Milliónyi fenyő

Oda már a hajnali jeges lehelet, mert a nap kibukott a szürke felhők mögül, a hólé a mély keréknyomokban folyik a völgyben fekvő, templomtornyos falu felé. Ezer, tízezer, millió fenyőfa mindenhol a kecses hajlatú domboldalakon, gyönyörűség, ameddig a szem ellát. Az erdőben a különleges homokfutó John Deere halad elöl, s minden lóerejét összeszedve a Ferrari is úgy igyekszik a kaptatón felfelé, hogy a méregzöld karosszériájára felfröccsennek az agyagos talajból kiszakadó cseppek. Mögöttük egy fehérorosz MTZ traktor, amely sok évtizedes dugattyúhasználatot követően ma is megbízhatóan duruzsol, a plexikockás nyergében Dezső Tibor őstermelővel.

A homokfutót Gyöngyi, Tibor felesége, a Ferrari traktort, amely egy fenyőbehúzó szerkezetet vontat, az egyetemista fiuk, Dani vezeti. Harmadjára a talajvájatokon ringó pótkocsis traktor is megáll a legfönségesebb tájban. Mintha a hófödte fehérségbe két zöld és egy fakópiros pontot festettek volna.

Dezső Tibor lekászálódik a traktorról, s előkerül a motoros fűrész. Itt a „Bandi-féle földön” azokat a fákat, amelyeket megrendelőik egy hónapja valamelyik felső, tűleveles ágon színes bronzszalaggal csomóztak meg, kivágja a törzsüknél, majd a csonkra négy-öt simítás vár még a csattogva pörgő acélfogakkal, hogy azt könnyebb legyen majd a leendő vevőnek belefaragnia a karácsonyfatalpba.

Ötven fát kivágni, majd a hóterhüket lerázva a traktorokhoz cipelni, hálóba húzni, utánfutóra pakolni több mint három óra munka a nulla fokban és a hegyen-völgyön futó szélben, amely átjárja az embert. Nem véletlen, hogy a család minden tagja vitorlásruházatban van, akár az óceáni rákhalászok, akiknek a munkája hírhedten a legkegyetlenebb.

Hát ez sem gyaloggalopp, nem holiday, sem nem piskóta, mert hiába bélelt még a kesztyű is, kezd lefagyni az embernek mind a húsz ujja. Visszaindulunk a „Kispali-féle földön” át, a Cillőkén, a Rigóczon, a Bucsai-hegyen keresztül Nemespátróra, mert jönnek majd Dezsőékhez az udvarra már korábban kikészített fákért.

(És ami a Ferrari traktort illeti, semmi köze az autó Ferrarihoz. Gyakori családnév volt ez, így hívják a traktorgyár alapítóját is. Nem volt olcsó, de az alacsony üzemanyag-fogyasztása kíméli a gazda pénztárcáját.)

Magvak a kabátbélésben

Nemespátró Nagykanizsától húsz kilométerre, Csurgótól északnyugatra, Zákány és Surd közelében fekvő település. A húszas években a Zichy grófok főerdésze, Petrezilka Károly a kaukázusi hadifogságból hozott haza a kabátja bélésébe rejtve fenyőmagvakat, s kiderült, hogy a környék agyagos talaja igencsak jó a hűvös, párás klímát kedvelő növényeknek.

Ezt követően honosodott meg a kanizsai dombháton a fenyőfa, s kiderült, hogy az örökzöld növények karácsony előtt jó áron eladhatók a piacon.

Mindezért manapság Nemespátrón és Surdon a fenyőfatermesztés nyújt megélhetést az embereknek, sokan a szőlőt is felszámolták, és helyére fenyőt ültettek. Az itt élő több száz család termeszti a magyar karácsonyfák hetven százalékát. Így Dezső Tibor és családja is ebből él.

Míg ráz és zakatol a traktor, nem beszélünk. Csak miután a portán lekászálódunk a vassárkányról.

– Öregapám surdi, öreganyám nagykanizsai volt. Nem volt cipész a faluban, ezért ideköltöztek, Nemespátróba. Vásárba hordták a kész cipőket, csizmákat, majd 1947-ben téglaházat építettek, s vettek egy-egy kisebb földet. Szőlőjük, gyümölcsösük volt meg egy kis gabonájuk, hogy legyen liszt, és disznókat is neveltek. Aztán a téesztől visszabérelt földeken kezdett anyám lucfenyőket ültetni a hatvanas években. Egyre nagyobb földterületen foglalkoztunk a fenyővel.

Ami mára tizenhárom hektárra duzzadt. Ugyanis minden bevételüket újabb földterületek vásárlásába és a gépparkjuk fejlesztésére költik.

Dezső Tibornak az édesanyja volt korábban Nemespátrón a polgármester, most az asszonya az alpolgármester, a hivatalban hosszan címezik neki a leveleket: „Dezsőné Horváth Gyöngyi Aranka”. Azt mondja, a faluban szinte mindenki érintett a fenyőfatermesztésben. A legtöbben munka mellett csinálják, öt-hat család pedig teljes mértékben ebből él. Dezsőék korábban árulták is fáikat a fővárosban a Fehérvári úti piacon.

A gyerekük, Dani de­cember 6-án született, azt megünnepelték még, s másnap indultak árulni. Magas volt a területbérleti díj, éjszaka az árukészletüket is sok pénzért őrizték, de megérte. Aztán miután átalakították a piacot, ők kiszorultak onnan.

A földjükön hektáronként 7-8 ezer fa nő. A telepítéskor utakat kell hagyni, s ahogy fogy a fa, úgy csemetékkel muszáj pótolni. A fenyőtermesztés egész évi munka. Januárban a legallyazott fák szárait, amennyire lehet, kinyesik baltával, a hulladékaljat, a maszatot összeszedik, s néhány évi száradást követően tűzifaként hasznosítják. Februárban és márciusban az évek óta a ház körül nevelt – trágyázott, gyomlált – csemetefáikat kiültetik, majd azokat gondozzák. Ezt követően az ültetvényeket kaszálni, permetezni, a fákat metszeni és trágyázni szükséges, ez kitölti a tavaszt és a nyarat.

A horvátok és az olaszok már november elején elkezdik szállítani tőlük a fenyőfákat. A Szicíliából, Nápolyból és Bariból érkező olaszok ugyanis mikuláskor állítják, s díszítik a fákat. Nem vágva, nem földlabdásan, hanem kis gyökérrel kérik, ugyanis odahaza egy edénybe beleültetik.

– Nem ered meg, annyi gyökere nincsen, de frissen marad egészen januárig – magyarázza Dezső Tibor. Az olaszok elszállítottak sok tizenkét méteres fenyőt is, templomokba, köztereken állítják fel azokat. Később egy debreceni nagykereskedő elvitt tőlük hétszáz darab fát, aztán a további kereskedők százat-százötvenet.

Egy huszonhat éves Toyota teherautóval végre megérkezik Pista, a drótos. Dezsőné egy kemény fedeles jegyzettömböt használva tálcának kihoz a vevőnek egy bögre kávét, majd írja a platóra tett fák fajtáját és darabszámát. Dezső Tibor, miután már a platón a négy felállított oszlopfa között magasodik a szardíniaként egymásra fektetett rakomány, egy létrán felmászik, hogy megigazítsa.

– Hétkor indultam otthonról, drótot tettem le Nagykanizsán, onnét húsz kilométerre vagyunk, így jó vagyok fuvarköltségben – mondja a Pécs alatti Vajszlóról érkező Ungvári István. Dinnyetermesztő volt, majd szippantós tizenegy és fél évig, a cége pedig, mint már tudjuk, kerítésdrótfonással foglalkozik.

– Kerítették a fenyőt, úgy kezdődött a mi kapcsolatunk – mondja, de megcsörren a telefonja. – Nem ügy, Marci, ha nem kell a fa, nem kell – szól bele, majd hosszasan hallgat és hosszasan beszél. Amikor végre leteszi, magyarázza: – Régi haverom. Az udvaron van egy fenyőfájuk, azt feldíszítik, a házban viszont nem lesz fájuk, mert nem mennek hozzájuk az unokák. Félni kell, mert félni szükséges.

Megtudom még, hogy a virágboltjuk a távoli, százötven kilométerre fekvő falu főutcáján áll, a drótos mintaterem mellett, az 1985-ben vett telken, amely amúgy két utcára nyílik. Háromórás lesz az út, mert lassan vezet a rengeteg vad miatt, idefelé csodálkozott is, hogy még egy kocsi sincs az árokban.

– Ha nem kel el a harmincöt fenyőfa, akkor lesz belőle koszorú, mert temetés, az van – állapítja meg egykedvűen. Kiderül, hogy tízezerért adja majd darabját. A két és fél méteres nordmannért, kaukázusi jegenyefenyőért ez egyáltalán nem sok, hiszen Budapesten 18 ezret is elkérnek egyért.

Egyetlen mozdulatra beindul a viharvert Toyota. Odalép az autóhoz Gyöngyi, s mondja:

– A feleségednek köszönjük az ajándékot. Szép a piros gyertyás adventi koszorú.

– Semmiség. Olyan keze van, hogy nem hiszed el – mondja erre a vezetőablakból Pista.

– Nehogy lecseréld! – javallja az asszony.

– Jövőre leszünk negyvenéves házasok. Az igazság az, hogy már a harmincadikra Nobel-díjat kellett volna kapnia, mert elviselt – mondja nevetve, majd elpöfög.

Angyal Adrián segített a családnak teherautóra rakodni a fákat. Helyi lakos, méhész, hetvenkét méhcsaládja van, kisebb részben a fenyőfa eladásából is van jövedelme. A fején tungsramos sapka, mert az édesanyja a nagykanizsai lámpagyárban dolgozik.

Kártevők bősége

– Véget ér a félév az utolsó szorgalmi héttel, lesz még egy lótenyésztésóra – mondja az agrármérnöknek tanuló Dezső Dániel, aki negyedéves hallgató az ötéves képzésen. Már szakmailag is belelát a fenyőfatermesztésbe, de ez nem az iskola érdeme, hiszen leginkább szántóföldi gazdálkodást és állattenyésztést oktatnak nekik, legnagyobb sajnálatára a kertészkedésről, a fenyőfatermesztésről alig esik szó. Kiderül, hogy később a növényorvosi mesterképzésen szeretne növény­-egész­ség­ügyi ismereteket szerezni.

– Sok ellensége akad a fenyőnek?

– Mindenféle fenyőfagombák, a lucnak és az ezüstnek ez jelentős veszély, a nordmannak is van, de még mi nem találkoztunk vele. Aztán a rovarok, leginkább a sokféle levéltetű, azok az intenzív tápanyag-ellátású, friss hajtásokat csemegézik. Van olyan rovar is, amelyik a csúcsrügyeket odvasítja, márpedig azok a karácsonyfa fő ékességei. Ha nincs csúcsrügy, a nordmann fenyő ágai oldalra nőnek, s a csúcsdísznél egy hajlat keletkezik – ettől pedig értékét veszti a fa, másodosztályúvá válik.

– Hogyan lehet ez ellen fellépni?

– Növényvédelemmel. Nálunk a hagyományos ké­miai növényvédelem kevésbé alkalmazott technika, leginkább ellenálló növények termesztésével próbálunk védekezni, illetve igyekszünk minél jobb kondícióban tartani a fákat. A tobozokat éretlen állapotban leszedjük, magot fogunk a fáinkról, azt elültetjük az ágyásokba. Itt a családi ház körül, a nyolcezer négyzetméteres üzemközpontban nőnek fel a fák, s így a helyi talajhoz szokva jóval ellenállóbbak.

A sáros-agyagos, de a korábbi betonjárda nagykalapáccsal összezúzott törmelékével feltöltött talajon ki is caplatunk a csemetekertbe. Az ágyások egy-két és hároméves fácskáit a tenyerébe fogja Dezső Tibor. Itt két-három évig háló alatt növekednek, és ha minden jól megy, jövőre kiültetik azokat a környező domboldalakba, és hat év múltán ilyenkor már egy-egy család nappaliját díszítik majd.

Messze van az Adria

A fenyőfatermesztők jövője nem biztos. A magyarok a vágott fát szokták meg, az Európai Bizottság 2019-ben kiadott állásfoglalása alapján viszont nem jogosult területalapú támogatásra a karácsonyfa-termesztésre szolgáló terület, ha a fákat a szokásos módon kivágják, és gyökér nélkül értékesítik. Mivel hazánkban háromezer hektáron mintegy 700 termelő foglalkozik karácsonyfa-termesztéssel, az Agrárminisztérium a kieső európai uniós támogatás pótlására nemzeti forrásból biztosít hasonló összegű kiegészítést.

Bíztak abban, hogy a koronavírus-járvány nem befolyásolja majd a vásárlási kedvet, és most is 2,5 millió fát adtak el karácsonyra Magyarországon. Számvetés még nincsen, és nem tudni, mi lesz jövőre. Országos méretekben annyira kevés a fenyőfatermesztő, hogy még érdekvédelmi szövetségük sincsen, sőt a két-három érintett faluban településenként is keresni kellene az egyetértést.

Dezső Tiboréknál a nyári üdülés nem jellemző. Amit össze tudnak szedni a gazdaságból, azt ma is földvásárlásba, gépesítésbe fektetik be, hogy kevesebb napszámosra legyen szükségük, akiket, lássuk be, már lasszóval sem lehet keríteni. Legfeljebb nyaranta egy-két napra ugranak le a Balatonhoz, s hiába van gyorsan kopó vitorlásruházatuk, hozzáillő kecses hajót még csak távolról láthattak. A horvát tengerpartra sem jutottak el még soha.

És persze adódik a kérdés, hogy ahol novemberben, decemberben, esetleg januárban folyik be az évi munkáért járó pénz, ott más időszakokban nem jelentkezik-e a pénzszűke, de Dezsőné Gyöngyi azt feleli, hogy gabonatermesztésből, háztáji sertés- és baromfitartásból, konyhakerti zöldség- és gyümölcstermesztésből teljes önellátásra rendezkedtek be.

Dezső Tiborék négy-ötezer forintért adnak el egy frissen kivágott fenyőfát, és összeteszik a kezüket. Mert hallottak olyanról, aki kétezer forintért is kénytelen volt odaadni. Tudják, hogy magas az önkormányzatok által kirótt területbérlés ára, és sok kézen megy át, mire tizenöt-tizennyolc ezer forintért a családokhoz nem kerül az a két és fél méter magas nordmann fenyőfa, de mégis…

Nem annyira békés piac ez, ráadásul Dániában is nagy kultusza van a fenyőfatermesztésnek. Igazi fenyőfatermesztő nagyhatalom! A dánok elárasztották már Európát a kínálatukkal. A behozataluk egyre nő, az idén hatszázezer darabot tett ki. Magam is elmentem egy országos áruházlánc budapesti egységébe fenyőfamustrára. Levitték az áraikat. Kiderült, a „Hungary” feliratos fakazetták között, amelyekben ide szállították a tűlevelűeket, hogy dán volt mindegyik.