A balett otthona – pillanatképek a Drechsler-palotáról

Amikor 1882-ben Lechner Ödön, a hazai magyaros szecessziós stílus megteremtője és élharcosa felkérést kapott Pártos Gyulával közösen, hogy építsenek bérpalotát a MÁV nyugdíjintézete számára, még nem talált rá a saját, markáns stílusára.

Akkoriban tért haza hároméves franciaországi útjáról, amelyen mintegy harminc vidéki kastély renoválásában vett részt, így nem meglepő, hogy a kért épület Lechner kísérletező törekvései mellett erőteljesen magán hordozza a francia reneszánsz jellegzetességeit is. (Később olyan szecessziós remekműveket hagyott hátra, mint például a Posta Takarékpénztár vagy a Földtani Intézet épülete.)

Tudni kell, hogy akkoriban mindenki maga termelte meg a leendő öregségi takarékját, így a MÁV is a dolgozói nyugdíjbefizetéseit kívánta megőrizni hosszú távú befektetésekkel. Az 1886-ra átadott palotában eredetileg 24 bérlakást alakítottak ki, valamint egy háromszintes kávéház-éttermet, ahol sörcsarnok, tekepálya, női szalon és játszóterem is helyet kapott.

Ennek egyik legendás bérlője volt Drechsler Béla, akinek a neve aztán az épületre is átragadt. Ő alakította meg a Muskátli asztaltársaságot, amely rendre vendégül látta a szemközti Operaházban fellépő művészeket és hírességeket az előadások után. Többek között Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Mascagni, Puccini, Leoncavallo, Wagner, Ibsen és Mahler (aki három éven át az Opera igazgatójaként tevékenykedett) is megfordult itt.

A bérház fénykora egészen 1909. november 6-ig tartott: aznap feltehetően egy, a padláson mászkáló lakó hanyagsága miatt tűz ütött ki, odaveszett az épület teljes fedélszéke, ledőltek a tornyai. A tűzesetről minden korabeli napilap részletesen beszámolt; a helyszíni tudósítók magát „Lechner bácsit” is látni vélték, aki „majdnem könnyezve tekintett fel a kormos, még épen maradt tetődíszekre, és szomorúan azt mondta: nem hiszem, hogy újra fel tudnám úgy építeni”.

A kár nagyságát nagyjából háromszázezer koronára becsülték. A palota az újjáépítést követő években jó néhány kevéssé előnyös átalakításon esett át.

Az épület életében az 1936-os esztendő hozott nagy áttörést: ekkor nyitotta meg magántánciskoláját az első emeleten egy új bérlő: Nádasi Ferenc világhírű balettművész feleségével a náci uralom elől menekült Berlinből vissza Budapestre. A kommunista hatalomátvétel után, 1949-ben a túl burzsoának bélyegzett kávéház tereibe beköltöztették az Állami Balett Intézetet, amely egészen 2002-ig működött itt (1983-ban főiskolai rangot kapott, neve 1990-ben Magyar Táncművészeti Főiskolára változott).

Mindeközben nem törődtek a szecessziós palota állagával, sőt az intézmény kiköltözése után az épület teljesen elnéptelenedett, majd’ húsz évig csak pusztult kívül és belül…

Tekintsünk el a nehezen követhető tulajdonosi háttér elemzésétől, korábban izraeli fejlesztőcégről, portugál vállalatról és a katari uralkodócsaládról is szólt a fáma. A lényeg: a 135 éves Drechsler-palotában jelenleg teljes körű, műemlékvédelmi előírások mentén végzett felújítás zajlik, és a következő évtől ötcsillagos hotelként működik tovább.

A munkálatok közben egy rendhagyó kulturális projektet is életre hívtak: az épület megújítását végző DVM Group a Magyar Táncművészeti Egyetemmel együttműködésben fotó- és videósorozatban tisztelgett a palota volt „táncos funkciója” előtt, egyben megörökítve a ház rekonstrukció előtti utolsó állapotát.

Ehhez Volf Katalin Kossuth- és Liszt-díjas táncművészt, az intézmény művészeti vezetőjét, az egyetem hallgatóit és növendékeit hívták segítségül: az emblematikus helyszíneken a miliő által inspirált mozdulatokat Hargitay Olivér fotográfus képei őrzik meg az utókornak, üzenve, hogy a Drechsler-palotában volt egyszer egy balettintézet…