Karanténnapló

Szeptember 6., vasárnap

Nem sokkal ebéd után, savanyú desszertként érkezett az e-mail az iskola igazgatónőjétől a friss hírrel: az 5. osztályban az egyik kislány koronavírus-fertőzött. „A hivatalos bejelentést a mai napon megtettem, saját hatáskörben nem zárhatok le osztályt, csoportot, iskolai bezárást sem rendelhetek el. Ezt kizárólag az operatív törzs teheti meg, miután alaposan kivizsgálták a körülményeket” – írja az igazgatónő.

Ugyanakkor felajánlást is tett: további intézkedésig, aki megnyugtatóbbnak érzi, az tartsa otthon a gyerekét a következő napokban. A tanórai anyagok és a házi feladat felkerül abba az internetes, úgynevezett Teams-csoportba, amelyen keresztül a tavaszi vírushelyzetben hónapokon át folyt a tanítás.

Dőlni kezdtek a válaszok, a szülők táborokra szakadtak: az iskolalátogatás mellett vagy ellen érveltek. Egyesek az első sokktól vezérelve kollektív tesztelésért kiáltanak – na de ki fizeti a révészt?! Ilyen esetben jár-e nekünk ingyen, vagy magánlaborokban 30 ezer forintos áron maga végeztesse el az, aki a következő napokban nem lesz képes együtt élni a bizonytalansággal?!

Karantént fognak elrendelni?! Ha igen, akkor kinek: csak az 5. osztályos gyerekeknek, a teljes családjuknak vagy netán mindenkinek, akivel az elmúlt három napban érintkeztek?!

Nehezen alszom el. Éjfél tájban besurran a szobámba egy kis árny, be­csúszik a takaróm alá. Fél, suttogja.

Szeptember 7., hétfő

A vitától megkeseredik a reggeli. Én marasztalnám, a 11 éves lányom viszont menni szeretne az iskolába („normális” időkben ez a mondat minden szülő álma!). Az osztályfőnök ugyanis a tegnapi levélváltás során azt írta: a hivatalos szervek döntéséig ő bent várja tanítványait; szerinte jót tenne, ha személyesen „kibeszélnék” ezt a vírushelyzetet és közösen felkészülnének a várható karanténra. Szigorúan egész nap maszkban! Végül engedek a nyomásnak.

K. apukája közben megírta a családi rémregényüket: a kislány és az édesanyja tesztje pozitív lett, míg az övé negatív. A kislány kissé náthás volt az elmúlt két napban, a felesége is enyhe, bizonytalan tüneteket mutatott kezdetben (fejfájás, fáradtság), aztán kicsit rosszabbul lett (hőemelkedés, enyhe légzési nehézség). Protekcióval sikerült gyorsan időpontot és 24 órán belül teszteredményt kapniuk, ekkor értesítették az iskola igazgatóját.

G. kicsit náthás, olvasom a szülői levélfolyamban; lehet, hogy csak a parlagfű-allergiája, de a biztonság kedvéért otthon maradt... P. is taknyos, meg fájt a torka, ő sem ment iskolába... Nincs hivatalos mankó, úgyhogy jobb ötlet híján össztűz alá vettük a gyerekorvosainkat: jár-e ilyenkor az ingyenes tesztelés? Csak abban az esetben, ha a koronavírusra jellemző tüneteket mutat a kiskorú. A tünetmenteseknek magánúton kell elindulniuk és mélyen a zsebbe nyúlniuk.

„Magas prioritást élvez a bejelentés”, nyugtatták az iskolaigazgatót telefonon a minisztériumból, de rengetegen jeleznek, így nem tudnak konkrétumot mondani arról, hogy mikorra várható a helyszíni szemle…

A 23 fős osztályból 12 ötödikes ment ma iskolába.

Megint együtt alszunk. Lelket óvó akolmelegben. A testünket viszont védtelennek érzem.

Szeptember 8., kedd

Lecsapom reggel a vekkert, nincs hová sietnünk. A főnököm arra kért: amíg nem tisztul körülöttünk a köd, önkéntes karanténban itthon dolgozzak. Szerencsére újságíró-szerkesztőként ezt megtehetem – ellentétben néhány szülővel, aki a koronavírus-fertőzéstől való rettegésen kívül a családi büdzsé miatt is aggódhat.

Például S. mamája is írja: nincs már szabadsága, hogyan maradjon otthon a fiával?!

Karantén elrendelése esetén a gyerek ugyebár nem térhet vissza a közösségbe, ám a háziorvos szerint egy tünetmentes kiskorú nem beteg, vagyis a szülő nem nyilvánítható keresőképtelenné. Ergo nem kaphat táppénzt se. Marad a fizetés nélküli szabadság kérése. Akkor viszont a munkavállaló értelemszerűen nem kap díjazást, és még az egészségügyi szolgáltatási járadékot is fizetheti maga után, havi 7710 forintot…

A jelenlegi veszélyhelyzetre való tekintettel a mára kitűzött szülői fórumot online (a Zoomon keresztül) tartjuk meg. Csak a Covid a téma. A laptop monitorján kis négyzetekbe préselt fejek egyszerre hitetlenkednek: híre-hamva az operatív törzsnek… A félelem (is) járványszerűen terjed köztünk, ahogy az intézmény falai közt a rólunk szóló hírek.

Iskolaigazgatónak nincs joga osztályt, iskolát bezárni, legfeljebb kérhet. És kér is: holnaptól inkább minden ­ötödikes gyerek maradjon otthon. ­Egyelőre csak önként.

Szeptember 9., szerda

Deja vu-érzés kerít hatalmába: az 5. osztály mától áttért a digitális oktatásra. Ezt a mezsgyét tavasszal már példásan kitapostuk, imába is foglaljuk érte az iskola nevét. Fél kilenctől délután két-három(!) óráig az órarend szerint bejelentkeznek a szaktanárok, és folyik az interaktív kurzus, a nyelvtantól a technikán át a testnevelésig minden tantárgyból.

Ez egyben az én nyugodt alkotóidőm, amibe azért keveredik némi gyorséttermi „fíling„: olykor váratlanul megjelenik mellettem egy kiskamaszfej azonnali szendvicsért, gyümölcsért vagy teáért kuncsorogva. S közben a sajtóanyagok meg kéziratok dzsungelén is áthatol a telefonom folytonos pittyegése: szülőtársaim jogosan hőbörögnek azon, hogy 72 óra elteltével sem kapott még az iskola – és ezáltal mi sem – hivatalos segítséget a tennivalókról...

Délután hír érkezett az iskolából: ma az igazgatót (hmmm, boldog tudatlanságban) felhívta a kerületi ÁNTSZ azzal, hogy kijönnének – az év eleji kötelező takarítást ellenőrizni... Hamar irányt váltott a beszélgetés, és vééégre fény derült az ilyenkor szokásos eljárásrendre! E szerint a pontos esetleíráson kívül a tisztiorvosi szolgálat által küldött táblázatban az iskolának fel kell tüntetnie az összes személy adatát, aki a Covid-pozitív gyerekkel érintkezett; ez alapján minden családot külön-külön fel fognak hívni.

Szeptember 10., csütörtök

G. tegnap estefelé elkezdett egyre jobban köhögni, és lett egy kis hőemelkedése. Ma délelőtt kijött a járványügyes, beletúrt az orrába-szájába, s közben elmesélte: Pécsről vezényelték ide, mert a fővárosiak már nem bírják a rohamot. A hírekből tudjuk: az országos tiszti főorvos úgy döntött, hogy a betegszállítókat is be kell vonni ebbe a feladatba, merthogy az Országos Mentőszolgálat immár háromszor több tesztet végez, mint korábban.

Arra törekednek, hogy 24–48 órán belül kiérkezzenek mindenkihez, aki tüneteket mutat vagy bizonyíthatóan szoros kontaktusba került egy fertőzöttel. Egyre kevésbé sikerül.

Minden telefoncsörgésre azonnal ugrom. Végül 16 óra után befut a várva várt: a lakhelyünk szerinti kerületi ÁNTSZ-től hívott egy végtelen türelmű hölgy. Alaposan kikérdezett Rika és a fertőzött K. iskolai kapcsolatáról (a két kislány ugyanannak a négyes tanulócsoportnak a tagja, naná, hogy három nap alatt másfél-két méternél közelebb is kerültek egymáshoz a tanteremben!), aztán elmagyarázta: visszamenőleg, a lányok utolsó találkozásának napjától két hétre, azaz jövő hét csütörtök éjfélig hatósági karantént rendelnek el. Csak a kiskorú részére! A családtagjai szabadon mozoghatnak...

Szeptember 11., péntek

Tegnap óta megélénkült a szülői forródrót, a hivatali telefonok változó stílusáról meg az e-mailben kiküldött hatósági határozatok tartalmáról értekezünk. Például mennyire életszerű az, hogy ezentúl ne használjuk egy időben a lakás közös helyiségeit, mondjuk a konyhát, a karanténba zárt kiskorúval?! Közben pedig nem árt tudatosítani magunkban: 30 ezertől 5 millió forintig terjedhet a bírság, ha megszegjük a lakhelyelhagyási tilalmat.

A nap fénypontja egy Facebook-bejegyzés: az iskolánk tanárainak gyorstesztje negatív lett. A mélypont? A hatodik napon a miniszté­rium azt firtatta, kinek az utasítására is került karanténba ez az osztály...

Szeptember 12-13., hétvége:

Egyes családokat a kutya se hívta, míg mások ajtajára az otthonlétet ellenőrző rendőrök személyesen ragasztották ki a piros cédulát. (A stí­lusról most inkább ne essék szó…) Hozzánk nem érkezett meg a „billog”, de a társasházbeli szomszédaink pillanatok alatt értesültek a speciális helyzetünkről: mindenki rákérdezett, hogy Rika miért maszkban olvas a teraszon, maszkban játszik, rollerezik a közös kertben?! Az örökmozgóból szobanövénylétre kár­hoztatott gyerek pedig kellő drámával fűszerezve válaszolt: fél és félti a többieket – tőlünk.

Ha van a karanténnak jó oldala, akkor ide kívánkoznak a mindennap bekopogó szomszédok: vásárolni indulnak, hozhatnak-e valamit nekünk? Kialakult a rend: bejön az alapanyag, kimegy a hálasütemény meg a meleg kifli. De még így is hétvégén lassabban peregnek az órák bezárva...

Szeptember 14., hétfő

Idejét sem tudom, mikor aludtam napközben – ma viszont délelőtt 11-kor elnyomott az álom a kanapén. Arra ébredtem, hogy a távmatekról szabadult Rika néz. Rögtön láttam a szemében az ijedelmet: biztosan „koronás” vagyok! Az egész nap annak jegyében telt, hogy meggyőzzem: ez a fáradtság, gyengeség nemcsak a Covid–19 tünete lehet, hanem okozhatják egyszerűen csak az elmúlt napok álmatlan éjszakái. Magamat is győzködöm.

Keddtől csütörtökig

Visszaszámolok. Hálátlannak érzem magam a türelmetlenség miatt, pláne, amikor újabb tünetek felbukkanásáról jön hír az osztályból. Szerencsére többnyire vaklármának bizonyulnak, például másnapra nyoma sincs L. lázának. Az összes társasjátékot leporoltuk, mégis valahogy csigatempóban vánszorog az idő. Így érezheti az a szülő is, aki egyik délután internetes Harry Potter-kvízt szervezett a csapatnak.

Szeptember 18., péntek

Más ez a reggel, éjfélkor letelt a hatósági karantén. Szerencsére tünetmentesen vészeltük át. Csak két hét „szigorított” volt – szemben a tavaszi három hónapnyi visszavonulással –, mégis, a rendőri ellenőrzés „pallosa” valahogy sötétebbre színezte a napjainkat.

Rikát már az első óracsörgés kiveti az ágyból, pakol a kis hátizsákjába és csicsereg, csicsereg. Készül: a nagykapun kívülre! Iskolába ugyan, de nem tanulni. Mert az osztályfőnök pontosan érzi: a tudás hajszolásánál fontosabb forog most kockán. Görbe napot hirdetett: kincskereső városi sétára mennek, meg a Városligetbe játszani. Apró lelkeket foltozni.

Visszahozni valamit abból a biztonságérzetből, amit a koronavírus elvett tőlünk.