Többszörösen nevezetes nap

1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a később nemzeti himnuszunkká lett verse, a Hymnus kéziratát. De ezen a napon emlékezünk Weöres Sándorra és Cseh Tamásra is.

LakóhelyemSzijjártó Gabriella2021. 01. 22. péntek2021. 01. 22.
Többszörösen nevezetes nap

Egy nagyobb kéziratcsomag ré­­szeként maradt fenn a Hymnus, amelybe a költő folyamatosan másolta be verseit. Nem végleges változatok ezek, inkább tisztázatok, amelyekben néhol javítások is láthatók. A csomag valamikor az 1830-as évek végén eltűnt, és több mint száz évig a családon belül lappangott.

Kölcsey Ferenc 1838-ban bekövetkezett halála után a Magyar Tu­­dományos Akadémia tárgyalásokat kezdett a költő sógornőjével, özv. Kölcsey Ádámné Szuhány Josephine-nal a kéziratok megvásárlásáról. Kölcsey ugyanis unokaöccsére, a Parainesis Kölcsey Kálmánjára hagyta kéziratainak jelentős részét.

A Himnusz kéziratban. Forrás: Cultura.hu

A kéziratcsomag végül nem lett az Akadémiáé, a család tulajdonában maradt, és különböző leszármazások, öröklődés folytán László Magdához került. Azt nem tudni, hogyan került aztán az irat László Magdától Szenes Magdához, még az sem lehetetlen, hogy a két hölgy azonos személy.

Tény azonban, hogy a kéziratcsomagot 1946 decemberében az Országos Széchényi Könyvtár Szenes Magdától megvásárolta, sőt utána még további kisebb kézirat­csomag­részeket is, amelyeket külön jelzet alatt, külön őriznek, de filológiailag pontosan rekonstruálható, hogy valaha ezek is a nagy kéziratcsomagban voltak. A kéziraton látható úgynevezett tintamarás a könyvtár res­taurátor szakemberei szerint nem Kölcsey tintája okozhatta, hanem később savas tinta ömlött a papír szélére.

Kölcsey Hymnusát Erkel Ferenc zenésítette meg 1844 tavaszán. A két dokumentum csak különleges alkalmakkor, így a magyar kultúra napján látható eredetiben a nagyközönség számára az Országos Széchényi Könyvtárban. Természetesen csak vírusmentes időkben...

Weöres örök! Nyelvünkben élnek olyan szavak, melyeket költőink, akaratlanul is, lefoglaltak maguknak. Például Ady a héját meg a nászt, Vörösmarty a rendületlenült – a bóbitát, a zabszalmát és a piros lázat pedig kétségkívül a zseniális Weöres Sándor, akit 1989. január 22-én vesztettünk el. A Baumgarten- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító gazdag életműve befoghatatlan! Saját bevallása szerint a célja nem a gyönyörködtetés, nem is a szokatlantól irtózók bosszantása volt. Cseh Tamás. Fotó: MTI, Ruzsonyi Gábor Ámulatos kalandok, amik a rendszerváltás előtti idők kalandtalan állóvizében igenis megtörténtek. „Érdemes közel lenni a földhöz, nem elfelejteni, hogy te is része vagy annak. Ha lehajolsz, esetleg megszúr egy tövis, ha átmégy a patakon, vizes, iszapos leszel. Nem baj, élsz. (…) Szeretek benne élni. Része lenni. Nem az Indián a lényeg. Nem a gyöngyös ruha és a mokaszin a cél. Az csak az ösvény, amin idetaláltunk, ide, földközelbe. Hanyatt fekszünk a fűben, szemünket reménykedve az égre emeljük, és úgy maradunk.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek