Kutyaposta – Három történet

Bánatáról tudósít Penyigéről Éva néni: „Én egy megtépázott lelkű vénasszony lettem: hetvenhét, ami nem volna baj, ha élne a férjem, a barátnőim, de mind-mind a túlparton vannak. Szívbeteg is vagyok, balesetem is volt, s most siratom talán utolsó kutyám elvesztését. Dorka, a német juhászkutyám árva kis poronty volt, amikor hozzám került. Aztán 15 éven át hű társai voltunk egymásnak. Nagyon-nagyon hiányzik, de új kutyát nem vehetek magamhoz, hisz’ az életem véges, már erőm sem igen lenne. Remélem, Dorka kutyám, lelked megnyugszik odafönn, ha van kutyalélekhely, és beteg tested megpihen itt lent, a földben. Így búcsúzom el öreg, jólelkű, okos kutyámtól: Isten veled.”

*

Vidámabb levél érkezett Kecelről Egy idős asszony levele hűséges kutyájáról címmel: „Szeretem a Kutyapostát, érzékenyen érint, mert mindig volt kutyám. Hosszú esztendőket: 18, 14, majd 15 évet éltek velem, és mindig megviselt az elvesztésük. Utoljára fél évig nem volt kutyám, de nagyon ­hiányzott, gondoltam, hozok egyet a menhelyről. De mit ad Isten, valaki letett a kisajtómnál egy picike kutyát, alig lehetett pár hetes. A karomba vettem és boldogan hoztam a házamba. Így lett újra kutyám. Nevet is adtam neki, s mivel kicsike volt, hát legyen Morzsi. Azóta hűséges kutyám, immár 8 éve. Soha nem fogom korlátozni, szabadon futkározhat az udvaron, a nagy kertben. Aranyos, szép Morzsikám, nagyon szépen kérem a sorstól, hogy még sokáig élvezhessük együtt az életet! Nagyon szeretlek!”

*

És egy hasonló történetet küldött Pécelről – ha jól olvasom: Mari né­ni –, csakhogy itt a főhős nem kutya, hanem egy cica. (De hát se­baj, időnként Macskapostás is va­gyunk…): „Egy hónapja kiment a vejem szőlőt szedni. A zsákmány, amit behozott, egy gyönyörű kis­macs­ka volt. Nem tudom, bedobták vagy betévedt hozzánk. Már megkapta a féreghajtót, mindjárt oltja a doki, és már túl van az első ütközésen egy ronda kandúrral. Most óva­tosan közlekedik a lakás és a kert kö­zött, az utcára még nem mer kimenni. Végtelen örömöt varázsolt kö­zénk. Főleg, mióta egyedül vagyok, van egy igazi vigasztalóm. Mág­nesként követ, lehet, hogy a gon­dolataimat is kitalálja. Hihetetlen a szeretete, a bánat elűzése a dol­ga, de mi is percenként szeretgetjük.”

Kérem, ne csak olvassanak, írjanak is!