Tízezer szívószál, avagy nyári forróság a vízparton

A kairói Khan el-Khalili bazár papucsárusánál sincs annyi flip-flop lábbeli, mint amennyi Siófokon, az Újhelyi szabadstrand 210 méteren végigfutó partszakaszának vízlejáróinál sorakozik a forró betonon. Csíkos, pöttyös, piros-kék, virágos, klumpás, márkás, tucatáru, lestrapált és árcímkés, csak mindenki megtalálja majd a magáét.

A büfésoron 1000 forint a sajtos-tejfölös lángos, 600 a hot dog, 500 a főtt kukorica s 50 egy szelet kenyér. A gulyásleves 1400, a görög saláta 1900, 2100-ért már rántott karfiolt és ugyanennyiért rántott rákollót is fogyaszthatunk, 2200-as csúcsétel a gyrostál, illetve a cordon bleu. Fél liter sör 750 forint, ugyanekkora limonádé 1000, a szódavíz decije 50 forint. Nincs is hosszan kígyózó sor, és sokan hűtőládával érkeznek.

Az ingyenes könyvespavilon dohos, megsárgult kiadványai között az olyan olvasnivaló, mint C. Dobrogeanu Gherea Kritikai tanulmányai, Geo Bogza Szeizmográfja, Solohov Feltört ugara, de még az Új Magyar Lexikon S-Z-ig tartó kötete nemhogy kielégítené a tudásszomjat, de még érdeklődést sem kelt. A polcok között kifeszített pókhálók telis-tele életüktől és nedvességtartalmuktól megfosztott szúnyogokkal, amelyeket meglibbent az északi part hegyormairól lefutó, idáig szerencsére el nem erőtlenedő szél.

Az Aranyparton négy, a közeli Ezüstparton, ahová caplatunk, három kilométer hosszan nyúlik el a magyar tenger kiépített, strandolásra alkalmas partja. Mint a sekély vízben a nádasszigetek, úgy a luxuslakóparkok tömkelegében is megbújik még egy-egy régi nyaraló és elhagyottnak tűnő vállalati üdülő. A lakóparkok, apartmanházak erkélyein felfújt gumikrokodilok, flamingók, az üvegkorlátokon száradó törülközők.

Hatvan év körüli úr napozik a parton gyermekeivel, unokáival. Taxis Siófokon. Míg régen évente hat hónapon át foglalkozott utasok szállításával a városban, ma már csupán július 15-től augusztus 20-ig van munkája, ezért most, az ébredező szezonkezdetkor gyakran lubickol a langymeleg Balatonban. Számos, idegenforgalomból élő ismerőse van, tőlük azt hallja, hogy bár sokan vannak a tó partján, azok inkább egynapos kirándulók, nem pedig szállóvendégek.

Túlzónak tartja az egymilliós séffizetésről szóló híreket is, mint mondja, egy csúcsétteremben elképzelhető, ám az ő vendéglátós ismerősei itt, Siófokon 400-600 ezer forintos nettó fizetést adnak a szakácsaiknak, és ezért a pénzért is nagyon meg kell dolgozni: ugyanis egytálételeket készíteni reggel 9-től este 10-ig tartó forró, zsír- és olajszagú műszakban úgy, hogy soha egy hétvégéje sincs az embernek, legfeljebb csak hét eleji pihenőnapja – korántsem álommunka.

Üres a kosárlabdapálya, a fák árnyékában sincs hűvös már. Azért, ha 39 fokban a Balaton partját rója az ember, arra mondhatni, hogy megpróbáltatás. Mindezért elégtételt jelent, hogy az egyik ezüstparti büfében egy iciri-piciri aprósággal mégis sikerült hozzájárulni a Balaton gasztronómiai kultúrájának gazdagításához.

Ugyanis amikor két sportfröccsöt kérünk, a rendkívül kedves, mosolygós leány visszakérdez, hogy áruljuk már el neki, miből áll az. Az első munkanapja délelőttjén vagyunk, és a kisfröccs, nagyfröccs, viceházmester tételeken már túl van, sőt fel is jegyezte mindet, de sportfröccsöt még nem kértek tőle. Luca, a siófoki lány most érettségizett, a közszolgálati egyetemre készül, és rendőr szeretne lenni. Az elkötelezettsége dicsérni való.

Egy deci bor, négy deci kóla – mondja neki más.

Megfejti a kávégép hibaüzenetét a főnök, a görögös fizimiskájú Németh Ferenc, aki simán játszhatna főszerepet tavernaüzemeltetőként, hajóskapitányként mondjuk a Mamma Mia!-ban, ami igaz, a vendéglátást immár harminc éve gyűri itt… És annak idején igencsak más szelek fújtak.

Például, még minden télen befagyott a Balaton. Télen kibányászták a jeget, és a halgazdaság jégvermében egészen nyárig tárolták a halak hűtéséhez. Azért eladtak belőle ennek-annak. Németh Ferenc is reggel ötre járt a jégverembe, kicsákányozta az összeolvadt jeget, egy kiszuperált 300 literes hűtőszekrénybe tette, majd kólák meg sörök társaságában egy gurulós, pultos alkalmasságon kitolta a fürdőzők közé. Később gázpalackról működtethető hot dog-főzőt is barkácsoltak, így gazdagodott a part mentén hordozott mobil kínálat, s tán ő maga is.

Ó, azok a régi szép idők! De, mint kiderül, még öt évvel ezelőtt is más szelek fújtak. Akkoriban hatalmas parkolók terpeszkedtek a parton, s mára a helyükön apartmanházak épültek, ezért átalakult a vendégkör. És megváltozott a munkaerő összetétele is. Régen volt olyan alkalmazottja, aki 15 évig jött ide dolgozni a szezonra, ma már a 13 alkalmazottból csupán két felnőtt dolgozója van, a többiek diákok. Érettségi után pihentek egy hetet, s most folyamatosan érkeznek hozzá.

Érettségizettek, egyetemisták jönnek ma is Debrecenből, Berettyóújfaluból, Bajáról, és ki tudja még, honnan – összesen 800 ezerért bérel szállást a számukra. Iskolaszövetkezeten keresztül veszi fel a többségüket, akit nem, annak 1200–1500 forint nettó órabért fizet, étkezést és szabadnapot is biztosít.

– Aki fogékony rá, az egy-két nap alatt beletanul. Mosolyogni alap, mert mindig a vendégnek van igaza. Azért veszek fel két emberrel többet, hogy mindennap ketten lehessenek szabadnapon, s a hét végén így leszünk elegen – avat be a titkokba.

A lengyel, német, osztrák, olasz vendég a pandémia miatt elmaradt, de jönnek helyettük magyarok. És a magyarok jó vendégek – szerinte.

De vajon mi fő a kuktákban?

– Már sok éve elhagytuk az egykori német vendégek által kedvelt bolognai spagetti, gulyásleves kínálatot. Megpróbáltam keszeget, pontyot, fogast kínálni, de az csak akkor jó, ha frissen sütik, viszont ma már nincs idejük várakozni az embereknek. Át is álltunk tavaly a streetfood ételekre. Idejön, megkapja tálcán, s az árnyékban megeszi.

Az az elvárás, hogy jót kapjon, frisset kapjon és nagyon gyorsan. Ezért nem megyünk nagy étlappal. Tízféle ennivalónk van, aki abból nem tud választani, mondjuk ki… az nem is éhes – morfondírozik.

Zenél a telefonja. Valahonnét egy lányhang közli, hogy fél egyre ér be a vonatjuk.

– Jó, ott várlak benneteket – feleli kedvesen.

– Elkészült a harmincas. Egy jóképű hot dog keresi gazdáját – szól bele az egyik munkatárs a hangosítóba, mire éhesen pattan a pulthoz egy fürdőnadrágos férfi. Közben porolva fékez egy hűtőkocsi: befut a csirkecsík, csirkeszárny és mellecske. Amikor delet üt az óta, kiderül, hogy Kuli elvitte a főnök autóját, így más megy a lányokért a vasúthoz.

– Elkészült a harmincnégyes – recsegi közben a hangszóró. Így telik itt az idő.

Sziszeg a kávégép, végiggurul a pulton egy kupak.

– Azt hallani, hogy elszálltak az árak?

– Mindenki úgy gondolja, hogy az árakat a nyersanyag ára határozza meg, de ez nagyon nem így van. A bérleti díj, az energia tarifája, és legfőképpen a dolgozóknak kifizetett bér meg annak járulékai határozzák meg leginkább a rántott sajt, a sült hekk vagy éppen a jégkása árát – mondja Németh Ferenc, majd folytatja:

– Tavaly egy papírtálca 18 forintba került. Az idén szezonkezdetkor leültem az illetékesekkel, megbeszéltük, hogy huszonnyolc lesz. De már nem adják hozzá a selyempapírt, az további 2 forint 50 fillért jelent. Most megjött a legújabb szállítmány, és már 54 forint egy darab, így tegnap 102 ezer forintot fizettem a tálcákért. A következő nagy tétel a csomagolt evőeszköz.

Mint ismert, július 1-jétől már nem lehet műanyag evőeszközt használni. Vettem belőle sok ezer darabot, mert addig használhatom, amíg ki nem fut. Az összecsomagolt kés-villa-szalvéta 11 forint volt, de az utolsó tételt már 24 forintért adták, ugyanis tettek bele egy fogpiszkálót. Bevallom töredelmesen, hogy vettem 10 ezer szívószálat is, mert amíg számlával tudom igazolni, hogy igenis megvettem, addig használhatom. Két forint volt darabja nagy tételben. Mit adjak majd később a jégkásához? Bambusz szívószálat 20 forintért?

Ha már belejött, további példákat is sorol.

– Sokan hüledeznek. Miért ennyi az ára a jégkásának, hiszen az csak „cukros víz”? Nos, a jégkásagép egyik motorja elromlott, ma volt itt a szerelő. Tavaly még 18 ezerbe került, most 66 ezer forint lett volna a motor hozzá. Nem kell. Van otthon még egy gépem, kiszerelem belőle a motort, három csavar tartja, és kész.

Elmondásából kiderül, hogy a jégkásagépet és a mosogatógépeket minden idény után elviszik víz­követlenítésre, gumiszelepcserére, szervizre. Másképpen az újonnan egymillió forintba kerülő jég­ká­sagép csupán három évig bírná. A szezonális gépek szervizigénye rendkívül nagy, lesoványítja a pénztárcát. A napernyőt kiszívja a nap, két évet bír ki, és 55 ezer darabja. Ezt a sok kis és nagy költséget ki kell termelni valahogy.

– Volt olyan év, hogy összesen 39 napot voltunk nyitva. Ha az 50 nap jó időt elérjük, akkor abból – ha jól csinálja valaki – meg lehet élni.

Ezernyi bevált költséghatékony megoldás, ez a 30 év tapasztalata. Itt van például a palacsinta kérdése.

– A palacsintán nem szabad spórolni. Ha én elárulnám, hogyan készítem a palacsintát, egy gazdasszony azt mondaná, nem vagy te normális, annyi tojást belerakni! De könyörgök, attól lesz jól és szépen süthető és finom, hogy egy bizonyos adagban benne van 20, nem csak 8 tojás! Akkor gyorsabban is lehet sütni, mert az idő pénz!

Nekem pedig nem mindegy, hogy 1500 forintos órabérért az alkalmazott egy vagy három óra alatt süt meg bizonyos mennyiségű palacsintát. És bevallom azt is, hogy megtérül a 12 ezer forintos palacsintasütő is, amely egyébként egy idényt bír ki.

Megérkezik a két lány a bőröndökkel, kérésére a főnök veje ment elébük. „Tyúkapóként” kalauzolja őket a büfépavilonok között.

– Ez itt a látványkonyha. Aki a lángost csinálja, a legfontosabb pozíciót tölti be: a feleségem. Ő pedig Kuli, ő meg a Virág. Debrecenből és Konyárról jöttetek? Mikor indultatok? – Alig fél óra múlva már az asztalnál ülnek a lányával és az unokákkal együtt, s beavatják az újakat a vendéglátás rejtelmeibe. Az idei nyárra ők lesznek egymásnak a család.

– Reggel még vittem anyámat Budapesten az Uzsokiba, de végre itt vagyok. Olyan dugó volt, hogy el se hiszem! Biztosan mindenki Horvátországba megy, merthogy nem ide jöttek – néz szét két, 39 fokban elvégzett erőgyakorlat között Csaba.

– Indul a mandula, tisztul a Visztula – próbálja tyúkanyóként összeterelni a fiatalokat Siófok Újhelyi strandján Benkovics Attila labdarúgóedző, aki egy busznyi gyermekkel Budapestről érkezett ide a siófoki partra. Kemény hangon beszél, összeszedeti a fiúkkal az üres flakonokat, cukorkáspapírokat, mustáros papírtálcákat. Az összeszedeti egy szó csupán, de ebben benne van a kimondás, felszólítás, kérés, könyörgés, parancs, fenyegetés sokszínű fokozata. Nem könnyű a kiskamaszokkal, pláne a nagykamaszokkal.

– Te pedig írd meg a védőbeszédedet édesanyádnak, hogy minden szülői útbaigazítás és felnőtt ráripakodás ellenére miért nem kented magad naptejjel és miért égtél le – mondja valakinek, majd másokat az állandó vízivás fontosságára figyelmeztet.

Délután fél öt van, már lecsúszott a hőmérő higanyszála 34 fokra. Ferenczy Attila és Liska László edzőtársak próbálják a lángosozóból összeszedni, a vízből kilasszózni „az ujjaik között kinőtt úszóhártyái­kat bámuló” focistákat.

– A BKV Előre SC U11-es, U13-as, U15-ös és U17-es labdarúgóit hoztuk ide, Siófokra magunkkal. A klub vezetése egy társasággal megállapodott a korosztályos csapatok szállításáról a vidéki mérkőzésekre, és most ezt a strandjáratot biztosította játékosainknak. És jelentem, ha a létszám is stimmel, indulunk haza – mondja Benkovics Attila.

Nem átallom megkérdezni, hogy a magyar labdarúgás felívelése jelent-e valamit egy busznyi focistapalánta számára.

– Ó, hogyne. Beszélnek arról, hogy a fociban semmi sem lehetetlen. És amikor a magyarok ilyen jól játszanak, akkor már nem Messik meg Ronaldók szeretnének lenni, hanem Szalaik, Schönök, Fiolák, Gulácsik. Látják, hogy emberből van mind, s nincs is közöttük olyan sok különbség.

A kedves diákmunkás, Luca jegyzetei közé estére már felkerül a háziúr, a lámpás, az alpolgármester és talán a Krúdy, de még a sóherfröccs elegye is. Mert rettentő hőség jellemezte a part mentét, kétségtelenül aszfaltolvasztó kemény nap volt.