Hegyimenet – A teraszon

Akkor egészségünkre! – lépett a tettek mezejére Laci bácsi szintén kissé bepárásodott tekintettel, ugyanakkor némi elégedettséggel a hangjában, midőn szemlét tartott az asztalon elhelyezkedő tálca sör katonái felett. Huszonnégyes dandár – fűzte hozzá Lajos bácsi elégedetten.

Ő ma­ga a kínai cuccal oltakozott, míg Laci bácsinak a Szputnyik jutott, így aztán bele is bonyolódott egy expozéba Lajka kutyáról és Gagarinról, de állítólag még az oltóponton sem bírt magával, és a szúrás pillanatában felkiáltott, hogy ruszkik, haza!, amivel arra utalt, hogy az oltóanyag végre megérkezett a szervezetébe. Laci – villant meg Lajos bácsi szembogara egy pillanatra –, ha most elkezded a spájzot is, hazáig kergetünk.

A teraszon ültek, mert megnyílt. Ők legalábbis terasznak nevezték a kisbolt előtti helyet a három vasasztallal meg az összevissza székekkel, és szerették. A környéken ez volt az utolsó ilyen üzemegység, a Margit még bírta, az utolsó mohikánné (Mohikán Jánosnak hívták a férjét, akitől megözvegyült, az alkohollal ápolt bensőséges kapcsolata miatt) kitartott a végsőkig, mint Paulus hadai Sztálingrádnál, mindenhol máshol már csak hipszterkocsmák voltak és delikáteszboltok, az újfajta igényeknek megfelelően, vagy a multik terjeszkedése miatt még azok sem.

Itt és most viszont a Margit átérezte a pillanatot, hogy hárommillió-ötszázezer bátor magyarnak köszönhetően nyithatnak a te­raszok, és visszatérhetnek a fiúk, és még az idő is itt maradt, és piros-fehér kockás abroszokkal terítette le a sokat látott asztalokat és tulipánokat helyezett el rajtuk és elgereblyézte a kavicsot és kinyitotta a sörreklámos napernyőket és kisterpeszbe helyezkedett a küszöbön, karjait összefonva a mellei előtt.

Azt hiszem, mi most itt maradunk úgy háromnegyed tizenegyig – mondta Géza – akkor is, ha bezár a Margit, aztán majd csak hazabotorkálunk a kijárási tilalomig. Én ugyan be nem zárok – kapta el a pillanatot Margit. Éjjel-nappali bolt leszek ma. Az­tán csak óvatosan kéne – tette hoz­zá Lajos bácsi, hiszen csak az első sörnél tartott –, nem úgy, mint tavaly nyáron, amikor rohamra indultak a tömegturisták.

Aztán durva ősz lesz megint. A ne­gyedik hullámot nem biztos, hogy túlélik a hősök. Hőseinkre! – pukkantotta ki a második hullámot a tálcáról Laci bácsi –, és itt egy pillanatra tényleg, de tényleg visszavettek az elszabadult lelkek és az egészségügyiekre gondoltak. Az életügyiekre – helyesbített Géza.