Kultúrák vonzásában

Negyvennégy éves korára a szerző széles, nagyívű utat járt be, sokat látott a világból. Utazásai során komoly élményanyaggal lett gazdagabb.

– Az első regényem történetei hosszú évek óta formálódtak bennem. Körülbelül másfél évtizede tudatosan gyűjtöm, vadászom azokat a szavakat, neveket és mondatokat, amelyek belekerülhetnek egy valamikor megszülető regénybe. De a történetszövéshez ezeknél sokkal többre van szükség: inspirációra és ihletre mindenképpen, hogy az ember mesélni kezdjen. A Dharma megírása közben különös módon azt tapasztaltam, hogy a történetek önmagukat írják, ehhez pedig rá kell feküdni arra a csodálatos áramlásra, ami az alkotás maga.

A 14 hónap alatt megszülető kötet rendkívül szigorú napirendet diktált. A szerző a mai napig reggel öt és hat óra között kel, elkészíti a kávéját, majd félóra-óra olvasás következik. Mielőtt azonban leülne a számítógép elé, jógázik és meditál, hogy testben és lélekben is ráhangolódjon a történetmesélésre. Rendszerint 8–9 óra között kezdődik az írás, ami szerencsés időszakban 11–12 óráig tart.

– Biharnagybajomban, a nagyszüleimnél töltött vakációk idején, az ő elbeszéléseiket hallgatva már gyerekként pontosan tudtam, hogy valamikor regénybe foglalom az ott hallottakat. A családunk gondolkodását, világlátását meghatározó ese­mények rendszeresen szóba kerültek a nagykonyhában. Háborúk, forradalmak, nélkülözések elbeszélései, izgalmas, megható vagy éppen drámai történetek, ezekkel együtt pedig derűs, szerethető hétköznapi apróságok hangzottak el.

Nagybátyja Biharnagybajomban született, 1956-ban, 21 éves korában hívták be katonának Budapestre. Átállt a felkelőkhöz, de hogy pontosan mi történt vele, azt so­káig nem lehetett tudni.

– A nagyszüleimtől hallottam először róla, aztán ahogyan tervezgettem a könyvet, egyre több és több történet jött elő Amerikába vagy Brazíliába emigráló magyarokról, az 1956-os forradalom után új utakat keresőkről, katonaszökevényekről. Elkezdett bennem dolgozni egy történet, amit úgy láttam magam előtt, mint egy filmet: megelevenedett dédnagymamám és a nagymamám minden elbeszélése, az ő hangjukon hallottam szokatlannak tűnő mondataikat is.

Legtöbbször az említett nagybácsi története került szóba, akinek a neve egy márványtáblán azóta is olvasható a Budapesti Képzőművészeti Egyetem rektori folyosóján. A szerző elolvasta az intézmény könyvtárában fellelhető korabeli vallomásokat is, ahogy más kordokumentumokra is lelt.

– Dédnagyanyám negyven éven át írt leveleiben kérdéseket fogalmazott és küldött minden létező helyre – az '56-os Intézettől kezdve a Hadtörténeti Múzeumig –, hogy kiderüljön, pontosan mi történt a fiával Budapesten 1956 októberétől 1957 januárjáig. Nagybátyámat a szovjet katonák ölték meg, de történetét tovább szőttem a kötetben.

Miközben Szűcs Péter egyre mélyebbre ásott a családi legendá­riumban a saját gyökereit is keresve, szabadúszó újságíróként megteremtette magának a lehetőséget, hogy az elmúlt öt évben többször is megkerülhesse a Földet. Az utazásai alatt azt vette észre, hogy véletlenek láncolatának tűnve elkezdenek egymásba kapcsolódni a különböző történetek. Mindenhol történt valami figyelemre méltó, ami hozzáadott egy-egy epizódot a formálódó kötethez.

– Minden találkozásnak, városnak vagy beszélgetésben hallott történetnek jelentősége lett, és elindított egy másik, mélyebb folyamatot. Számított az is, hogy ki ült mellettem a repülőn Párizs és Mumbai között, és az is, hogy kivel elegyedtem beszélgetésbe Ecuadorban egy egykori gyarmati vonaton. Miként az is, amikor Rio de Janeiro városában üzenetet kaptam a nagyszüleim falujából, Biharnagybajomból.

A pár soros üzenetben az állt, hogy egy 94 éves brazil özvegyasszony szeretettel és mesélnivalóval vár: „Rendkívül boldog, hogy Rióban és az otthonában üdvözölhet valakit Magyarországról, aki ugyanabból a faluból származik, mint a volt férje.” Luzía kilencven is elmúlt, és rövid idő alatt annyi életörömöt öntött belém a Copacabanán, mint senki más.

Csodálatos mozaikokból formálódott a Dharma, míg végül megható egésszé állt össze. Minden olvasójának mást üzen. Az elsőkönyves szerzőnek az íróvá válásról, az életfeladat megtalálásáról és az örök körforgás megváltoztathatatlan rendjéről szól. Sokak szerint öntudatot, identitást ad a bihari te­lepülésen élőknek, másoknak pe­dig abban segít, hogy megtalálják önmagukat vagy hogy nyitottabbak és elfogadóbbak legyenek.

Természetesen ahogy az utazásnak, úgy az írásnak is lesz folytatása, Szűcs Péter most a Kilimandzsáró csúcsát szeretné meghódítani. (Történetei online utazási magazinjában, a PetersPlaneten olvashatók.) Második regénye is készül: ebben egy olyan történetet fog elmesélni a kilencvenes évek vidéki Magyarországáról, amelyben sokan magukra ismerhetnek majd.