Etesd a bestiát!

Hamvas Béla A bor filozófiájában többek között azt is leírja, hogy milyen lett volna, ha nőnek születik: „Ha nő lettem volna, szenvedélyesen szerettem volna tálalni. Meg vagyok győződve róla, hogy a szendvicseim híresek lettek volna, mert a citrom, a lazac, a szardínia, a sonka, a tojás, a petrezselyem színharmóniáit és formáit messze földön senki oly becsvággyal nem válogatta volna össze és nem tudta volna olyan leleményesen kombinálni.

Egy teadélutánra készített tálam szebb lett volna, mintha Ruysdael festette volna. Kamrámban a befőttesüvegek, a cukor, a dara és a tarhonya úgy állott volna, mint a katona vagy a balett-táncosnő, zárt rendben. Fehérneműs­szekrényem olyan ésszerű és egzakt lett volna, mint egy könyvtár.”

Amennyiben a fe­hér­ne­műs­szek­rénytől átmenetileg és fájó szívvel eltekintünk, megállapíthatjuk, hogy bár Hamvas remekül idézhető és olvasható, ezzel a citátummal úgy vagyunk momentán, mint a világ humoreszkjeinek egyik legjobb szerzője, Stephen Leacock úr – akiből a komplett Monty Python elindult – így kezdte egyik mondanivalóját:

„Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjainál játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.” Ez, naná, hogy Karinthy Frigyes fordítása.

Azt persze azért legendás tájékozottságom kedvéért hozzátenném mintegy, hogy Leacock családja apai ágon borkereskedelemmel szedte meg magát, és így néhány nagyon laza szálon kapcsolhatjuk is Hamvashoz, szokásunk szerint, de most eresszük el ezt a fonalat is.

Forduljunk keretes írásunkhoz, a recepthez, melynek alkotója Herman Ottóné, aki igen, annak a Herman Ottónak a felesége, aki csudás természettudósként, a madarak és a halak ismerőjeként írta be magát a tudatunkba. Ámde íróként sem volt utolsó az úrhölgy, ezt bizonyítja magának Ignotusnak (Ignotus Emma asszonyként is ismert volt a legutóbbit megelőző századfordulón, különösen irodalmi körökben) írott levelében, melyben a szellem frizérozott gavallérjaként említi a szerkesztőt, csupán kulináris értelemben.

Ide raknám még Küry Klára színésznő észrevételét, ami Étlapom címmel jelent meg ugyanazokon a hasábokon: „Bableves. Leveshús garnírozva, rizzsel meg kolompérfánkkal. Malachús. Semmi tészta. Néha egy kis vad. Hal pedig sohasem. Egyszóval parasztos ebéd, eszem összevissza mindent, ami jó. És pezsgőt, pezsgőt…, sok pezsgőt.”

Na, ebből meg azt a következtetést lehet levonni, hogy a színésznők minden korban tudták, mitől döglik a légy. Is. Ámde Eötvös Károly ezt fűzi még hozzá: egyetlen művelt ország sincs még a világon, ahol olyan drága lenne a hús, a hal és a bor, mint nálunk. Egyetlen nemzet sincs a világon, mely változatosabb és jobb ételeket ismerne s élvezne, mint a magyar.

Van ebben persze némi túlzás, barokkba hajló. Mindezt egyébként (részben) Dede Franciska Tartsd jól a bestiát című könyvéből tudom. A mű, amit a szerkesztő asszony összeállított, pompás kalauz. Vissza a jövőbe. 1901 júliusában A Hét című politikai és irodalmi lap hasábjain egy másik jeles szerkesztő, Ignotus, Emma asszony álnéven felhívást tett közzé, receptek beküldésére biztatva az olvasókat.

Az eredmény minden képzeletet felülmúlt. Az ételek leírása is izgalmas, ugyanakkor a hozzászólások is komoly irodalmi értékűek. Nem csak Mikszáth, Bródy vagy Tömörkény véleménye, de a „névteleneké” is. Sőt közöttük találjuk az igazi finomságokat, tollal és kanállal. Már és eleve a konyhapulton mindig kéznél tartandó kötet címe is felkavaró.

Története nagyjából így hangzik: nem sokkal korábban egy német újság körkérdést intézett milliós olvasótáborához, jelesül azt, hogy miként óvhatja meg egy asszony a házasságban legjobban a férje szeretetét.

Számtalan megfontolandó praktika leírása érkezett válaszként, ám a nyertes pályamű végül ez lett: „Tartsd jól a bestiát!” Naná! Ráadásul egy pillanatig se felejtsük el, optimális esetben az élmény közös. Hiszen főzni jó.