Pásztortánc cifraszűrben

Sokáig zuhogott, ezért a bejáratnál nincs nyüzsgés. A karámoknál cifraszűrbe öltözött, hetyke bajszos férfi, mellette csinos nemezkalapot, hímzett blúzt viselő fiatal leány áll. Első pillantásra látszik: nem jelmez rajtuk a ruha, hozzájuk tartozik.

Sáfián Lajos és lánya, Erika Hajdúsámsonból érkezett, barátjuknak, Máté Csabának szurkolnak majd az egyik megmérettetésen. Ha tehetik, minden évben kijönnek a rendezvényre.

– Mi is tartunk birkát, az mondja meg, hogy el tudunk-e jönni vagy sem? Most úgy jöttünk, hogy a párom és a fiam otthon maradt, illetve van segítség a legeltetésben – magyarázza Sáfián Lajos. A szép szűr, amelyet visel, ránézésre nem mai darab. Valóban nem az, derül ki szavaiból, de azt is rögtön leszögezi: ez még nem is olyan régi, „csupán” húszéves, egy pásztorember, Papp László készítette.

Sáfián Lajos azt is elárulja, jó, ha az ünneplő mellett van viselős, azaz a hétköznapokban használt, kevésbé díszes, szép szűre is a juhásznak. De szemmel láthatóan ezt a rajta lévőt se nagyon félti az esőtől. – Azért van – mondja a hajdúsámsoni férfi.

Ahogy körbenézünk, már valóban nem tűnik olyan különleges, széltől, csapadéktól védendőnek ez a különleges ruhadarab: a pásztorok többségének vállán ott vannak a szebbnél szebb cifraszűrök, bizonyítva Győrffy István néprajzkutató szavait: a szűr „a pásztornak mindene. Oltalma hideg, eső, szél, hó ellen, árnyéka a nyári nap heve ellen. Ezenkívül derékalja, párnája, ülőszéke, takarója”. A jellegzetes magyar viselet elsősorban a pásztorok és a parasztság körében volt kedvelt. Szépsége később nemcsak elismerést, hanem rosszallást is kiváltott: a felsőbb társadalmi osztályok illetlenül díszesnek ítélték, ezért készítését és viselését 1870 körül betiltották.

*

Közben elkezdődik a verseny. A gulyások legnehezebb, egyben legveszélyesebb próbája a marhák kifogása és karámhoz rögzítése, majd elengedése szép időben is rizikós mutatvány, most még inkább az: a több száz kilós állatok érthetően nem örülnek annak, hogy a párokban dolgozó gulyások hurkot vetnek rájuk, és a karámhoz kötözik őket. Az sem békíti meg őket, hogy tíz perc – ennyi időt kapnak ugyanis a versenyzők tíz marha kifogására – elteltével elengedik őket: ezt testükkel és méretes, hegyes szarvukkal is a pásztorok tudomására hozzák. Az első párosnak, Barta Tamásnak és Máté Csabának a hirtelen felerősödő heves esőzés sem segít, mégis ők viszik el a versenyszámot: rövidesen hét szürke marha bőg a karám masszív farácsaihoz kötve.

A békésebb, de ugyancsak nehéz feladatok közé tartozik a vízhúzás: a gémeskútból nem könnyű vizet merni, ezt a vetélkedés szüneteiben több vállalkozó kedvű résztvevő, gyermek, férfi és nő egyaránt kipróbálja. A versenyzőknek pedig mindössze két perc áll rendelkezésükre, hogy megmutassák, mire elég az erejük, ügyességük. A fiatalabb korosztály versenyében a legügyesebb bojtár 280 liter felhúzott vízzel kerül az élre, a gulyások között 375 liter a mai rekord.

Míg a juhászok tovább versengenek – hátra vannak még a pányvadobás, a gulyásbot és a karikás ostor használata, borjúfogás versenyszámok –, mi az ellenkező irányba indulunk. A karámoktól kissé távolabb, az árusok mellett felállított nagy sátorból ugyanis zeneszó szűrődik ki. „A szerelem, a szerelem, / Olyan, mint egy sötét verem. / Beleestem, csuhaj benne vagyok, / A sze­relem rabja vagyok” – éneklik a szövegnek kissé ellentmondó vidámsággal a rögtönzött csárdává alakult helyiségben a debreceni Hajdú Táncegyüttes tagjai. Körülbelül száz néptáncos látogatott ma a Hortobágyra, a gulyások versenyével párhuzamosan ugyanis ők is megméretik magukat: a pásztortáncban jeleskedő fiatalemberek mérik össze tudásukat.

Cifraszűrös fiú érkezik a táncparkettre. A mellettünk álló lányok egyike odasúgja barátnőjének: őt ismerem, ez komoly lesz! Igaza van, a fiatalember igencsak felpezsdíti az egyébként is kiváló hangulatot, a műsorvezető szava is elakad – pazar előadás adja fel a leckét a többieknek. A sátor mellesleg jelenleg a rendezvény egyik legszárazabb helyisége, nem véletlen hát, hogy a Bürkös zenekar mellett mulató fiatalságon kívül a nagy öregek, az örökös pásztorok is ide húzódnak be néhány visszafogott koccintásra.

Egyikük hamarosan felpattan, ifjonti lendülettel viszi táncba a lányokat, bizonyítva: nem ma kezdte a mulatást. De a legények lába is jár, dobog már, várja sorát. Hamarosan mindannyian ropják, a padló recseg, a kalárisok ragyognak, a kalapok mellé tűzött tollak pedig csak úgy lobognak.

Csábító a hangulat, de nem kerüli el a figyelmünket az sem, hogy isteni illatok lengik be a környéket – nagyot korduló gyomrunk nem is engedne átsiklani e tény felett. A tapasztalt pusztai népek keze alatt marha-, birka-, bivalypörkölt és slambuc készül. Némi töprengést követően a főzésre kijelölt terület legtávolabbi csücske felé vesszük az irányt. Itt a Hortobágy Örökös Pásztora címet viselő számadó juhász, Tóth József kondérjában rackapörkölt rotyog szelíden. Tóth József magányosan főz, csak egy fiatalember dolgozik a keze alá. Leginkább az ételosztásban kell segítség – amint híre megy ugyanis, hogy elkészült a pörköltje, egymást érik a vendégek. Öt percbe se telik, és a kondér tartalma erősen megcsappan.

– A hortobágyi rackapörköltről azt kell tudni, hogy ezek a mi juhainkból készülnek, amelyek itt, a gyönyörűséges hortobágyi pusztában a jó legelőket, biogyepeket legelik éveken keresztül. A rackajuh húsa nagyon finom, ízletes pörköltöt lehet belőle készíteni – mondja két vendég kiszolgálása közt az idős juhász, aki a receptet sem félti senkitől.

– Én elég hagyományosan főzöm: zsír, vereshagyma, csípős paprika… Jó minőségű paprika! – nyomatékosítja, és folytatja: –, birkahús, egy kis fokhagyma, só ízlés szerint – és ezzel vége is a történetnek. Szaftosra kell csinálni, nem szabad levesnek lennie, nem szabad zsírjára sütni. Ez a mostani adag itt négy óra hosszat készült – avat be a finomság főzésének titkaiba. Isszuk a szavait, habár nincs kétségünk afelől: a legjobb alapanyagokkal sem tudnánk évtizedes tudását reprodukálni egy budapesti gáztűzhelyen…

Tóth József szerint a hivatásához leginkább kitartás kell, mert az állatokkal sok munka, gond is jár. Úgy tapasztalja, szakmájában egyre nehezebb utánpótlást találni, hiszen az év 365 napjából 360-on dolgozni – hétvégén, ünnepnapon is, ha esik, ha fúj – keveseknek csábító elfoglaltság. Ő maga belenőtt a mesterségbe. – Én itt, a Hortobágyon nevelkedtem egy olyan tanyán, ahol csak juhok voltak. Tizennégy éves koromban el kellett szegődni juhásztanulónak. ’68-ban kezdtem a juhásziskolát, három évig kellett tanulni. Azóta juhász vagyok a Hortobágyon.

Teli gyomorral ugyan még a rossz idő is elviselhetőbb, de szerencsére időközben a nap is kisüt, így egyre többen látogatnak ki a rendezvényre. Úgy tűnik, sokakat tényleg csak az eső tartott vissza, most viszont jókedvűen figyelik, hogyan fogják meg a bojtárok a borjakat. Nagy Géza, a versenybírák és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének elnöke is elégedett a nap eseményeivel. Nem rejti véka alá, hogy már a rendezvény kezdetén, az idős gulyások felvonulásán meghatódott.

– A Hortobágy nemcsak őrzi a hagyományt, hanem meg is éli azt a mindennapokban. A mai találkozó pedig pont arról tesz tanúbizonyságot, hogy milyen szép hagyományban élnek a hortobágyi emberek – fogalmaz a szakember, aki szerint mindenki jól helytállt, a főszervező Hortobágyi Nonprofit Kft. elvitathatatlan munkája meghozta eredményét.

*

Amikor megint elered az eső, a Hungarikumok elnevezésű sátor is benépesül. Szőke Péter népi iparművész, a Guzsalyas Egyesület elnöke okosítja a betérő látogatókat arról, mit látnak – és próbálhatnak fel – a sátorban.

– Ez itt egy régi nagyváradi szűr, a mellette lévő két bihari egyike Kalotaszeg környékén volt használatos, a másik pedig itt, a bihari részeken – szépen felismerhető rajta a környéken használatos szegfűmotívum. 1870 után, a varrógép megjelenésével a hímzést többnyire felváltotta a rátét, ez is azzal a technikával készült.

A következő két szűr a két utolsó debreceni szűrszabó műhely munkája: a teljesen új állapotában fönnmaradt nyakas szűrt Harsányi Gábor, a másik, nyakatlan szűrt, amelyen meglátszik az évek nyoma, Kovács Károly készítette – avat be Szőke Péter.

Azt is megosztja velünk, hogy a cifrálkodás, azaz a szűrök gazdagon díszítése az 1840-es években kezdődött, és mindegyik vidéknek megvolt a maga jellegzetes motívumtára, amely alapján messziről felismerhető volt, hol készült az adott darab. Egykor annyi szűrt készített a huszonhárom debreceni szűrszabó, hogy a szűrszabó céh számadáskönyvei szerint 1816–1817-ben 101 900 vég posztót hoztak ki Erdélyből – ez a mennyiség ma körülbelül ötvenmilliárd forintnak megfelelő összegbe kerülne.

Ugyan ma már kevésbé különíthetők el tájegységek szerint a szűrök, szűrkészítők ma is léteznek. Ketten közülük, Bak Zoltán és Faragó Mária a találkozón is jelen vannak, az árusok viszonylag ritkás sétányán találunk rá a házaspárra.

– Már több mint százötven darab szűr elkészítésénél tartok – árulja el Bak Zoltán, akinek ez a főfoglalkozása. Hozzáteszi: a szűrkészítés nem könnyű kenyérkereset. Rátétes technikával dolgozik, felesége pedig hímzéssel díszíti a munkáit. Ez utóbbi módszer jóval időigényesebb, nem csoda hát, hogy Faragó Mária öt évre előre tele van megrendeléssel, de Bak Zoltán is jövő nyárig be van táblázva. – Egy rátétes szűr körülbelül másfél, egy hímzett pedig négy-öt hónap alatt készül el – attól függ, mennyire gazdagon díszítjük – tudjuk meg. Előbbi ára 350 ezer forintnál kezdődik, utóbbié 400 ezer forintnál, a határ pedig a csillagos ég.

*

A rendezvény lassan a végéhez közelít. Látványos műsorszámhoz készülődnek a fáradtság legkisebb jelét sem mutató pásztorok: karikás ostorral kell leszakítaniuk a tribün korlátjába tűzött szegfűszálakat. A lelátón izgatottan fészkelődni kezdenek a lányok: nem kizárt, hogy egyik-másik virágot nekik nyújtja majd egy-egy ügyes versenyző.

Nem is csalódnak a legényekben, az ostor szakajtotta szegfűk egy része néhány perccel később valóban a női szíveket vidámítja. Hát még a vetélkedés végét jelző csergetés! A mezőn szép rendben sorakoznak ifjak és tapasztaltabbak, kezükben életre kel a tavaly óta szintén a hungarikumok listáját gyarapító karikás ostor.

Csönd van. Nem hallani mást, csak a sok szép ostor jellegzetes, csattanó hangját, és egy-egy marha bőgését a távolban.