Névre szóló bérlettel, licitálással a vadaspark védelmében

Rég örült nekem bárki olyan látványosan, mint az ormányos medvék! Akrobatikus ügyességgel csimpaszkodnak és mókásan futkosnak a rácsokon, majd a mászórúdról fejjel lefelé lógva bámulnak rám. Egy i-ga-zi lá-to-ga-tó-ra!

Igencsak elszokhattak a kíváncsi közönségtől, hiszen a pandémia hírére tavaly március közepén rögtön be kellett zárniuk az állatkerteknek, vadasparkoknak országszerte. A vírus visszaszorulásával ugyan nyárra újra kinyithatták kapuikat – dőltek is a vendégek! –, ám ahogy szeptembertől megint emelkedni kezdtek a Covid-fertőzéses esetszámok, úgy maradtak el egyre jobban a látogatók.

Mígnem november 11-től újra teljes bezárást rendeltek el, ami a mai napig tart. Sőt, a járvány harmadik hullámát éljük, minden eddiginél súlyosabb egészségügyi helyzettel és szigorúbb korlátozásokkal.

– Az első ormányos medvéink úgy kerültek hozzánk, hogy a hatóság elkobozta valakitől. Azt mesélték, hogy szó szerint egy alacsony, egyszer kétméteres kennelben találtak rájuk – emlékszik vissza Kádár Patrícia, a Szigethalmi Családi Vadaspark és Vadmentő Központ alapítója és vezetője.

Kis túlzással mondhatjuk, hogy mindez Pengével, a pónival kezdődött. Patrícia nagyszülei még igazi földművelő-állattartó vidéki parasztemberek módjára éltek Heves megyében, ám amikor erre a főváros közeli településre költöztek, csupán néhány háztáji állatuk maradt.

– Az unokák közül csak én örököltem ezt a vénát, kedvtelésből mindig tartottam otthon tyúkot, kecskét, birkát – meséli a kétgyermekes családanya. – Egyszer a férjem a fiammal elment a dabasi vásárba, és egy pónival tértek haza. Aztán, hogy szegény Penge ne legyen egyedül, hamarosan jött hozzá társ is. Végül annyira benépesült a ház körüli portánk, hogy lépni kellett: Szigethalom szélén volt egy kis telkünk, ide telepítettük a jószágokat, pusztán a magunk örömére.

Viszont az ismeretségi körünkben, a gyerekeim révén az óvodában, iskolában elterjedt az „állatos kert” híre, és a pedagógusok, szülők kérésének engedve szívesen láttuk itt a kíváncsi gyerekeket. Megfogott a szemükben az érdeklődés, a rácsodálkozás: jé, ilyen egy birka?! Végül is honnan ismerhetnék élőben?! Bár mezőgazdász végzettségű vagyok, nem dolgoztam a szakmában mindaddig, amíg a vadaspark gondolata meg nem fogant.

Az építkezés 2008 tavaszán kezdődött, az első látogatók 2014. augusztus 16-án lépték át a kaput. A vadaspark teljesen önerőből, minden támogatás, adomány, kölcsön nélkül épült és fejlődik azóta is, az üzemeltetéshez se vettek igénybe semmilyen külső segítséget.

Egészen a koronavírus-járványig.

– Működési formánk állatkert, ebből adódóan bármilyen állatot tarthatnánk, a tigristől a zsiráfig, de ezt meghagyjuk a nagyoknak. Mi maradunk egy családias, gyerekcentrikus, közvetlen hangulatú vadaspark, ami azóta kiegészült a vadmentő központtal. Fő célunk a magyar vidék és az erdők állatainak bemutatása, mentése.

Az őshonos szürke marha, Arthur féléves korában került ide egy alföldi gulyából; szilajságával, erőt sugárzó megjelenésével valódi hungarikum. A baromfiudvar lakói közt akadnak békésen „kijárósak”, kézből csipegetősek, és vannak, akik megkergetik még a dolgozókat is. Számtalan megunt húsvéti nyúl talált itt végső otthonra azon társai között, akiket a gazdáik allergiája vagy költözése kényszerített változásra.

Na de hogy illik ide a háziasított teveféle, az alpaka vagy a dél-amerikai rágcsáló, a nagy mara? Más állatkertek megkeresték a szigethalmi vadasparkot, nem fogadnák-e be a túlszaporulatukat, ők pedig rábólintottak: néhány különlegesség jöhet. Úgyhogy zöld jelzést kaptak a nagy kedvencnek számító, a körülményektől függően csicsergő, trillázó, morgó, ugató szu­rikáták is.

Ottjártunkkor több mint 630 lakót jegyzett az összesen 28 hektáron elterülő vadaspark és vadmentő központ. Közülük 80-85 százalék a befogadott vagy mentett. Például a görényekre egyszerűen ráuntak a „tar­tóik”. A dolmányos varjú törött szárnnyal érkezett – most már szépen röpköd a tágas kalitkájában, de a szabadban így se tudna zsákmányt szerezni magának, előbb-utóbb éhen halna.

Miként az áramütést szenvedett macskabagoly szárnya is tartósan sérült, az ő repatriálása, azaz szabadon engedése se lehetséges. A görög teknősök „őslakosok” itt, anno a rendőrség foglalta le őket. Misi, a vörös mókus kiesett az odúból egy erdőszéli kertes háznál. A Ferkó névre hallgató szamáron állatmentők segítettek: borzalmas körülmények között tartották, sokat verték, az összeesésig dolgoztatták.

– Az évek során rengeteg vadat is behoztak hozzánk: a kirándulók főleg gidákat, kismalacokat gyűjtöttek be, sok őzet, gímszarvast, muflont pedig a hatóságok koboztak el a kegyetlen tartási körülmények miatt. Kellett számukra egy tágas hely, ahol az eredeti életterükhöz hasonló környezetben gondozhatjuk őket. A járvány első hulláma után, nyár elején boldogan fellélegezve és reményekkel telve nyitottuk meg a látogatók előtt az ország első és egyetlen vadmentő központját egy 20 hektáros erdős területen.

Csöndben sétáljanak a három kilométer hosszú, magasépítésű tanösvényen – erre kérik az (egyszervolt) látogatókat –, hogy minél több állatot megleshessenek Magyarország erdei élővilágából, a fák között cikázó dámszarvasoktól, muflonoktól a tóban dagonyázó vaddisznókig. Ezeket az emberhez szokott vadakat soha többé nem lehet szabadon engedni az erdőkbe, már csak azért sem, mert maguk az erdészetek sem engedélyeznék a területükön, mondván, túlságosan balesetveszélyesek; például nem menekülnének el a rájuk támadó kutyák elől.

Az egykori laktanyaterület hangárjaiból egyet raktárnak, egyet állatkaranténnak rendeztek be, a harmadikban pedig vadászati múzeum nyílt volna idén tavasszal. De ezt a tervet egyelőre elmosta a pandémia okozta kényszerű bezárás. Szó szerint a túlélésre megy el minden tartalékuk, ismeri be Patrícia.

– Az elmúlt egy évből hét hónapot tartottunk zárva. Mi mindig is a belépőjegyek és a bérletek árából éltünk, sőt, ebből folyamatos fejlesztésekre is jutott. Most viszont nincs semmi bevételünk, miközben naponta körülbelül 170 ezer forint a rezsi. Bérek, járulékok, villany- és vízszámla, üzemanyag, takarmány, gyógyszer, orvos, kovács, könyvelő, telefonok, internet… És ekkor nem romlott el semmi, nem vettünk semmit, és nem kellett egy nagyobb műtéti számlát fizetni! A 27 munkatársunkból nem küldtünk el senkit, és nem csökkentettünk béreket.

Itt minden ugyanúgy történik naponta, mint a vírus előtti, normális időkben: egy héten hétszer reggel 6-tól este 8-ig szorgosan dolgoznak a parkban. Etetnek-itatnak, saroktól sarokig mindent kitakarítanak – csak éppen látogató nincs.

A férfiak éppen talicskán kőzúzalékot hordanak szét, szétterítik és elegyengetik a sétányok, karámok mentén. A vadkacsák taván átívelő hidat nemrég a lányok lecsiszolták-átfestették. Akár holnap készen állna minden az újranyitásra.

– Bevallom, nem igazán értem, hogy a szabadtéri állatkerteket, vadasparkokat miért ne lehetett volna kinyitni megfelelő óvintézkedések mellett. De törvénytisztelő vagyok, zárva tartunk és várunk. Mindig egy újabb dátumot. Most a március 22-ét, hátha az újabb bejelentés hoz némi enyhülést… Úgy tartják, ami nem öl meg, az erősít. Egyre nehezebb ebbe kapaszkodni – csuklik el Patrícia hangja.

– A tavasz mindig a pénzügyileg legerősebb három hónapunk: ha akkor nem keressük meg a télre valót, akkor végünk! Ezt a telet a tartalékaink és a nyári bevételek mellett csak úgy tudtuk túlélni, hogy a vadaspark életében először külső segítséget kértünk. Nemrég a térségünk országgyűlési képviselője, Bóna Zoltán közbenjárására egy hónapnyi ellátmányt kaptunk kormányzati támogatás formájában. És nagyon megköszönjük az 1 százalékos felajánlásokat. Bele sem merek gondolni, hogy az emberek jóindulata nélkül hol tartanánk, mi lenne az állatokkal…

Kétségbeesésében Patrícia bő hónapja elindította a jelképes örökbefogadást is a Facebook-oldalukon. Naponta új állatokkal indul a licit 12 ezer forintról – azért ennyiről, mert nagyjából ez az ára a nyertes két darab, 4 főre jogosító családi belépőjegyének és a két oklevélnek: az egyiket kiteszik az állat lakhelyére, a másikat pedig elpostázzák az „új tulajdonosnak” a belépőkkel együtt.

Tappancs és Virgonc, a két új mentvény (igazi harcos, kutyaharapást is túlélő) vadmalac hamar jelképes gazdára talált, akárcsak Majré, a mindentől félő indiai antilop. Az emu anno háznál nevelkedett, jó körülmények között, csak aztán túl nagyra nőtt, a mosómedve Misát pedig a katasztrófavédelem emberei szedték ki egy csatornából Budapesten.

A borz és a vörös róka táblán figyelmeztet: „Vigyázz, haraphatok!” Igaz, hónapok óta nincs kit. A látogatókra vár a két kisvasút, alagutakkal, tavakkal, hidakkal színesített, több mint két kilométernyi hosszú nyomvonalon. Mindenhol családbarát pihenők, játszóterek, kilátók. És nem utolsósorban – Patrícia férje hobbijának és gyűjtőszenvedélyének hála – egy komoly régigép-park.

Az AN–2-es a mai napig a legnagyobb egymotoros, kétfedelű repülőgép a világon; előtte Budapesten az Üllői úton, a McDonald's kötelékében szolgált, aztán jött az 1956-ban gyártott Ka–26-os, mezőgazdasági célra használt helikopter. A mozdonyra egy hirdetésben lelt rá a szemfüles férj, míg az UV pótkocsit egy MÉH-telepen vásárolta meg rendkívül elhanyagolt állapotban; a dolgozók az eredeti állapotára állították helyre (akárcsak a többi járművet), s lett belőle a vadmentő pénztára.

Jó tudni!

Olvasóink a Szigethalmi Családi Vadaspark és Vadmentő Központ honlapján és Facebook-oldalán információkat találnak a támogatási lehetőségekről.

– A látogatóink zöme visszajáró, akik annyira bíznak bennünk, hogy előre megvásárolják a korlátlan belépésre jogosító, névre szóló 2021-es bérleteiket, hogy ezzel is segítsenek minket. Egyre jobban nyomaszt, hogy hosszú hónapok óta nem tudunk kinyitni, nem tudjuk megszolgálni a támogatásukat. Bele se merek gondolni: mi van, ha már nem lesz alkalmunk rá?!

Kata lányom két éve állatorvosnak készül, és itt szeretne majd dolgozni. Nem tudom, meddig tudunk még kitartani, de egyszerűen nem lehet itt a vég! Az állatoknak szó szerint…