Lélektől lélekig zene

– Mikor találkozott először Chopin műveivel?

– Talán hétéves lehettem, amikor először hallottam az etűdjeit egy bakelitlemezen, és gyakorlatilag azóta folyamatosan tart a „kapcsolatunk” – válaszolja kérdésünkre Bogányi Gergely zongoraművész. – Pályám során időről időre visszatértem a darabjaihoz, amelyeket koncertjeimen játszottam vagy lemezre rögzítettem. Az számomra is megfejtendő, hogy mitől vált ennyire tartóssá a hozzá való ragaszkodásom, illetve mi az a szellemi többlet, ami nem engedi elhalványulni a zenéje iránti rajongásomat. Ennek csakis lelki háttere lehet! Chopin zenei mondanivalója nem köthető életkorhoz, most is ugyanazzal az érzékenységgel reagálok a műveire, mint gyerekfejjel. Hozzáteszem: nyilván felkészültség és játéktechnikai vonatkozásban előbbre haladtam, de lelki szempontból semmi nem változott.

– Mi lehet a komponista titka?

– Zenéjének megértése több síkon lehetséges. Gyönyörű, lágy dallamai mindenkit megérintenek, nem kell vájt fülűnek vagy képzett muzsikusnak lenni a befogadásukhoz. Említhetném darabjai ezerszínű árnyalatait is, melyek mögött mindig felsejlik az érzékeny emberi lélek, ami rezonál a melódia fájdalmas mélységeire vagy derűs szépségeire.

– Önnek is köszönhetően az alapvető értékek sosem veszhetnek el. Például a 2010-es megakoncertjén eljátszotta Chopin összes, szólózongorára írt művét, most pedig há­­romrészes Chopin-sorozatot indít.

– Ezúttal új színt szeretnék hozni a hazai koncertéletbe. Tudomásom szerint teljesen szokatlan, hogy a zongorista ad hoc módon teljesítse a közönség kívánságait. Tőlem most bárki kérheti, hogy játsszam el a kedvenc Chopin-művét. Ennek az interaktivitásnak azonban nem kicsi a rizikója, hiszen az nem fordulhat elő, hogy egy kívánságot ne tudjak teljesíteni. Magyarul: ismernem kell a Chopin-repertoár összes darabját.

– Izgul?

– Most egy kicsit jobban. Egészséges izgalom mindig van bennem. Számomra a fellépés ünnep. Soha nem is tudtam úgy tekinteni a koncertjeimre, mint a karrier velejá­rójára.

– Hogyan készül az „ünnepeire”?

– Elsősorban sok gyakorlással. A darab hossza határozza meg, hogy mennyi idő szükségeltetik hozzá. Chopin nehéz, összetett zeneműveket írt, melyek technikailag is rendkívül igényesek, úgyhogy folyamatos trenírozást kívánnak. Valójában megoszlik a technikai, a memóriabeli, a zenei, a lelki felkészülés, és egyiket sem lehet kikerülni.

– Melyik a legnehezebb?

– A lelki koncentráció. A műveknek olyan súlyos mondanivalójuk van, hogy azokat nem lehet hétköznapi lelkiállapottal kivitelezni.

– Gondolom, a zeneszerző érzelmi rezdüléseire is rá kell hangolódni.

– Pontosan. Először vele kell szövetkezni, az ő mondanivalóját kell közvetíteni. Azt is meg kell fejteni, hogy egy-egy művel mit akart nekünk üzenni. A hangokból minden kikövetkeztethető. És ez a folyamat egyben időutazás is. Elég különleges élmény, ha az ember egy szempillantás alatt például az 1800-as években találja magát. Fényévnyire még a modernizációtól, mennyire más volt minden.

– Az ön által megálmodott és megépített Bogányi-zongorán jól szólnak a Chopin-darabok?

– Ha egy hangszer minőségi, azon minden zenemű jól szól. Őszintén bevallom, már nem szívesen ülök vissza a hagyományos pianínóhoz. Ha a világban bárhová hívnak fellépni, ha csak egy mód van rá, viszem magammal a saját zongorámat. Ami pedig az erényeit illeti: a modern anyaghasználat, az egyedi forma magában hordozza a garantált minőséget, vagyis a tiszta, stabil hangzást. És ha már annyit beszéltünk a lélekről, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a hangszerek királyának, a zongorának is van lelke, amint valamennyi instrumentumnak. Az volt az álmom, hogy legyen egy olyan zongorám, aminek a hangzása leginkább megfelel az ízlésemnek. Ez a fejlesztés több mint tíz évig tartott. Mondhatnám úgy is, csapatommal addig nem nyugodtunk, amíg meg nem találtuk a hangszerünk lelkét.

– Tökéletes lett?

– Azt a szót, hogy tökéletes, jelen világunkban semmire nem merném használni. Ahogyan a versenyautókat a versenypályához, úgy a zongorát a koncertterem akusztikájához lehet igazítani, amit nevezhetünk finomhangolásnak. Sajnos a technikai fejlődés legalább százéves lemaradást idézett elő a hangszergyártásban, hiszen ez idő alatt semmilyen fejlődés nem történt. Mi, magyarok vagyunk az elsők a világon, akik újraalkottuk a zongorát, és egyedi formát adtunk neki. A tradicionális alapanyagul használt fa minősége a különféle időjárási behatások miatt sokszorosan romlott, tehát egy pianínót ma már érdemesebb másból, esetünkben környezetbarát karbon-kompozitból építeni.

– Bátorság is kellett az ilyen nagy horderejű újításhoz?

– Annál több. Elkötelezettség, kitartás és hajtóerő nélkül nem ment volna. Sokszor nem tudtuk, másnap miként folytatjuk tovább, honnan lesz pénz a munkánkhoz. Szerencsére mindig történt valami csoda. Azóta már a gyártás és a forgalmazás is hozzánk tartozik.

– Sikeres pályája több mint negyven éve tart. Mi az, ami ösztönzi?

– Tulajdonképpen ugyanaz, ami kisgyerekkoromban. Szeretném a közönségnek, a hallgatóságnak továbbadni azokat a titkokat és élményeket, melyeket a nagy klasszikusok remekművei magukban rej­tenek.