Kálmánkereső, avagy mi lapult a páncélszekrény mélyén?

Kálmánkereső. Tök Község Önkormányzatának honlapja: „Kedves Lakosság! 2020. 06. 03-án 10 órai kezdettel veszünk búcsút a református temetőben Kálmán Lászlótól, akinek hamvait az Önkormányzatunk páncélszekrényében találtuk meg. Külön köszönet a Töki Református Egyházközségnek és Wollner István tiszteletes úrnak, aki elvállalta a búcsúbeszédet. Kérem, aki ráér és ismerte az elhunytat, kísérje el utolsó útjára! Ál­­dás, békesség!”

Hirtelenjében egyetlen ésszerű hozzászólás a hírhez Csepilek Istvánnétól: „Hogy került oda?” Tök Község Önkormányzata válasza: „Tisztelt Csepilek Istvánné! Nem kerestük a miértet, a mikort, a hogyant, részünkről megtettük, amit a jóérzésünk diktált!”

Lássuk be, nyitóképnek ez sem rossz, de az igazi izgalmak akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy a hamvakat tartalmazó urnán volt egy dátum is, mégpedig 1997. Vagyis ez a bizonyos Kálmán László 23 éve, egy páncélszekrénybe zárva várhatta a feltámadást…

Bár nehezen érthető, hogy miért, de ezek szerint az önkormányzat nem kíváncsi „a miértre, a mikorra és a hogyanra”, nekem azonban vélhetően az újságíró-igazolványom bánná, ha én is így tennék. Induljunk hát Kálmánt megkeresni!

Hőskereső. A munkanélküliségtől sújtott kis falu – filmbéli neve Kerepeshuta – a rendszerváltás utáni első önkormányzati választásra készül, amikor egy amerikai kamionsofőr, Fred érkezik a településre. A középkorú férfi apja sírját keresi, aki pilótaként a falu közelében zuhant le repülőgépével a második világháború idején. Az itt élő emberek munkanélküliek, kocsmában isszák részegre magukat napról napra. Csornai, a volt potentát polgármester szeretne lenni, ezért felkarolja az ügyet. Polyák, a negyvenes éveinek közepén járó mogorva, emberkerülő esztergályos az anyjával él.

A leállított gyárból hazalopta apja esztergagépét, melyen ő maga is évtizedekig dolgozott, apja halála óta. Fred érkeztére a kocsma népe felbolydul. Ugyan eszükbe jut, hogy hova temették félszáz éve a lezuhant amerikaiakat, de most kiderül: a közös sírban nincs benne mindenki. Nyolcan ültek a Liberatorban, de csak hét név van a fejfán, Fred apjáé hiányzik…

Kálmánkereső. Tök, mondhatni, némasági fogadalmat tett: senki nem tud semmit Kálmán Lászlóról. Igaz, 23 év nagy idő, elköltözhettek, meghalhattak a korabeli tanúk, de valamiért úgy tűnik, hogy akik mégis tudnak valamit, azok nem beszélnek. Első helyen nem beszél az újonnan megválasztott fiatal polgármester, Bősze András, holott a Töki Hírekben úgy mutatta be magát, mint nyílt embert, őszinte kommunikációt ígért.

Annyira nem beszél, hogy a telefonon is csak titkárnőjén/asszisztensén keresztül értekezhettünk. (A hölgy pedig, akárha válságtörzs lenne, maga mellé képzelve legalább két rendőrt, úgy harsog…) Második helyen nem beszél a tiszteletes úr, Wollner István sem. Még csak azt sem mondta el, hogy mit mondott a temetésen, és azt sem, hogy hová dugták Kálmán László sírját. Így mire megtaláltuk a temetőt borító, fél térdig érő gazban, az ömlő esőben, a cipőm tönkrement. Volt egy cipőm, nagytiszteletű uram…

Hőskereső. Még élnek a faluban, akik látták, hogy az amerikai bombázó, a Liberator nyolcadik katonája ejtőernyővel ért földet, majd a Polyák család faluszéli esztergályosműhelyében talált menedéket. Az ifjabbik Polyák faggatni kezdi anyját, ám az nem beszél. A polgármesterségre készülő, velejéig korrupt Csornai jó szereplési lehetőséget lát abban, hogy segít az amerikainak apja felkutatásában, ezért a helyi tanítót beküldi Miskolcra, a levéltárba, a falu sírkövesénél pedig megrendeli azt az emlékművet, amelyet Fred apja és a rejtegetéséért ugyancsak hősnek kikiáltott idősebb Polyák emlékére kíván felállítani a falu főterén.

Kálmánkereső. A nap leggyakrabban elhangzó mondata: „Kegyeleti okokból nem nyilatkozom.” Azért nem mindenki ilyen óvatos. Persze, ha a történet ismerői hallgatnak, a szóbeszéd, meglehet, tévúton jár. Amit sikerült megtudni, hogy az októberben megválasztott új polgármester – ugyebár új seprű – rendet kívánt tenni, és pakolás közben akadtak rá az urnára.

Mivel nem találták meg a halott rokonait, saját hatáskörben gondoskodtak Kálmán László temetéséről. S mert a helyi temetőben nincs urnafülke, a hamvvedret a föld alá helyezték. Az urnán lévő dátum idején Baksa László volt a polgármester, ráadásul a református gyülekezetben presbiter és harangozó is, ezért mindenről tudnia kellett, ami az egyházat érinthette.

Annyit mondott: abban biztos, hogy nem az ő vezetése idején került az urna a hivatal páncélszekrényébe. Hát akkor mikor – kérdezhetnénk –, továbbá azt is, hogy melyik páncélszekrénybe? Ugyanis az urnát rejtegető páncélszekrény – ami meglehet, csak egy orvosi szekrényke – állítólag az évek óta elhagyott tűzoltószertárban álldogált.

Hőskereső. A tanító visszaérkezik a dokumentumokkal – és minden összedől. Kiderül, hogy az öreg Polyákot többen is feljelentették (elsőként Csornai apja) idegen katona rejtegetéséért, ezért a visszatérő nyilasok majdnem agyonverték. Az egyre ellenségesebb hangulat végül egy szóváltás miatt tettlegességig fajul: a kocsma népe, élen Csornaival, ütni-rúgni kezdi Fredet. Ekkor lép közbe a mindeddig némán iddogáló öreg Sütő, a kocsmáros apja, aki elhatározza, hogy tiszta vizet önt a pohárba.

Kálmánkereső. „Tisztelt Uram! Megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy az Ön által jelzett esettel kapcsolatban a Budaörsi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított, melynek során szabálysértésre, bűncselekményre utaló adat nem merült fel.” Ezt a rendőrségtől kaptam; további tudnivalókért forduljak az önkormányzathoz – ajánlották. Végül is inkább a töki borospincék felé fordultam, persze mind zárva – kedd, esős délután –, de az egyikben némi mozgás volt.

S ugyan éppen barackot rakodtak – borospincében barack?! –, de véletlenül hallottak valamit Kálmán Lászlóról. Állítólag a közeli Anyácsapusztán állt a Darányiak egyik kastélya, amelynek ma már csak romjai vannak, s állítólag Kálmán és a felesége ott élt, a kastélyban voltak cselédek. Amikor a férfi meghalt, a hamvai egy töki lakos otthonába kerültek. Időközben, de már annak is évtizede, ő is elhunyt, így jutottak a hamvak az önkormányzathoz, a dolog pedig úgy maradt… Beszélnek még valami Münchenben élő távoli leszármazottról, aki időnként ír, hogy majd elviszi az urnát, de ez a dolog is úgy maradt…

Hőskereső. Az öreg Sütő mesél: mi történt 1944 karácsonyán. Az amerikai nemcsak hogy épségben, de jó egészségben élte túl a zuhanást, s a faluban hamar szemet vetett az őt bújtató idősebb Polyák feleségére, sőt talán más lányokra, asszonyokra is. A falu férfijai legalábbis ettől tartottak, így egyszerűen agyonverték. A holttestet Polyákék telkén ásták el, ezért nincs a közös sírban. Az ifjabb Polyák pedig nem az általa istenített apja fia, hanem az amerikai pilótáé…

Kálmánkereső. Az én filmem nem ilyen tragikus. Sokkal inkább szürreális, olyan, mintha Örkény István írta volna. A hallgatag faluvezetők helyett ezt támasztják alá a kommenteket fabrikáló népek is, ilyeneket irkálva az internetre: „Nincs itt semmi rendkívüli, polgármesterváltás után máshol is potyognak ki csontvázak a hivatali szekrényekből.”

Meg még: „Nem kellene érdeklődni Tökön a polgármestertől? Vagy attól tartanak, hogy aki érdeklődik, azt tökön rúgják?” Arra a kérdésre pedig, hogy akkor hát ki is volt Kálmán László, ennyi a válasz: Nem tökmindegy?