően – édesanyja sírjának közelében, a szülőföldjén található.

Csodák Palotája

Öveges József nevéhez fűződnek az első interaktív, természeti jelenségeket bemutató kiállítások, amelyeken a látogatók is kísérletezhettek. Később, az ötletet továbbfejlesztve, természettudományi játszóházakat tervezett, ahol a szülők és a gyermekek együtt ismerkedhetnek a természet törvényeivel. Pénzhiány miatt az elképzelt fizikai játszóház Öveges életében nem valósulhatott meg, ötlete azonban később, 1994-ben formát öltött a budapesti (jelenleg Óbudán található) Csodák Palotájának megalkotásakor. 2001-ben készült el az Öveges terem, amelynek színpadán életre kel a tudomány.