A ház elkelt

Amikor Luca eladta a régi házat, sírt egy kicsit, aztán megkönnyebbült. Tíz évig állt üresen, és a lakatlan ház csak romlik. Ha egy cserepet lefúj a szél, megy utána a többi. Beázik a padlás, leszakad a plafon, a redőnyt egyre nehezebb felhúzni. Az ablakot lehetetlen kinyitni, úgy megvetemednek a szárnyai, télen meg befagy a fürdőszobában a csap.

Épp ott voltak, amikor szikrázni kezdett a bojler, a szerelő csak ingatta a fejét, kiszedett belőle néhány színes drótot, aztán nem jött többet. Volt víz, nincs víz, mint ahogy a WC-t sem lehetett lehúzni, megbarnult a régen porcelánfehér-tisztaságú kagyló. Az udvart befüvesítették, a szomszéd évente kétszer lenyírta, cserébe a gyümölcsfák termését kérte.

Három almafa, két körte, a hátsó melléképület mögött négy ősöreg szilvafa, ennyi volt. A császárkörtéből befőttet rakott el a szomszédasszony, négy éve adott neki egy üveggel. Amikor kibontotta, megérezte a gyerekkori vasárnapok illatát, amikor még annyian ültek asztalhoz, hogy ki kellett nyitni, csak úgy fértek el körülötte. A piskóta mellé mindig volt befőtt vagy friss gyümölcs, amit a gyerekek szedtek le a fáról. Aznap egész délutánra bezárkózott a fürdőszobába, kikiabált a férjének, hogy fáj a feje, és ha kell, egye meg a befőttet, neki nem kell.

Néha meghirdették a helyi lapban, hogy eladó a ház, bár ezt mindenki tudta. Az egyik ablakban ott volt a telefonszám, amin el lehetett érni az eladót, vagyis Lucát.

Laci, a férje még csak beszélni se akart az egészről. Egyszer azt mondta, felejtse el, és reménykedjen, hátha leég egy viharos éjszakán. Akkor sokáig nem tudott elaludni, hallgatta az alvó férfi horkantásait, és próbálta elhessegetni a gondolatait. Már hajnalodott, amikor felkelt, kiment a konyhába, és rágyújtott egy cigarettára. Húsz éve leszokott. Két szippantás után eloltotta.

Alig akart hinni a fülének, amikor telefonált az öreg szomszéd, hogy komoly vevő jelentkezett, és meg akar állapodni az árban. – Egy gonddal kevesebb – morogta Luca férje, aki utálta a régi házat, ha oda kellett menni, már egy héttel előtte panaszkodott a benzin árára, a rossz utakra, a felelőtlen sofőrökre. Szép tavaszi nap volt, a forgalom a főúton tűrhető, a mellékutat is rendbe hozták kicsit. A lehúzott ablakon édeskés virágillat röppent a kocsi belsejébe. A jövőbeli tulajdonos autója már a ház előtt állt, a szomszéd beengedte a kertbe, ott ültek a kút melletti padon.

A vevővel persze nem Laci tárgyalt, tüntetően elment sétálni a faluba, leült a játszótéri padra, és behunyt szemmel élvezte a tavaszi napfényt. Időnként megnézte, hány óra, és remélte, hogy sikerül megszabadulni az ósdi háztól, aminek minden szeglete gyerekkori emlékeket őrzött, s ha Luca szép szeme elfelhősödött, ő tudta, hogy a gondolatai arrafelé járnak. A családjánál.

Irigyelte ezért, de soha nem mondta, inkább játszotta a kemény férfit, akit nem érdekelnek a régi emlékek. Még kétszer kellett mindenféle hivatalos ügyek meg átírás miatt leutazni. Egyszer Luca busszal ment, és két tele bőrönddel jött haza. Nem kérdezte meg, mit hozott onnan, a felesége meg nem mondta. A pénz a közös számlára került.

Szó volt róla, hogy elköltöznek, kicsit beljebb a központba, megnéztek néhány lakást, de megszokták a lakótelepen, hát maradtak. Két fiuk már rég elköltözött, s ha nagy ritkán hazajöttek egy ünnepi ebédre, elfértek a konyhai asztalnál. Luca cukrászdában vett piskótatekercset, és sose tett el befőttet.